Az idő lenyomatai

Dezső Tamás és Szabó Nóra közös kiállítása ismertetője szerint rámutatott „a természet legapróbb, folyamatos változásban lévő, mégis állandónak tűnő jelenségeire, az ősidőkből származó formák kialakulására és arra, hogy az ember által megismerhető idő milyen csekély a Föld teljes történetéhez képest”. A tárlatot felkeresők szebbnél szebb alkotásokban gyönyörködhettek a galéria négy termében. Helyesebben inkább azt mondhatnánk, négy helyspecifikus installációt láthattunk, melyek egy-egy filozófiai elmélet köré szerveződnek.

Az első terem a talajszint élővilágának megfigyeléséből indult ki, felnagyítva azok elemeit, egyben arról a tételről tanúskodva, hogy minden létező egyenértékű. Szabó Nórának az alföldi szikpadkákat idéző lenyomatai mellett Dezső Tamástól a Tout se met á flotter (ősz) (2024) című fényképe fogott meg. Diptichonja az alpesi erdő aljnövényzetét örökíti meg egy speciális kamera használatával. Növényi szárakat, levélformákat látunk mintegy hömpölyögni, de inkább lebegni a térben. Minden oly szép és persze könnyed, a mikroorganizmusokra emlékeztető elemek „szárnyra kelnek”. A különös lilás, kékes és zöldes színvilág oka az, hogy Dezső az analóg eljárásokat idézve negatívba fordította felvételét. A komplementer színektől az árnyékok megszűnnek, térérzékelésünk elbizonytalanodik, és ebben az erdők monokrómjához képest meglepő kontrasztosságban rákényszerülünk a részletekben való elmerülésre.

A tárlat címéből is következően az utolsó terem az emberi, lineárisan mért idővel szemben a természet ciklikus idejét igyekszik bemutatni, és azt is érzékelteti, hogy az ember története szinte jelentéktelenül rövid a többi létezőéhez képest.

Főként Szabó Nóra 3D-nyomtatással készült Cseppkő kéz (2023) című műve ragadott meg. Olyan, mint egy száját hatalmasra tátó szörnyeteg. Félelmetes, de bámulatos is ez a cseppköveket idéző objektum, amely jól megvilágítva került bemutatásra. Cseppkőbarlangok már akkor léteztek, amikor az embernek híre-hamva sem volt a Földön. Szabó hű „képet fest” erről az évmilliók óta folyamatosan változó képződményről. Munkájában a Kassa környéki cseppkőbarlangok vizsgálata segítette. A tárlathoz mellékelt prospektusban (melyben részletes leírást kaptunk az alkotásokról) a következőt olvashattuk: „Többi munkájához hasonlóan Szabó itt is különös figyelmet fordít arra, hogy a cseppkövek különböző mechanikai és kémiai folyamatok következtében jönnek létre, amelyekben a víz ismét kulcsszerepet játszik.”

A két kedvenc nem azt jelenti, hogy a Pillanatnyi elmék további műalkotásait ne találtam volna érdekesnek. Megkapó Szabó Nóra Só archívumok (2025) című műve is. A kifejezetten a Budapest Galéria tárlatára készült installáció az alkotó korábbi kutatását gondolja tovább, melyet az alföldi szikpadkák (szikes talajok eróziójának formája) kapcsán végzett. Izgalmas az Ellenállás (2025) című óramű is Szabó Dezsőtől. A bronzból, acélból, rézből készült szerkezet körül az úgynevezett tövises lepényfa hajtásképletei bontakoznak ki. A hatalmas tövisekkel a fa az óriás növényevőktől védte magát, amelyek azonban már kihaltak, ám a lepényfa mégis tovább védekezik. Ez az ellentmondás izgalmas kérdéseket vet fel, a mű a lehetséges válaszokat járja körül.

A komplex élményt adó kiállítás a természetről szól, amely körülvesz, amelyben járunk, és amellyel szimbiózisban élünk. Dezső Tamás és Szabó Nóra is elmélyülten kutatja az állattan, a növénytan, illetve a geológia jelenségeit: „nem hoznak ítéletet vizsgálódásuk tárgyáról, nem metaforaként használják a megfigyelt létformákat, és nem tekintenek belső tájként a természetre”, írja az ismertető. Alapos és koncentrált figyelmet fordítanak környezetünkre, amely remélhetőleg nem válik martalékává pusztító életmódunknak.

Pillanatnyi elmék. Dezső Tamás és Szabó Nóra kiállítása, Budapest Galéria, Budapest, 2025.

‍