.svg)
áztatja lábát
könnyeim tavában
fáztatja gyenge lábát
a nyár
őszülő szőrén szálán
felszalad tekintetem
titkon számít rám
létre kényszerít
létrán mászik fel bennem
a fény
derül rajtam
múlik vagy
rám bukik
az ősz
ki tudja már de az dobja rám
az első követ
akit az utolsó porcikám is
megkíván
csakneked
csaknekem
csapod be a forró szelet
lombosítod a pazar illatú
nyári fákat kérgesíted
szívedet szádat
csakrám
költöd a madárdalt
csaknekem hercegsz
csaknekem udvaronc
építesz légvárat és
illeszted mesébe
csakalám
ültetsz erdőt adod a lovat
csaknekem sózol be
édes szavakat és mosolyt
csaknekem érsz a fülemig
reggeltől napestig
orrom alá töröd a fényt
töltöd ki pohárba velem
a holnapot
két jégkockás tekintettel
csaknekem ígérsz egekig
boldog véget s én
cserébe mi nem volt
mindneked adom
arcomat
sercegnői pírral csalom meg
és hízelgek tovább
képzelem be magam
csakneked.
bűnjel
nyomot hagyott
bennem,
és tetten ért a nyár,
s hogy kertedbe
vágyom újra, kileste.
ott pirultam pórul
és értem meg
mindenre.
kár, hogy csak
örök szomjat
oltottál belém,
arcodon bűnjelek,
nyárvég. kitikkadt
arcomon
szikkadt sötétség.
ha zöld kutya
vidd ki sétálni
a szobanövényt
öntözd meg a kutyát
rázd ki a rongyát
az ágyat
a kisujjadból vesd meg
a válaszaidat
az igazságot minden nap
kenyerünket soha ne
rejtsd véka alá
süsd ki a napot
rántsd ki húsomból épen
a holnap fájdalmát
takargatnivalód
éjszaka se maradjon ha
zöld kutya ugatja a holdat
a hajnal dallamára
s ha már minden sötét
körülötted
ess ágyamnak
bújj párnámra szépen
míg kigyógyulok
