.svg)
Erdős Virág: isten. Magvető, Budapest, 2026.
Oidipusz nem ad valódi választ a Szfinx kérdésére: technikailag ugyan helyesen, de valójában hamisan felel. Számszerűsíti az embert, s közben igyekszik megúszni az önismeretet. Tragédiája tehát a modern ember tragédiája, azt mutatja meg, hogy új válaszokat kell keresni az ember talányára. Erdős Virág legújabb verseskötetéből kitűnik, pontosan tudja, hogy „már feltette párszor a kérdést”, és ameddig csak számokban felelünk, „fel fogja tenni újra” (81.). A költő saját megfejtést keres hát a késő kapitalista mítosz – az áru, a piac és a termelés – korában: a hiátusban és a nyelvben talál rá végül valamire, ami az emberi egzisztencia alapjaihoz vezet vissza. A kötet címévé emelt isten ugyanis hiányában van jelen valamennyi versben. Ez az elliptikus megoldás a szövegeket variációkként, ugyanannak a kiindulópontnak a különböző permutációiként tárja az olvasó elé. Szótár ez a gyűjtemény: sorra veszi valamennyi nyelvi fordulatunkat, állandósult szókapcsolatunkat, frazémánkat, melynek az isten az alapja – majd azt mutatja meg, hogy ez az isten csupán a maga szójellegében válhat teremtőerővé.
A Károli-féle bibliafordítás archaizmusai, régmúltja és elbeszélő múltja, a gyerekmondókák félig halandzsa-nyelve és az iskolai oktatás révén ismerőssé szelídült, szinte zsigerivé vált Arany-, Pilinkszy- vagy Balassi-szakaszok úgy épülnek be a versek nyelvezetébe, hogy rávilágítsanak ezek rögzített, kiüresedett voltára. Ezen terminusok szó szerinti jelentéseinek a felmutatása, az új perspektívák felvillantása, travesztiába hajló ábrázolása a szentként tételezett motívumoknak egyszerre forgatja fel és ki az olvasói berögződéseinket, a sokszor permanens nyelvet teszik láthatóvá saját anyagiságában. Ennek alapja a vendégszövegek esztétikai túljáratása, a ritmikával való játék, az erőteljes gondolatritmus: a szónak így színe, íze, hangja – fizikai paraméterei lesznek. Ebben segítenek a groteszk irányába elmozduló, karikatúraszerű rajzok is, az amorf formákban a bárány és a felhő közös arca lesz állandó. A néhol nyíltan politizáló, egyszerű, időbeli horgonyokkal, vagyis elsősorban aktualitással és nem poétikai minőséggel rendelkező, máskor pedig személyes síkon mozgó szövegek így az örökérvényűségekre képesek rákérdezni. A szándékos félreírások, a félreolvasási és -értési lehetőségek azt mutatják meg, hogy az egyik lehetséges válasz arra a kérdésre, hogy mi az ember, talán az, hogy egy diszlexiás lény. Olykor lassan olvas, máskor szavakat téveszt össze, felcseréli vagy kihagyja a főneveket, szótagokat, nem mindig érti, amit olvas, és mégis: saját nyelve, szavai és önálló olvasata van.
