A virsliről elbeszélő múltban (versek)

A virsliről elbeszélő múltban

ne térjetek rá az erdő felé vezető útra

pocsolyákba gyűle rajta egy hajnali üvöltés

s legyilkolva fekszik a szélén Dávid

éjjel fogana halála

s a hajnalpírral érkeze

inas testét rátapasztá

a kövicses útszélre

egy meglódított nyárfabot

ki lódítá a fabotot

tanakodának a rendőrök

mire nagy szél támada

az erdő felől szavak érkezének

s levelek a nyirkos fuvallattal

a szavak mondatokká állván

így szólának: ne térjetek

rá az erdő felé vezető

útra nyárfabottal hozunk

örök telet rátok halál

üvöltitek hajnalonta

s tovább hasítjátok

a körmötök mellett

a felszakadt bőrt

ezt tevé a sok virsli

eddig s ne tovább

ne térjetek rá az

erdő felé vezető útra

a rendőrök nem érték

páran kacagának

ezek is csak terroristák

mondogaták egymás közt

de azért nem merének többet

minden nap virslit enni

s a Dávid név is egyre ritkább vala

A mindvégig etikus nászhoz vezető út

emelj velem megalitot

legyünk furcsák mint a kelták

szeressük a napkeltét s ujjongjunk

ha bőgnek a gímek

nézzük végig a bikák harcát

tartsuk számon szenvedélyük

s adjuk vissza körtáncokban

a földnek a rezgést

tanuljunk a gímszarvastól

ne féltsük az agancsunkat

ne sajnáljuk vérünket

az erdei földtől

mert szép a tét: szarvasünőnk

karcsú és halhatatlan

örökké tart majd nászunk

s mindvégig etikus lesz

Magamról egy vadászlesből

Látod a mezőn azt a sárcsíkot?

Zoltánok vonultak arra.

A nyarat északon töltik,

nálunk csak telelnek;

hidegben különösen aktívak,

mert szeretik leszopogatni

az ágakról a nedvességet.

Télen a ködök sokan vannak,

s könnyen észrevehetőek arról,

hogy minden mást nehéz észrevenni.

Általában a zoltánok is ott vannak a ködben,

kicsit sűrűbb anyagúak a páránál;

jobbra vagy balra,

kérdik tőlük a sejtéseik,

miközben csöpög az egész erdő;

bal kezüket a kéregre helyezik,

földbe mélyesztik jobb lábukat,

bal lábuk rugóként szolgál,

s ágat fognak jobb kezükkel;

szopogatnak, míg tart a köd,

van, hogy egész hetekig

gyűlik az ágokon a pára;

nem kell sajnálni őket emiatt,

nem maradnak le sok mindenről,

naponta több repülőt is hallanak,

s velük tartanak az őzek,

azoknak örömére, akik

az erdei bolondoktól várják

a megváltást.

Kedves kis Lujzikalagor

kimegy a szerzetes a dombra

jobbra végtelen búzatáblák

előre eklektikus falukép

balra a hegyek rajtuk erdők

háta mögött kolostor

az egekben van isten

az egekben van isten

és alatta egy szerzetes

nincsen papucs a lábán

összecsípték a szúnyogok

s allergiás szegény

kedves kis Lujzikalagor

mondja a szerzetes

honnan jössz és kié vagy

jobbra a traktorok

s a búzatáblák

előre házak emberek

kertjeikben nagykutyák

a kutyákban giliszta

balra rengeteg erdő

medvék és népmesék

télire tűzifa

fölötted isten

isten az űrben

az űrben nebulák

a nebulákban ősporok

az ősporokban szellemek

míg a szerzetes ott a dombon

a szeme piros, irritált

beletüsszent a messzeségbe

s elmormol egy rövid imát

mire a hasfalon keresztül

a szerzetes gyomrába száll

egy éppen arra járó ostya

Ferencz-Nagy Zoltán 2001-ben született Brassóban. Jelenleg harmadéves bölcsészhallgató Kolozsváron. Lassan három éve közölget itt-ott. A szíve szakad meg a hegyekért.

‍