.svg)
Azon a délután
vihar volt a nyári kertben,
a koncert megszakadt,
arcod üresre mosta
a felhőszakadás,
mosolyod csatakos lett;
amerre menekültünk,
kisiklott szólamok
sodródtak a szélben,
csupasz kottasorok
meredtek az égnek,
mint térből kizökkent
párhuzamos sínek,
a légörvényben
szélkakast játszott
egy violinkulcs,
s csak én tudtam,
hogy a szanaszét heverő
néma b-ék s keresztek
a kölcsönvett bizalom
kallódó törmelékei.
Nem,
nem akarlak kimondani,
gomolyogj bennem,
mint ősmassza,
lüktess ereimben,
oldódj nedveimben,
emésztődj csenddé,
bélelj gyanútlan
öntudatlansággal;
Nem,
nem akarlak megnevezni,
mert ha megtenném,
felöklendeznélek, mint
gyermekeit Kronosz,
s előre tudom,
hálátlan lennél,
rögtön megtagadnál,
pimaszul átvernél:
kiköpnéd titkon
a bűntudatot,
melyet naponta
kanalas gyógyszerként
táplálnék beléd.
Hol vagy, Uram?
Szólít keresztes vitézed!
Régóta nem láttuk egymást,
azóta felment az olaj ára.
Emlékszel? Jeruzsálemben
találkoztunk utoljára,
baromi rossz bőrben voltál,
ormótlan kereszt a válladon,
nagyon drukkoltam neked,
hogy megúszd szárazon.
Később is megtettem mindent,
amit csak lehetett érted,
háborúztam lándzsával, karddal,
zászlómra festettem képed,
térítettem tűzzel-vassal,
naponta korbácsoltam testem,
hogy enyhítsem szenvedésed.
Ugye, már érted,
miért kell sürgősen beszélnünk?
Kétezer éve szolgállak,
lenne néhány kérdésem.
Sehogysem fér a fejembe,
miért fordultál ellenem?
Miért vegyülsz azokkal,
kiknek nem jár védelem?
Miért állsz helyettük a máglyán?
Miért fekszel börtönpriccsen
tántoríthatatlanul, árván?
Miért vagy mindig lőtávolban,
gázkamrában, fogolytáborban?
Hogy kerül vérpadra a fejed?
Miért kell folyton elvérezned,
ha az Atya jobbján a helyed?
