.svg)
Elekes Gyula: Virágom, virágom
Mire elérem üresen maradt helyedet
te már messze leszel Mert a Nappal
kelsz és lefekszel a csillagokkal
Mire
elérem üresen hagyott helyedet
Nem sírok
a férfiak ilyenkor nem sírni szoktak
Sokáig nézek messzire valahova mindegy
mint a vak indiánok háttal az iránynak
amerre te elmehettél
A leanderek hallgatnak
fehér és vörös ruhás koszorúslányok
egy elmaradt esküvésből vagy egy
készülő temetéshez
Mitől tarthat
egy élet egy hónapig és mennyi a hónap
ha élet
Meddig rágja még magát
agyamon keresztül az Isten
A szavak
melyek még valamit kifejezhetnének
szájpadlásomra ragadtak fel
Elárvult
helyeden sem tudnék pár mondatot
elmondani a hiányról
Álmomban patkány
futkározott gerincemen De meglehet nem csak
álmodtam mert a patkány most is itt
ücsörög ágyam sarkában Pislog
S a hátamon
merő vér az ingem
Az ablakon túlról
benéz a vak indián válla fölött ezüsthíd
A tengertől fölvezet egészen a bevert pofájú
holdig
Aki azon elindul nem ér oda
soha mondja
Mire elérem ürességben ázó
helyedet már nem fogok emlékezni arra miért
törekedtem oda Nem fogok rád sem emlékezni
Pedig sokáig ott álltál az erős szélben és kiáltoztál
valamit felém
Mire elérem ürességtől
szétdúlt helyedet már nem tűnik fel hogy üres
a hely s hogy abban az ürességben szétzeng
a múltam
Nem volt ott és nem lesz ott senki
legyint a vak indián
És nem voltál
semmi és nem is leszel semmi bólint a vak
indián És háttal áll az iránynak amerre te
elmehettél
Az ezüsthídon hold felé surranó
patkány üvegkoponyájában összekoccannak
a jégkockák
