.svg)
Január van. Mostanában szürke őszi hónap ez, gyakran szomorodnak a földre ködök, és ritkán van hó és jég és fagy. A korhangulat állítólag változó. Munkánkból kifolyólag kételkedünk ebben. Azt mondják, elkezdődött az új év, de mi úgy gondoljuk, az majd csak márciusban fog bekövetkezni. Ilyesmikről nem vitatkozunk, tűrjük az új évet, mint a téli és a nyári időszámítást.
Reggel felkelünk, és az a benyomásunk, még hajnal van. Pedig már nincs, csak ez a sötétség megzavar. Az ember növényi része ilyenkor hibernálna, ez okozza a bágyadt álmosságot, amely márciusig, legalább, kitart.
Felkelvén nem olvassuk el az újságot, nem hallgatunk rádiót, és a közösségi médiát is messze elkerüljük. A hírek előbb-utóbb úgyis utolérnek, és lesz rajtunk napestig számos digitális nyomasztás. Munkába megyünk – és közben elgondolkodunk ezen a szókapcsolaton. A folyó a kivénhedt karosszék körül felmorajlik, elképzelünk egy vízcseppet, rábízzuk minden bánatunkat, hogy vigye minél messzebbre. Tudjuk, hogy ez illúzió. Szeretünk dolgozni, a munka jó, helyettesít hamarosan minden mást, így megy ez, életünk függőségek púpos halmaza.
Délre elzsibbadunk, a létezés értelmetlennek tűnik, fejünkben rajzó méhek az adatfoszlányok, kérdések és válaszok. Láthatatlan tornyokban áll a munka, érezzük a jelenlétét. Határidők, fenyegetések. Kétségbeesés, infláció, háború, és a roskatagnak tetsző világgazdaság, de ez utóbbi, ugye, nézőpont kérdése.
Lelépünk. Talán perecet venni, vagy üzenetet írni titkos kedvesünknek. Szűk és kanyargós utcácskába lépünk. A Malomárok elevennek tetszik, kevésbé szeméttel telített, mint máshol. Lábunkhoz fehér macska dörgölődzik, hagyja, hogy megsimogassuk, majd megkarmol. Magunkra ismerünk benne, és a vízben úszkáló kacsákat nézzük.
Visszamegyünk. Keresünk valamit, talán a korhangulatot. És megtaláljuk.
Villanyvilágítás a sétatéri tavon. Mint biztos forrásból értesülünk, a korcsolyázó-egylet már jövő évre villanyvilágítást akar létrehozni a sétatéri tóra. Ez az ügyes eszme annál is inkább kivihető, mert a világításhoz szükséges erőt akár a városi zsemlés malom mellől, akár az olajgyári vízműtől könnyen meg lehet nyerni. A városnak is figyelmébe ajánljuk ezt a kedvező alkalmat: a petroleum lámpák helyett villanyos lámpákkal világíttathatja magát a sétatért is. Óhajtjuk, hogy ez igen életrevaló terv minél előbb teljesüljön. (Kolozsvár napilap, 1887. január 25.)
