.svg)
De choreis
Öröm: Örömömet lelem a táncokban.
Értelem: Meglepődnék, ha a lantok és fuvolák éneke nem ösztönözne táncra, és az előírt szabálynak megfelelően az egyik hiábavalóságot nem követné egy másik, amely nyilvánvalóan nagyobb és rútabb/torzabb. A zenéből ugyanis valamiféle édes báj árad, amelyet gyakran hasznosnak és szentnek tartanak. A táncokból ellenben semmi más nem származik, csak kéjvággyal tele és üres látvány, amely gyűlöletes a tisztességes szemek számára, és férfiúhoz méltatlan.
Öröm: Szenvedélyesen veszek részt a táncokban.
Értelem: A test elrejti és le is leplezi a lelket. A kezek dobálása, a mozgékony láb, a kóborló és csintalan tekintet olyan dolgokról árulkodnak, amelyek a lélekben vannak, bár nem láthatóak. Ennélfogva a szerénység híveinek különösképpen óvakodniuk kell, nehogy elpuhultan (azaz férfiúhoz méltatlanul) viselkedjenek vagy beszéljenek, hiszen a rejtett szenvedélyek és a szív mélyének titkai gyakran apró jelekből tárulnak fel. A mozgás, az ülés, a fekvés, a taglejtések, a nevetés, a járás, a beszéd ugyanis a lélek jelei.
Öröm: Bizonyos édes bájt tapasztalok a táncokban.
Értelem: Ó, nevetséges báj! Képzeld csak el, hogy te magad táncolsz vagy nézed a táncot, azonban nem hallod a fuvolások játékát, sőt, csak ostoba nőcskéket és náluk is puhányabb, elnőiesedett férfiakat látsz, akik a némaságban lejtenek körbe-körbe, nevetgélnek és illetlen dolgokat cselekszenek. Kérdezem én: mi lehet ennél észszerűtlenebb és eszelősebb? Ha mármost a dísztelen mozgásokat körülveszi a lant és a fuvola hangja, láthatjuk: egyik esztelenség elfedezi a másikat.
Öröm: Gyönyörködöm a táncokban.
Értelem: Nem annyira a szórakozás van ott jelen, hanem inkább a remélt gyönyörködtetés előjele. Az tehát (ti. a tánc) bizony Venus (azaz a szerelem) előjátéka, ahol a zaj hatására az ostoba és szánni való nőket körbe-körbe forgatják, taszigálják, tapogatják (súrolgatják), és a finom modor leple alatt kihasználják őket. Féktelenek ott a kezek, szabadosak a tekintetek, és szabadon röpködnek a szavak. A lábak dobogása és sokaknak disszonáns éneklése, a harsonák zengése, a futkosás, a por, amely ennek a szórakozásnak a velejárója, továbbá a szemérem ellensége és a förtelmek barátja: maga az éjszaka – ezek azok a dolgok, amelyek a félelmet és a szemérmességet elűzik. Ezek a kéjvágy ingerei és a szabadosságot elősegítő tényezők. És ez az a gyönyörködtetés – nehogy azt gondold, hogy engem könnyen meg tudsz téveszteni –, amelyet ti egyszerűen és mintegy ártatlanul táncként neveztek meg, tulajdonképpen a szórakozás neve alatt a bűn elpalástolásának eszköze. Bár a tánc olykor külön-külön, vagy csak férfiak, vagy pedig csak nők között történik, elkülönülve mégis azt gyakorolják, amire akkor lesz szükségük, ha ismét táncolnak. Olyanok, mint az iskolás gyermekek, akik tanítójuk távollétében azon gondolkodnak, mit kell majd válaszolni neki, ha visszatért. Irtsd ki tehát gyökerestől ezt a szellemes, de tisztességtelen reményt, vesd el magadtól a kéjvágyat, következésképpen felhagysz a táncolással is. Higgy nekem: Dávid királyhoz hasonlóan senki sem táncolhat az Úr előtt úgy, hogy a saját felesége ki ne nevesse, noha manapság senki sem lesz nevetség tárgya, ha hölgyek előtt táncol, vagy akár ha közben lanton játszik is.
Öröm: Gyönyörködtetnek a táncok.
Értelem: Emlékezz a szavaimra: ha gyönyörködtetnek is, más miatt gyönyörködtetnek. Önmagában ugyanis ez az egész ízetlen dolog csupán, amely több undort hoz magával, mint örömöt. Ugyan mi más egyéb ez, mint körbe forogni, majd a forgásba beleszédülni, és vég nélkül váltogatva azt a hét mozgást, amelyet Platón is felsorol, helyben járni? Ez a hét mozgás: előre, hátra, jobbra, balra, felfelé, lefelé és körkörösen. Egyedül a hetedik mozgás végtelen, és ezért őrzik ezt azok, amik örökkévalóak, ti. az ég és a csillagok. Ezt a Földön az emberek örökös elragadtatása táplálja, amely szinte minden cselekedetükben és szándékukban érzékelhető. Nincs olyan Orpheusz, aki képes lenne megállítani ezt az Ixión kerekét. Ez a mozgás válik láthatóvá a táncban, amikor a lélek keringése önmagával együtt forgatja a testet is. Bár mindenkire vonatkozhatnak a Szentírásnak eme szavai, de azért különösképpen igazak ezekre: „körbe-körbe járnak a gonoszok”. Ez a szórakozás már számos baj okozója volt. Gyakran itt veszítette el a tisztes matróna az oly régóta megőrzött tisztességét, és gyakran a boldogtalan hajadon leánykák a menyegző napján ismerék meg azt, amit jobb lett volna soha meg nem ismerni.
