.svg)
Ming-Chan Tung: Láthatatlan
Leültem a betonra. Szemben te mint hallgatag,
aki nagyságát nem a testén viseli. Látod,
ezekről nem szeretek beszélni, mondtam.
Az önsanyargatás magánya, üres fecsegés.
Hogyan lehet így költői helyzetet teremteni.
Hát sehogy. Ülve akartalak látni, ahogy hasad
puha állattá válik, s mozgásaiból száll fel
vizesbunda-illatod. Azt akartam kérdezni, hogy
vajon elfutnál-e velem, ha tehetnéd. De hova.
Mondtad volna. Az mindegy, csak meg ne lássanak.
Ezt a láthatatlanságot és szagba rejtőzést akarom.
Most mindketten ülünk. Arcomat hasadra szorítom
s illatában láthatatlanná válok: kéz, láb, bőr, köröm,
haj együtt olvad el ebben a szublimált menekülésben.
Feloldom magam benned, hogy ne vállaljak
felelősséget egyetlen veszélyes gondolatomért sem.
Hogy ne fagyjon rá a hideg kőre a fenekem, mert
a nedvességet alólam semmi se szívja fel. Hogy jobb
volna ilyenkor a vakság, meg latexruhában lenni senki.
Tragikusan megbújni a fényűző műanyag alatt.
Álmodban pókként megmászni minden szőrszáladat.
Előrehajolsz, egyszerre fordul hajadban a sáv, bennem a kés.
Sánta Miriám 1993-ban született Kolozsváron, a BBTE Hungarológiai Doktori Iskola hallgatója. Nem csak szubkultúrákkal foglalkozik.
