Egy személyes sértettség gyümölcsöző megnyilatkozása – Szilágyi István Az emlékezés göröngyein című kötetének bemutatója

‍Jog, történelem, hit és művelődés: hogyan illeszkedik hibátlanul össze több, önmagában széttartó dimenzió és hogyan helyezhető el Az emlékezés göröngyein című kötet Szilágyi István életművében – a csütörtöki Helikon-esten ezekre a kérdésekre keresték a választ a posztumusz kötetbemutató során. Az est moderátoraként Balázs Imre József, beszélgetőpartnereiként pedig Cs. Nagy Ibolya, Pécsi Györgyi és Márkus Béla voltak jelen.

‍

„Egy írói életmű lezártával mindig kérdés, hogy mi kerül elő a fiókból, hogyan nyúlunk hozzá és ehhez mit szólna a szerző” – nyitja meg az estét Demeter Zsuzsa, a Helikon főszerkesztő-helyettese, majd Balázs Imre József bíztatja beszélgetőpartnereit, hogy helyezzék el az életműben az új kötetet.

‍

‍

Márkus Béla, egy Szilágyi István monográfiával büszkélkedhető irodalomtörténész és -kritikus, a zajdulás fogalmán indul el, amely jellemző a Szilágyi-féle prózára: a két világháború közötti társadalmi háttér és a munkásmozgalom, az irodalompolitikai szempont, a szocialista realizmus és a múltidézés az, ami könnyen elhelyezhetővé teszi az életműben – „egy körülhatárolható szerzői én, aki lehet akár maga Szilágyi István.”. Szerinte a mű nem osztályharcot vonultat fel, „hanem ennek élét véve, osztálycsatát”. Nincs semmi a regényben, ami az erős elkötelezettség és a vak hit formáját öntené: Kesely Ida, a mű hősnője nem akarja megváltani a világot, csak dolgozni akar. A Szilágyi-művekben nagy jelentőséget tulajdonít a titok motívumának – „mintegy detektívhistória lesz benne a nyomozás” –, eszerint Az emlékezés göröngyein sem tisztázódik, hogy a hősnőt mi indítja az elbeszélésre s kinek címezi, hogy milyen foglalkozású a hősnő szerelme vagy hogy a regény végére ki mit mond és kinek.

Cs. Nagy Ibolya – irodalomkritikus, szerkesztő és irodalomtörténész – az életműbe való illeszkedését egy másik mű kapcsán közelíti meg: A hóhér könnyei számára az egyik legjobb Szilágyi-mű, amiben szintén jelentős elem a már említett zajdulás a Rákóczi-szabadságharcról lévén szó. A mű egyfajta jogértelmezési antropológiatablót rajzol, a Werbőczy-féle jogtudomány, a bűn-bűnhődés, az ártatlanság, a legenda- és hiedelemvilág, illetve a vízió töredékeit fonja tökéletesen összetartó egységgé. Szilágyi társadalmi kérdések és történelem iránti érdeklődése, úgy, mint Az emlékezés göröngyein esetén, itt is kirajzolódik: a Rákóczi-szabadságharc sikertelenségét arra vezeti vissza, hogy a Habsburg-háztól való elszakadás tétjét nem értette a nép, ez pedig „történelmi és szociológiai szempontból is releváns érvnek mondható”.

‍

‍

„Alakít-e valami újat Az emlékezés göröngyein című töredék az életműben?” – szegezi a kérdést a moderátor Pécsi Györgyihez – szintén szerkesztő, irodalomkritikus és irodalomtörténész. Szerinte Szilágyi olyasfajta újrealizmussal kísérletezik a Partium és Kolozsvár közötti területeken, amivel Cormac McCarthy Mexikó környékén – „itt már csak a kérdés, hogy hol van a valóságelemek beépíthetőségének határa” – az előbbi hozzászólásoknál kissé kritikusabb hangnemben beszélvén a műről. Majd felvázol egy másik lehetséges kritikát olvasói szempontjából: vajon a regény második felét, azaz a dialogikus részt a 21. századi olvasó magáénak érezheti-e?.

Az utolsó felvetett kérdés – „Miért maradhatott töredékben? Vajon kockázatosnak érezhette a politikai vonatkozást?” – kisebb vitát generált. Pécsi Györgyi elmondása szerint a szerző még a 80-as években írta a regény első részét, majd a hatalomváltás után irrelevánsnak érezhette a témát. Később újra elővette egyfajta személyes indíttatásból, de már sajnos nem tudta befejezni. Cs. Nagy Ibolya egyáltalán nem érzi befejezetlennek a művet, a regény továbbvitele a roppant fontos rejtély feláldozásával járt volna. Márkus Béla bár befejezetlennek látja, de úgy véli, hogy befejezetlenségében benne van mindaz, amit a szerző gondolt a szocializmusról és a munkásmozgalomról – „az embert nem fogja megváltani a munkásmozgalom”.

‍

‍

Végül Szilágyi Júlia, a szerző özvegye nyújt belátást az író privát ambícióiba: „Szilágyi mindig a tökéleteset kereste”, ezért nem tudott belenyugodni Nagy István rágalmába, miszerint műveiben hamis munkásosztály-ábrázolások szerepelnek, ezzel egy időben pedig apját is kritizálta, amiért nem vett részt a munkásmozgalomban. Többek közt ez a személyes történet motiválta őt Az emlékezés göröngyein megírására, folytatására, hiszen, „egyszerűen nem tudott leválni a témáról”.

A könyvbemutató végén levetített Szilágyi István portréfilm pedig válaszok helyett még nagyobb kíváncsisággal engedi haza a közönséget, úgy Szilágyi István személyével, mint életművével kapcsolatban. Szilágyi Júlia nyomán pedig ezen kíváncsiság táplálásaként érdemes a novellákkal kezdeni, majd a nagyregényekre is rátérni. S a novellákból kiindulva el is lehet kezdeni a Szilágyi-féle rejtélyek s az egymással összeférhetetlennek tűnő világok érintkezési pontjainak feltérképezését.

‍