Öröm: A tisztességes fegyvertáncot szívesen gyakorlom.
Értelem: Inkább akarnám, hogy a (had)gyakorlásnak más fajtáját választottad volna. De látom, mire készülsz és mit akarsz: a tilalom megszüntetését, engedély megszerzését és szabályok előírását. Mivel tehát ez a szenvedély ennyire megragadott téged, akár betegség ez, akár szokás – amely, ha rossz, semmi sem rosszabb nála, ha azonban jó, semmi sem jobb nála –, mindezekben ez lesz számodra a törvény: amiről nem tudsz teljes mértékben lemondani, azt a lehető legmértékletesebben és legritkábban használd, azonban semmiképpen se tedd puhányul vagy nőiesen. Ellenben mindenütt, még saját határaidon túl is, a férfias keménység jellemezze magatartásodat, és a tánc vagy bármilyen más játék a fáradt lélek felüdülése és a test gyakorlata legyen, nem pedig az erőtlen elme gyönyöre.
Szívesen tartózkodnék példa említésétől, hiszen a legnagyobb férfiak utánzása nem mindenki számára biztonságos: nem minden tollas élőlény képes követni a sast. Az utánozók közül némelyek épp ellenkezőleg cselekszenek, mások másképpen, néhányan pedig ugyanazt teszik, de másként. Kevesen vannak azok, akik teljes mértékben követik azt, amit utánoznak.
Az ifjabb Cato – mint mondják – a közügyekkel való törődés terhe alatt borral szokta felüdíteni magát. A görögöknél ugyanígy cselekedett Szolón is. Bárki, aki ezeket az embereket akarná utánozni, szüntelenül egy dolgot fog cselekedni: inni fog, azonban amit azok mértékkel és ritkán cselekedtek, ez mértéktelenül és gyakran cselekszi majd, ami amazok számára orvosság volt, emennél a részegség lesz. Ugyanezt más dolgokban is könnyűszerrel megtalálod, azonban ebből az egy példából is megértheted, mi az, amitől féltelek téged. Ezzel kényszerítettél arra, hogy egy egyébként elítélt dolog védelmezését elvállaljam.
A legnagyobb férfi példájaként, amelyet akár nem követsz, akár nem módosítasz rajta, fogadd el azt, amelyet Senecának abból a könyvéből idézek, amelyben a lélek nyugalmáról értekezik:
„Scipio a diadalmenet dicsőségében részesült, és katonai fegyelemhez szokott testével táncolt, de nem buján illegetve magát, mint manapság szokás azoknak, akik még a járásukban is túltesznek a nőies puhaságon, hanem ahogy a régi férfiak szoktak volt játék közben és ünnepek alkalmával férfias fegyvertáncot járni, amitől nem csorbult tekintélyük még akkor sem, ha ellenségeik látták őket.”1
Ezekből a szavakból megértheted, hogyan is érzett [Seneca] a saját korával kapcsolatban. Boldog, aki nem látta a te korodat. Bár ő maga mind a fegyvertáncot, mind pedig a borral való felüdülést helyesli, és azt mondja, néha el kell jutni egészen a lerészegedésig, mégis csodálkozom azon, hogy egy ennyire szigorú elméjű ember ilyet mondott. Ha hűséges tanácsot akarsz követni, ritkán igyál bort, és tartózkodj a fegyvertánctól. Vannak más, tisztességesebb fajtájú kikapcsolódások, amelyekkel a megcsömörlött és fáradt lélek gyógyítható. Mindezekben tehát az lesz a legjobb, ha – amint ez utóbbi [Seneca] mondta – bármit, amit cselekszel, úgy teszed, mintha ellenségeid látnának és figyelnének téged. Sokkal előnyösebb úgy élni, hogy ellenségeid a te önmegtartóztatásodon és tekintélyeden ámuldozzanak, semmint hogy barátaid a pajzánkodásaidat mentegessék. Tisztább hírneve van annak, aki ellen sem igaz, sem hamis vádakat nem mernek felhozni, mint annak, akit előbb megvádolnak, de aztán mégis tisztázódik. A tökéletes erény ugyanis elrettenti a vádaskodót, míg a középszerű inkább ingerli. Józanság tekintetében inkább szeretném, ha Caesarhoz lennél hasonló, akiről Tranquillus azt állítja, hogy a borivásban tartott mértékletességét még az ellenségei sem tagadhatták, nem pedig Catóhoz. Nem az idősebb Catóról beszélek, akinek józanságáról már szóltunk, hanem arról az ifjabbról, akinek részegségét Seneca azzal utasítja vissza, hogy hamarabb lehet őt meggyőzni arról, hogy könnyebb bármilyen vádat bizonyítani, semmint azt, hogy a tisztességes Cato hitvány lett volna. Ami írásunk tárgyát illeti: inkább azt szeretném, hogy azt a fajta fegyvertáncot se gyakorold egyáltalán, amelyet Scipio gyakorolt. Mivel azonban téged azok felé a dolgok felé űz a lelked, amelyeket nem szeretnék, azt akarom, hogy ezektől az államférfiaktól tanulj, miközben ez a lírai költemény visszhangzik benned: „most kell inni, most kell a lábakkal szabadon ütögetni a földet!” Ha tehát bort iszol, légy olyan, mint Cato, ha lábaddal dobogsz a földön (azaz: táncolsz), légy olyan, mint Scipio.
Papp György fordítása
Jegyzet
1 Seneca: A lelki nyugalomról (Bollók János fordítása). In: Seneca prózai művei. II. kötet. Szenzár Kiadó, Budapest, 2004. 232.
