.svg)
Ha átvágsz a mezőn a vad pásztorkutyákon,
kolonc a lábuk között, murva a kézben,
a szívben kisbalta, gledícsia, csalánlevél,
ha elérsz az erdősávba, a vasúton túl,
a Varjúvár mellett egy manzárdszobában
vár rád a költő megvetett ágya,
amiben még Kolozsváron egyetlenegyszer,
és akárhány éjszaka, akárki aludt ott,
az mégis az övé örökre, mert tárgyával a költő
összetapad, mint a csigák tavasszal,
ha átrágod magad a pásztorkutyákon,
a csillagfogú pásztorkutyákon,
egy pillanatra leülhetsz arra az ágyra,
amit a román parasztok negyvennégyben,
de a család valahogy mégis visszavette,
jé, milyen kicsi az az ágy, a lányszobák ágya,
hogyan fért el ebben egy egész, nagy költő,
egy dúvad, egy dübörgő verscsorda,
és ha megsimítod a gyalult ágytámlát,
megszorítod, mintha kormányt, két marokra,
megfut a véred, tölt a versakkumulátor,
akár hét százalékkal is erősebb költővé tölthet
ott a tetőtérben az a csatlakozás,
ha int a csobán visszafelé a régi kutyáknak.
