No items found.

Alig kezdtem megszokni

XXVII. ÉVFOLYAM 2016. 19. (705.) SZÁM – OKTÓBER 10.

(Abia începusem să simt)

Alig kezdtem megszokni, hogy

A havazás a ritka légben

Valahol hirtelen eláll,

Alig értettem meg, hogy többé

Nem tudsz elmenekülni

Mohó tekintetem elől,

Mely mindenképp látni akar,

Alig pillantottam meg rezdülő

Szempillám mögül

(Ahogy mondani szokás)

Lágyan aláhulló hajkoronádat,

S alig ismertem föl válladnak

A behavazott láthatáron

Kirajzolódó árnyékát,

És elárult szárnyaidat

A végnélküli hótömegben.

Megérinthettelek volna,

De féltem, nehogy egy mozdulattal

Megsértsem áttetsző lényed

Letisztult körvonalait.

Megtanulhattalak volna kívülről,

Kivárva a pillanatot, midőn

Riadtan tűnsz el megint,

Ha a hófúvás elállt.

LÁSZLÓFFY CSABA  fordítása

Ana Blandiana (Otilia Doina Coman, 1942), költő, író, újságíró, a romániai PEN Club elnöke. A kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetemen szerzett bölcsészdiplomát. 1982-ben Herder-díjat kapott. A Ceauşescu-rendszer utolsó éveiben tiltólistára került. A romániai Polgári Szövetség (Alianţa Civică) kezdeményezőinek egyike.


Összes hónap szerzője
Legolvasottabb