Kormányos Ákos: Töredezettségmentesítés
No items found.

„A tét nem az, hogy összeverem-e magam, hanem hogy mennyire”

XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 23. (829.) SZÁM – DECEMBER 10.
Kormányos Ákos: Töredezettségmentesítés



Kormányos Ákos Paraván című debütkötete merész, kényelmetlenül tolakodó lírája első és sokadik olvasatra is megedzi még azokat az olvasókat is, akik láttak már bizarr kortárs verseket közelről. Érdekes egybeesés, hogy épp a sokkolónak és tabudöntögetőnek vélt debütkötettel szemben a Töredezettségmentesítés bátrabb vállalkozásnak tűnik, és nem csupán témaválasztás alapján. A kötet érezhetően koncepciózusabb: szorosan összefüggő szövegekben mutatja be egy mozgássérült kamasz/fiatal felnőtt problémáit. Három fő szólamra oszlanak a kötet szövegei: többségük retrospektív elbeszélővers („verses vallomás”), ezektől tipológiailag jól elkülönül néhány rövid reflexió (egy sokszor ellenzett párkapcsolat története, valamint egy analogikus sorozat helyhezkötöttségről, kiszolgáltatottságról, növényekről).


Leginkább a verses vallomások adják a kötet fő sodrását, a Kormányos Ákos-féle minimalista, analitikus versírás ez esetben jól működik. A mottó jelzi ezt az önelemző gesztust azzal, hogy bizonyos élettapasztalatok feldolgozását egy merevlemez defragmentálásához (töredezettségmentesítéséhez) hasonlítja. Magukat a verses vallomásokat is javarészt hasonló felépítésű szövegek és motívumok teszik ki, például a lépcsőmászás első iskolanaptól felnőttkorig tartó agóniája. Minden általunk természetesnek vélt mozgássornak (akár egy bicikli meghajtásának) itt más tétje van: nem az, hogy sikerüljön, hanem az, hogy sikerüljön minél kevesebb sérüléssel.

Kivetíthető ez a tét a párkapcsolati versekre is: bár hatásvadász a szülőfigura, aki „eltiltja” lányát mozgássérült párjától, esetleg ki is tagadja otthonról ezért, épp ezek a kiszólások építik a kötet legsúlyosabb kijelentéseit a nemi szerepek lehetetlenségéről: a versalany nem tudja hazakísérni leendő szerelmét, a villanykörtét is valószínűleg ő kell kicserélje otthon, és teljesen más szorongásai vannak, ha először megy fel a lány lakására. És bár a téma „nem engedné meg” a humort, fekete humorból is akad bőven: adott a lift, amelybe álló ember nem férhet bele; az elejtett telefon, amelyet könnyebb végigrugdosni az utcán, mint lehajolni érte; vagy a nyugdíjaspár, akik biztosak benne, hogy „a mai fiatalok” között nem küzdhet senki korlátozó egészségügyi problémákkal, egyszerűen csak bunkók.

Kormányos Ákos: Töredezettségmentesítés – Verses vallomás. Forum – Fiatal Írók Szövetsége, Újvidék – Budapest, 2021.

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb