bányatavakról (versek)

bányatavakról

mindent tudsz erről a tóról

melyik része hány méter mély

milyen halfajták élnek benne

hol érdemes beetetni

hová tömörülnek a halászok

akik egész évben szotyit rágnak

telente léket vágnak a jégbe

s egymás leheletében melegednek

én megmutatom honnan ugrottunk tavaly

saccolod hogy mennyit nőtt a vízszint

leheveredünk a nád mellé

egymásba érnek a végtagjaink

mintha ahol az ujjbegyek a vízzel játszanak

nem is lenne semmi a felszín alatt

semmit nem tudunk az elsüllyedt bányáról

gyomrában álmos szemű bányászok

egy víz alatti nyelvet beszélnek

és nem kapargatják többé azt

ami leülepedett a tó aljára

mi idefent meglepődünk

ha valami fellebeg a felszínre

zavartan elkapjuk a tekintetünk

kézbe veszünk még egy fürtöt

ujjaink eljátszanak a kulcscsonton

a szemünk becsukjuk

csak ne kelljen lássuk

mit hoz ki az áramlat a partra

főképp ne kelljen hozzáérjünk

a nyálkás zölddé ázott cafatokhoz

a madarak birtoklásáról

először csak kenyérmorzsát adsz neki

hozzászokik a kezed remegéséhez

a tenyered szappanszagához

a szárnyai áttetszőnek tűnnek

kitapogatod a csontokat alatta

karjaid kalitkaként csukódnak rá

repdesni kezd, csapkod

minden megtelik tollakkal

majd méreget

a galambok nyelvén búg

s te már majdnem megenyhülsz

végül az üres ketreccel mész haza

Foltok

azt hiszed láttál felnőni

csak mert egy olyan városban

aminek a nevét sem tudom kiejteni

egy másik időzónában megrekedve

a szomszédodban egy cigány lakott

akinek ugyanolyan szeme volt mint nekem

s a lányai örökölték a vizenyős tekintetét

a lakásod ablaka alatt játszottak

a bőrükből a nap kiolvasztotta

az olajos tenyerek nyomát

azt mondod amikor levetkőzök

az én bőrömön is ilyen foltok látszanak

azóta cigánycsaládokról álmodok

egy kitalált városban élnek

s a rezsó előtt kucorogva

egymásról kaparják a foltokat

bölények és ragadozó állatok

‍

a férfiakat bölényeknek képzelte

testes, zsíros hústömegnek

széles hátukon égtájak feszülnek

vastag bőrükbe billogozva

s éles szarvaik szinte bájosnak tűnnek

álmos tekintetük felett

gőzölgő orrlyukaik

meleg otthonok füstölgő kéménye

a csorda egyszerre mozog

s ha egyik rezdül

hullámként vonul végig

mindegyikünk hátgerincén

mint egy sámándob távoli hangja

de a nőktől mindig félt

kis termetű ragadozó állatok

belopakodnak a csorda közé

csak ha ásítanak akkor látszanak

az éles gyöngyházfényű fogak

apró nyílhegyek

véres nyomokat hagynak a vádlikon

s az őslakosok istenítik őket

vonásaik után totemoszlopot faragnak

hiányukat kifüstölik a sátorból

Lázár Kinga 2001-ben született Baróton. Többnyire verseket ír. Jelenleg Kolozsváron él, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán magyar–finn szakos hallgató.

‍