No items found.

Bajor-átiratok: irodalmi lexikon

XXXVII. ÉVFOLYAM 2026. 08. (934.) SZÁM – ÁPRILIS 25.

irodalmi konferencia – az a hely, ahol azok a szerzők nem vesznek részt, akikről szó esik, mert ők már rendszerint meghaltak. Bár lehet, hogy akkor is exkuzálnák magukat, ha élnének, mert félelmetesnek találnák az előadások címeit, akárcsak műveik irodalomtudományi olvasatait. Az irodalmi konferencián nagy irodalmárok és kisebb irodalmárok vesznek részt. Hogy ki melyik csoportba tartozik, az előadásokból nem mindig derül ki, de szünetekben látható: a nagy irodalmárokat csillogó szemű konferenciázók veszik körbe, elmondják nekik, hogy mennyire tisztelik munkásságukat, majd saját magukról és önnön munkásságukról kezdenek beszélni. A kisebb irodalmárok ezenközben elmélyülten telefonoznak, és várják, hogy elteljen a szünet. Az irodalmi konferencia résztvevői előadásaik mellett az utóbbi években megjelent könyveiket is elhozzák a rendezvényre, és leginkább a nagy irodalmárokat lepik meg velük. A nagy irodalmárok ezért arról is megismerszenek, hogy cekkereket cipelve hagyják el a konferenciát, és – bár nem látszik rajtuk annyira – súlyos terveket szövögetnek arról, hogy miként szabadulhatnának meg mielőbb a kiadványok egy részétől.

kritikus – nagyon kedvelte az irodalmat, ezért kritikus lett. Ám amióta kritikus, csak olyasmiket olvas, amiket nem kedvel. Ez valószínűleg azért lehet, mert folyamatosan szomorú, valahányszor olvasnia kell, és sajnos mindig olvasnia kell. Rendszerint azt olvassa, amit muszáj, nem azt, amit szeretne. A kritikus az az ember, aki folyamatosan várja, hogy maga választhasson magának olvasnivalót, és végre úgy olvasson el egy könyvet, hogy ne kelljen írnia róla. Haladó kritikusok mindent megtesznek azért, hogy az olvasást és az írást elkerüljék, de erőfeszítéseik feleslegesek, mert mindkettő úgyis folyton megleli őket.

irodalmi ösztöndíj – az irodalmi ösztöndíj az a pénzösszeg, amit rendszerint egy másik író nyer el irodalmi munkássága támogatásaként.

irodalmi díj – az irodalmi díj az a kitüntetés, amelynek átadása után kiderül: nem az kapta, akinek kapnia kellett volna. Minél nagyobb az elismerés értéke, annál kevésbé ismerik el jogosságát, illetve a kitüntetettet. Éppen ezért nagy díjakkal főként erős idegzetű és remek önbizalmú szerzőket tüntetnek ki. A többi író manapság két dologtól retteg: hogy irodalmi díjat fog kapni, illetve hogy nem fog irodalmi díjat kapni soha. Megfigyelések szerint, aki már kapott legalább két irodalmi díjat, többet is elnyer majd.

Demeter Zsuzsa – az erdélyi magyar irodalom megkerülhetetlen személyisége, kritikusa, szerkesztője és szervezője, aki (l. mint fennebb) mindig menekült az irodalom elől, de az valahogy mégis megtalálta őt. Kártyavetők szerint sorsa neki az erdélyi magyar irodalom, amelyet akárhogyan igyekszik elkerülni, társul szegődik hozzá, és nem tágít tőle. Sajátos irodalomfelfogását jelzi, hogy az olvasók megszólítását tűzte ki célul, az eljárás egészen kivételesnek számít Erdélyben. Ennek jegyében programsorozatot is szervez: vidékre, iskolákba viszi ki az írókat. E helyeken gyakran kiderül, hogy ott több tíz éve nem is láttak írót; aki akkor látott, nem mindig emlékszik pontosan a művész nevére, csak arra, hogy jó étvággyal szalonnázott. E találkozókon így újra és újra pozitív megerősítést nyer: az író is ember.

irodalompolitika – különböző hatalmi-társadalmi csoportok tudatos törekvése az irodalmi élet irányítására, ellenőrzésére, de főként olcsó működtetésére; a legismertebb erdélyi magyar irodalompolitikai szlogen a „nincs pénz”. Soha senki nem gondolta volna, hogy az erdélyi magyar irodalom a honi irodalompolitika – a szerkesztői bérezések, a honoráriumok, kiadói támogatások, a könyvek után kapott szerzői jutalékok, a kihívásokkal tele könyvterjesztés – ellenére is fenn fog maradni, ám ez idáig mégis így lett. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy az erdélyi írók írnak. Akkor is, ha. Ez nagyon különös.

erdélyi magyar könyvvásár – az a hely, ahol erdélyi magyar szerzők magyarországi írókat moderálnak a nagyszínpadokon, így előbbieket is megismerhetik az olvasók.

erdélyi magyar író – az erdélyi magyar író leginkább költő; megfigyelések szerint aki már volt erdélyi magyar költő, az erdélyi magyar író is lehet, de azok az erdélyi magyar írók, akik még nem voltak költők, inkább ne írjanak verseket. Műfaji besorolástól függetlenül az erdélyi magyar író általában egy dolgot szeretne: írni. De ez a vágya ritkán és lopva teljesülhet, mert meg kell élnie valamiből. Az erdélyi magyar professzionális író tehát az az ember, aki szabadidejében ír és él irodalmi életet, éppen ezért az írás Erdélyben nem is munka: úgy tartják, az erdélyi író amikor ír vagy például közönségtalálkozókra jár, irodalmi eseményeket moderál, nem is dolgozik.

erdélyi magyar nőírók – az erdélyi szerzők azon csoportja, amelyre akkor figyeltek fel váratlanul, amikor kiderült, hogy az írónőkre sajnos már senki nem emlékszik.

Balázs Imre József – Székelyudvarhelyen a Tábor negyedben cseperedett fel, de a Bethlen negyediek szerint ez szinte nem is látszik rajta. Talán ő az egyetlen Tábor negyedi, aki soha nem verekedett vagy veszett össze Bethlen negyedivel, valószínűleg ennek köszönhető, hogy évtizedek óta minden irodalmi csoportosulással, generációval képes megtalálni a hangot. Irodalmi tájékozottságáról mindig kiderül, hogy annál is nagyobb, egyes meglátások szerint több művet elolvasott az erdélyi irodalomból, mint ahányat megírtak. Sokáig azt hitték róla, ő lesz az új Kántor Lajos, de felesége nagy megkönnyebbülésére Balázs Imre József maradt.

mester – tiszteletteli megszólítás; így nevezik egymást az erdélyi magyar férfiszerzők, különösen kocsmaasztaloknál. Hosszabb éjszakai poharazgatásokon rendszerint kiderül, mindenki mester, tehát nagy szerző, akinek már legalább két kötete megjelent. Ahányszor új író érkezik, rituális jelleggel kezet fog az asztaltársaság férfiszerző-tagjaival, és egyenként így köszönti őket főbiccentés mellett: mester. Amaz pedig hasonlóképpen válaszol: mester. Külső szemlélő számára ez egy sajátos transzilván rituálénak tűnhet, különösen teleholdkor.

 

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb