.svg)
Oana Coșug: Couple II
Hazám?
Titokzatos, szabálytalan arcod,
idő szánta, szántotta felszín.
Fény csordul mélyzöld árnyékokon,
megrajzoltam, hányadszor, ezt is.
Csoda része az egésznek,
mondják, „más, mint a többi”.
Háború és békében váltva,
százféle dal, mit időbe örökít.
Tündérek őriztek, de a sors elkésett,
hol másolhatatlan létedet védték.
2020 december 12.
Mesterek II.
Időbe ácsolni
Sipos László festőművésznek
Utolérni a szimbólumokat
régi sorstársként is próbatétel.
A művész kincsein zár, lakat,
s a mindenkori varázslatban
ki befogadja, találja ki, mit jelent,
ha a Múzsát körülveszi élő és élettelen.
Időbe ácsolni szeget, gyufát, harapót,
Angyal röptét kalapács felett.
Király és királynőt ízekre szedni,
szeget verni az ing fehérségébe,
s mint krisztusi öröklétet,
papírhajóként Erdélynek küldeni.
A reggelt vörösben kettészeli,
kiáltozva a régi árulást,
színfényben a kakas, fenyítő a lég,
régi boltívek alatt az öreg trombitás,
s archaikus szavakban őrzi,
a csángó madonna az imát.
És ott jön a levélszemű Flóra,
madáron egyensúlyoz a gyufaszál.
Lánykrisztus töviskoszorúban,
a nyakravalón a gyöngy könnyekből áll,
s egy másik térből az Örök Múzsa,
vigyázza a képben a Vallomást.
2020 március 17–18.
Árnyékzóna
Mint aki vesztőhelyét nézi,
zsebéből mindent kipakol,
omlik a szakadék köves széle,
„ismeretlen”, szól a pribék, visszatol.
Puritán, egyszerű lett minden,
áttetszőn vonul ébrenléten, álmon,
a bizarr lény, ki összegyűjti néha
az eljátszott öröklét szilánkjait.
Ő érti csak a pokoli kábulatot,
hol a verset angyalok éneklik,
s hogy honnan jön át ez a jóság,
miért semmit sem tettél, mélytitok.
A kozmikus fény talán felhőkön alszik,
az aranyfény ösvényen senki sem jár.
Hány élettel kezdhetnénk újra,
Athéné, ébredhetnél már.
Valahol kék lagúnák hulláma zúg,
gőgös, halhatatlan sziklák körül,
ahol vágtató mének fehér tajtéka
végenincs, zöld mezőre hull.
Valaki vonásaidra írja üzenetét,
költőt szeretni – küldetés –
A tiszta pázsit mögött árnyékzóna,
magadtól csak a Hold, s fénye int.
2020 június 1–3.
… viselnem kell
Elkértelek magadtól
egy csillagig, de azóta
a színjátékban a sors előtt
minden szó hasztalan,
a határtalan gondolatban
dönthetne tornyokat.
-------------------------------
Itt állok szaggatottan,
nincs jelen, se múlt velem,
Isten rámszabott egy ruhát
s rászórt pár drágakövet,
viselnem kell akaratlan,
bár kiszállnék belőle nap mint nap,
benne élem a halálom,
körbezár és halhatatlan.
2020 március 7–8.
Recidíva
Ne kövess, zajos múlt, létem védett.
A válaszokat eltakarta a csend.
Egy pár halálon álomban átestem,
feloldott éjszakák, lepecsételt évek.
Titokzatos a rend, a végtelen zenéjében,
s mert hajnalodik éppen, a szellem
északi fjordra gondol, mélykékre, fehérre.
Néha sötétben botorkál a lélek,
Cellája nyitva, de nem látja senki sem,
hogy a türelem már semmit nem terem,
nap mint nap a közel és a távol,
kioltja egymást.
Köszönöm, hogy
hiányodban is létezel nekem.
Egy hajó vonul át, az égi tengeren
és látom,
ahogy vele úszik el, rólam az életem.
2020 december 15.
