.svg)
Tamás Dénes: A lazacok szeretkezése. Napkút Kiadó, Budapest, 2025.
Képtelenségnek hangzik, hogy a lazacok több ezer kilométert tesznek meg a tengerben, hogy visszatérjenek édesvízi szülőhelyükre – mégis természetes, mi sem egyértelműbb vándorlásuknál. Tamás Dénes sepsiszentgyörgyi költő A lazacok szeretkezése című verseskötetében éppen a hétköznapok szolgálnak a képtelenségek, a csodák szülőhelyeiként.
A kéziratot tekintve Tamás Dénes le sem tagadhatná, hogy filozófia szakon végzett, és mindmáig aktívan alkalmazza annak kontemplatív látásmódját. A kötet versbeszélője általában az anyag és szellem kettős, látszólag ellentétes perspektíváját igyekszik egyesíteni („bárhova nézek minden kettőződni akar”, 83.), ezáltal a verseket áthatja egy rendkívüli érzékiség. A kézzelfogható tárgyak mélyebb, alaposabb vizsgálata és az absztrakt körvonalazása, már-már tapinthatóvá tétele válik a költő feladatává. Kiváló példa erre a Két haza című vers, amely egyszerre végzi a két műveletet: „lehozza a csillagokat”, és a gőzölgő teát az égbe emeli.
Tamás Dénes zabolátlanul önreflexív. Annyiban értelmezhetem magam, amennyiben a világot értelmezni tudom, és vice versa – ez a költő legfőbb állítása. Már a kötet legelső három sora („Együtt úszni, / soknak, megszámlálhatatlannak lenni…”, 7.) képes kifejezésre juttatni a végtelen, mégis töredékesre ítélt emberi tudást („…legfeljebb egy versbe beleférni”, 7.). Továbbá Tamás nemcsak állításokkal és aforizmákkal vázolja világszemléletét, hanem a nyelv természetén keresztül is képes megmutatni: „Csendes-óceánba, óceáni csendbe” (7.). A fogalmak kikezdhetőségével, azok megkonstruált voltával bizonyítja igazságait: „az óceán az, ahol meztelenül állsz a fürdőkádban” (10.).
Tamás Dénes valami olyasmit fogalmaz meg, amiről elsőre azt hinnénk, evidencia, pedig korántsem az: szenvedély és titok kéz a kézben jár. A versbeszélő szenvedélye, hajthatatlan világértelmezési szándéka alázatos a titkokkal szemben, tudja, mikor kell nyitva hagyni egy kérdést, mi az, amiről nem lehet vagy nem kell lerántani a leplet. A kötetben a szerelem témája kitüntetett figyelmet kap, hiszen ez a leghétköznapibb, mégis transzcendens tapasztalatunk, mivel az ember számára értelmezhetetlen: „Adni akartam, / de felfogni se tudtalak” (70.). A lazacok szeretkezése legfőbb tanítása talán az, hogy ahogyan a nyelvet és a költészetet nem, úgy a vizeket, a fákat, a környezetünket, de még a saját testünket sem birtokoljuk: „a szerelem mindig a saját test amputálása”. Bármilyen szerződést kötünk a Földdel, a többi emberrel vagy önmagunkkal, nem beszélhetünk „magántulajdonról”. Együtt lélegzünk mindennel, tüdőnket végtelen borda védi.
