No items found.

Dal műrepülésről – László Noémi laudációja II. – Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díj, 2021

XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 12. (818.) SZÁM – JÚNIUS 25.

Fotó: Szentes Zágon
Sokat tűnődöm hazán, anyanyelven, mi az egyik, s a másik vajon kinyit vagy bezár engem? Emlékek, képek, hang- és dallamfoszlányok zsongnak a fejemben, ki nem mondott, le nem írt szavak, amelyeket még ki sem találtunk – készülődnek bennem. Feszültség vibrál a levegőben, a fejemben, a dobhártyámon dobol kérdés és gondolat. Fel kell szállnom, és a levegőből hideg fejjel elmélkednem mindezen, csak akkor kerülhetek magamhoz és hozzátok közel, ha kicsit eltávolodom. De visszajövök, ígérem.
Ma kiváló manővereket hajtottam végre, távol a várostól, leszállópályáktól, lakott területtől, kíváncsi tekintetektől. Egyáltalán nem zavart, hogy nem látja senki, hogyan lavírozok, vagy ha mégis, ezt aligha fogom megtudni. A levegő persze nem szabad, csak a madaraknak. Az embernek folyton be kell jelentkeznie, ilyen torony, olyan torony, elefántcsonttorony. Az itt nincs, szerencsére, szégyelhetnénk magunkat miatta.
Fentről egészen más a világ, és ez fordítva is igaz. Az aerobatika lényege, hogy a pilóta ne veszítse el a fejét, és mindig tudatában legyen annak, hogy hiába lóg fejjel lefelé, mégis ő van fent, mert ő irányít. Idegeim megnyugtatására a Két Szikla közötti magas fennsíkra tervezem a leszállást, hátha a szelek és más légmozgások támogatnak engem ebben. Reménykedem, hogy odafent, sem juh, sem ember nem lesz, csak a hullámzó árvalányhaj susogása, madárcsiripelés, méhek zümmögése, tücskök cirpelése és gondolataim szabad raja. A Két Szikla igen közel van egymáshoz, tulajdonképpen egy résen kell átrepülnöm, az is lehet, nem sikerül. Mindennemű instruktorok, repülési szakértők, hozzáértő és hozzá nem értő ismerősök és az ő ismerőseik óva intettek attól, hogy valaha is erre gondoljak, próbálkozásról szó sem lehet!
Az árvalányhajas mező közelében landoltam egy keskeny, leszállópályára hasonlító sávon, talán az ősök hozták létre háborús célokra, nem tudom, és sohase kutattam, félek, olyasmit fogok megtudni, amit nem szeretnék. Kiszállok a gépből, sétálok. Táguló orrcimpákkal szívom az illatos levegőt. Vihar közeledik, innen ma repülővel aligha távozhatok, legfennebb gyalog, de e nyaktörő vidéken az sem javallott, ám ha muszáj lesz, megyek. Magaslatra való ruhában vagyok, mint mindig. Ennél több óvintézkedést nem tettem, minek.
Üdítő rohanás derékig érő füvekben, fejemen esőcsepp, jégdara koppan. Ziháló megnyugvás egy kortalanná vénült szénacsináló kalibában. A város távoli pulzálás – valaminek a lehetősége vagy elszalasztása –, de ez most nem tűnik fontosnak. A gépből majd ki kell mernem a vizet, és az is lehet, holnap sem tudok felszállni. Alkonyodik, a kalibát kíméletlenül üti az eső és deszkáit szél feszegeti. Lehet, hogy mégis felszállok, csak nem a repülővel. Dorkának legalább volt egy kutyája – gondoltam, de eszembe jutott, hogy a kalibában rajtam kívül lények garmadája tartózkodik, szúfélék, atkák, pókok, és az is lehet, egerek. Csak kígyó ne legyen – fohászkodtam halkan, és immár tényként fogadtam el: az éjszakát a kalibában töltöm, sőt, aludni fogok. Ha közben a szél felrepítene, majd ébredéskor ráérek aggodalmaskodni azon, hová is jutottam, mi történt valójában?
Az éjszaka szemhunyásnyit sem aludtunk. A kalibában lakó lények garmadája minden bizonnyal ősi szokásoknak engedelmeskedve, én azért, mert belémköltött a félelem és a düh. Mitől félek? – ezt próbáltam megfejteni, ez nem hagyott aludni, na meg az sem, hogy lajstromot készítettem mindazokról a dolgokról, amelyektől viszolygok, rettegek, látni sem bírom őket. – Semmire nem jutottam, és virradatra a listáról végül mindent kihúztam. Dehogy félek, nem félek én semmitől.
Az eső elállt, és meleg szél érkezett, talán a The Doctor. De miért kóricálna az enyhülést hozó, délutáni ausztrál szél egy kelet-európai magas fennsíkon, délelőtt? Lehet, hogy engem keres? Talán azért jött, hogy emlékeztessen: azt ígértem, visszatérek közétek és magamhoz. Indulok, mielőtt újra reánk zúdul a vasfüggönyalkonyat.
Elhangzott 2021. június 5-én az Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért díj átadásán.


Összes hónap szerzője
Legolvasottabb