coltrane LS castro (versek)

coltrane LS castro¹

minden nyers és csorba sokk

közösen megélt peremével együtt

gereblyefogak közé szorult magnólialevél

a hétköznapok számtani átlaga

mindenmentesen simul a mosolyod

a világegyetem genetikus spiráljába

a vágy és a félelem szokványszürke

nyomait feloldani egy szaxirobbanásba

túl minden háborún és szerelmen

megérzésekkel és tanulságokkal játszott

fájdalmát és őrületét ránk köpte itthagyott

füst a szépség kékacél folyópartjain

benne

a világ eredete kinek-

kinek különböző jelentéseket

teremt aszerint hogy milyen

érzékenyek az idegek

tudatosak az izmok

előélet és akarat kérdése is

nincs visszaút elnyel

mint szőrszálakat a lefolyó idő

mérhető szenzáció

inverz visszacsatolás

hiába nézed érzed ez ilyen

hát igen ezzel így vagyunk

visszafertőzött candidával

a műfasz idegesít ez az édeskés

illat idegenség a férjem

a hibás ő használta bennem

jobb híján – ezt állapította meg

az intravaginális szenzoros vizsgálat is

az egy kb öt cm-es műanyag rúd volt

mindkét oldalán fémrészek

diszkréten helyezhettem fel

utána vezetékekkel rákötöttek egy gépre

meg tudta mérni mennyire hatékonyan

tudom használni az izmokat és

hogyan reagálnak az elektromos ingerekre

lüktető membrán nyitott mű

nyálkahártya-hermeneutika

alapvetően jól érzem magam benne

a hiányával elvész a könnyed

és örömteli mindegy kibúvót ne keress

tudod nincsenek csak átmeneti otthonok

nincsen nincsen

az akarat általában önös

a művészi ösztön primitív

tudod

hogy lehetsz egyszerre szociopata

és obszesszív-kompulzív kontroll

mániás freak látod

jobb is ha nincs vérségi kapcsolat

nincsenek túlzott elvárások

szép vagy még

szép hogy kellek neked

egy sebzett narcisztikus

mondata mi lenne

nélkülünk szegény vírusokkal

talán a romokon valami

agónia és hazug szenvedélyek igájában

érzed

neked használ az is ami árt

az elfojtott hamis szelf visszatér

a nyelv a praxis izomsorvadása

marad az empátia

átlépve a korláton

a megértés helyett

nincsen nincsen

nincsen szenvedés

hiú zynga

akkor kezdtek bonyolódni a dolgok

még nyomógombos telefonunk

de már facebookunk volt elvarázsolt

a farmville a mafia wars a mousehunt a coral reef

ajándékokat küldözgettünk

multiplayer social network game volt az élet

aztán elfajult a játék

nem hozok aranyat nem hozok kincseket

azóta a telefonok is okosabbak

elérhető simogatható az egész világ

csak te nem vagy

az álomnak vége

egy ideje már nem

kívántalak meg egyből újra

de talán a környezetváltozás

miatt a szállodai ágyon 

a megérkezést követően

késedelem nélkül többször

hangod a nyitott ablakon keresztül

birtokba vette a macskaköves

utcákat a folyót a sétányt a tested

megtöltötte élettel a várost

valami disszonáns érzés mégis

megjelent hajszálrepedésként a falon

vége a szerelemnek bébi

bizalomhiány a billegő kajakban

akárha sose lett volna

féltél hogy hazugság az egész

micsoda színház

egy pszichopata karjaiba akár

menekülj végre

a barátnőid intő példái lassan

felébresztették benned a kételyt

az álomnak vége

nem feltétlenül önbeteljesítő jóslat

de tény hogy ez volt

az utolsó nyarunk

illúzió vagy igazi rezgés

hiányában csak a feszültség nőtt

benned valami eltört én egy ideig

képtelen voltam elmenni veled

valami majdnem tökéletes

múlt el visszavonhatatlanul

sziszüphoszi pillanat

a kapcsolati dinamika

megragadhatatlanul finom

szükségszerű elbaszódása

az utazás mégis megérte

Jegyzet

¹ (Michael Castro A férfi, aki belenézett Coltrane szaxijába című verse nyomán, Gyukics Gábor fordításának felhasználásával)

Bene Adrián 1977-ben született Pécsen, jelenleg is itt él. Költő, szerkesztő, kritikus. Versei eddig többek között a Pannon Tükörben, a Spanyolnáthában és a Szöveten jelentek meg. A Holdkatlan szerkesztője.

‍