Akaratlan kérdések könyve

Lövétei Lázár László (szerk.): Erdélyi Szép Szó 2025 (Vers, próza, esszé). Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 2025.

Ha jól számolom, huszonötödik kötetéhez érkezett az Erdélyi Szép Szó antológia. Megjelenése így akár szimbolikusnak is mondható, hiszen negyed évszázada dokumentálja évről évre az erdélyi magyar irodalmat, annak változásait. „Alkotói irigységről” beszél a szerkesztő Lövétei Lázár László egy tavalyi interjúban – válogatási szempontjait ez vezérli. Szubjektív preferencia vagy tudatos esztétikai koncepció rejlik e mögött az irigység mögött, nem tudom – talán mindkettő, s ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy a 2025-ös kötetbe is került – a tavalyi évhez hasonlóan – szép számmal esszé (pl. Markó Béla vagy Demeter M. Attila tollából), amely egyértelműen Lövétei személyes preferenciáit jelzi. Vers, próza és esszé hármasában szemlézi a 2024-es év erdélyi magyar irodalmát – mivel szerkesztői előszó/utószó ezúttal sem járul a kötethez, az olvasóra bízza, találjon fogódzókat a jubileumi kötethez, egyetlen kiemelt mankó a hátsó borítón olvasható Vermesser Levente-idézet („Jaj szegény Offline, szegény Offline, / a nyomodban van már, ott vonyít / a sávszélesség és a térerő falkája…”), messzemenő következtetéseket azonban három sorból levonni badarság volna. Ezúttal is „transzilvánul” beszél az antológia 66 szerzője, hogy Lövéteit idézzem, még ha csak találgathatok, pontosan milyen poétikai-kulturális jegyekkel ruházza is fel a szerkesztő e „transzilvánt” – ha megnézzük a listát, a tavaly elhunyt Szilágyi István mellett a kortárs erdélyi magyar irodalom minden nemzedéke képviselteti magát, az egészen fiatalokig, kötettel még nem rendelkezőkig (Nagy Dóra Annáig, Szilágyi Máté-Sámuelig). A fontosabb (?) Kárpát-medencei irodalmi folyóiratok szemlézésének elveiről, az ezekből összeállított antológia kizárási kritériumairól nem értesülünk – olvasói döntés kérdése, hogyan értelmezzük az erdélyi szerzők jelenlétét a rangosabb magyarországi folyóiratokban (vagy másként fogalmazva: van-e annak jelentősége, ki hol közli szövegeit, kit hol közölnek), mint ahogy az is, miért éppen ezekre a folyóiratokra esett Lövétei választása, s szintén a szerkesztői ízlésnek köszönhetjük-e, hogy az online fórumok kevésbé képviseltetik magukat? Lövétei szelekciós gesztusa rejtve marad – hogy mégis húzódik mögötte valamiféle reprezentativitási igény, azt a kiválasztott folyóiratokból, a női szerzők (24 a 66-ból nevezhető nagynak?) s a negyven alatti alkotók nagy számából, a szerzők Kolozsvár-központúságából következtethetjük ki. Már ha fontosak ezek a kérdések egyáltalán – a 25 éves Erdélyi Szép Szót érdemes a szövegek és nem a kérdések mentén olvasni: az erdélyi magyar irodalom 2025-ös lenyomataként. S legyen az Erdélyi Szép Szó 2025 legfőbb érdeme az, hogy – akaratlanul is – felvetette kérdéseinket.

‍