Csillag István: Pihenés
No items found.

Első utópia – helyszíni utópiák

XXXVI. ÉVFOLYAM 2025. 18. (920.) SZÁM – SZEPTEMBER 25.
Csillag István: Pihenés

Első utópia

Az erdélyi hadsereg krími tatár csapatok segédletével megpróbálja visszafoglalni Dnyeszterfehérvárt

 

Karácsonyi Zsolt kérésére

 

Nem könnyű. Ahogy az ágyúmesterünk szokta mondani: nem könnyű, de legalább nehéz. Csak ez a csemer nagy eső ne zúdult volna ránk. Már öt napja megyünk. Radmir, a nyomkeresőnk, girhes ember, egyébként tatár csóró. Ilyen ülüformájú orra van, a javasasszonyunk szerint ez jót jelent. Hát jó es, hogy jött, met először valami bogyán német tanácsadót küldtek a nyakunkra, de az a vacsorára megsütött üvecsből úgy bepofázott, hogy egy ideig csak fosott s vinnyogott, mint a veres malac a jégen, nem volt jó semmire. Na azt eppe hogy a nagy aerodromon hazaszerelték Bécsbe, már jött es a következő, Plowman nevezetű, valami őrnagy vagy mi, s avval es csak a fuzsitusság s a maszkuraság, érted-e. Csak kerülgettük a Gyilkos-tót, s mikor végre nekilódultunk, a Fehérmező után majdnem átbüklentünk Balánbányára, de hálistennek elékerült ez a ­Radmir, s ügyesen szólott, hogy a Dnyeszter nem erre van, met ez az Egyeskő s alább az Olt völgye.

Na. Hát lassacskán helyreigazodik minden, csak a Babba Mária megsegéljen. Egyfeszt megyünk. Vaj két napja egyszer se tévedtünk el s ez egy magyar hadseregtől irtó nagy dolog. Igaz, hogy a krími tatárok es sokat segítenek, csak ne ennének annyi medvehúst meg fügét. Mondjuk fügéből szárítottat esznek, met az errefelé meg nem terem. Minnyá-minnyá helybe vagyunk, aszongya Radmir. Ezután ejsze már nagy eresztés nem lesz, met a kémek szerint a dnyeszterfehérváriak, ahogy hírünket vették, egybe eltakarodtak. Az eső es csak szintezik.

Emerka, most ennyi, erőst merül a mobilom. A drága jó üszőbornyút ügyeljed s a gyermek tanulja azt a kurva matekot.

           János

 

 

Második utópia

Egy szép, új világ ábrázolása az atomtámadás, gyilkos szmog, pestisjárvány, szalmonella szavak felhasználásával

 

Varga László Edgár kérésére

 

A nagy atomtámadás után vagyunk. Minden félelem vagy fölös aggodalom ellenére nem tett nekünk rosszat. Sőt. A támadás előtt tizennyolcezren laktunk Zuckerberg Cityben, most tizennyolcan vagyunk, az esti römipartikhoz, ferblihez és Dixithez ez épp ideális. Tulajdonképpen azelőtt is jól voltunk, hiszen a szmog – ami a betelepült törpök legnagyobb csalódására nem kincsőrző sárkánynak bizonyult – már elindította ezt a sisterhood|brotherhood fílinget. A gyilkos szmoggal csökkent le a lakosság száztizennyolcezerről tizennyolcezerre. Korábban meg a pestisjárvány volt ugye, mert eredetileg egymillió-száztizennyolcezer lelket számlált Cukorhegyváros.

Azért bárhogy néznénk, egyre jobb itt. Létszámunk csökkenése a minőségi együttlét kiteljesedésével járt együtt. Ha kérdeznéd, mi van, azt válaszolnám: barátság, mosoly, szívderű. Még a kiszolgáló robotok is kedvesebben nyikorognak. Az egyikük kreatívírás-­tanfolyamot tart nekem. Úgy érzem, sokat fejlődtem. Ez talán annak is tulajdonítható, hogy a robotnak egyedül velem kell foglalkoznia. Apropó írás. Tegnap Radmir barátom, akivel együtt éltük meg a dnyeszterfehérvári ostrom borzalmait s az utána következő migránslétet, szemérmesen bevallotta, hogy verset írt az anyósának. Igen, mindketten életben vannak. Nagyon szép vers, könnyeket csalt a szemembe. Idézem: „Szalmonellás volt a rétes, amit nekem sütöttél”. Utóbb kiderült, hogy Radmir egy régi rádiókabaréból kölcsönözte, de sebaj. A jó szándék és jóakarat minden plágiumot felment.

Hát így élünk, nagy-nagy szeretetben. Itt még a vég is heppiend lesz! Emerka, tudd meg, sokat gondolok Rád. Érzem, hogy odahaza te is életben vagy, s a tehenekre is vigyázol. A legényke azért kaszálgasson közbe-közbe a tanulás mellett.

           János

 

 

Harmadik utópia,

avagy tanulságos mozzanat az AI és az ember 20. századi háborújából, amelynek kiváltó okai Az ifjú Werther szenvedései, valamint a Ferencváros 2134. évi, Bajnokok Ligájában aratott győzelme voltak

 

Wirth Imre kérésére

 

AI: – Werther, ó, Werther, avítt és mégis megható csüggedelem hőse, melankóliánk nagy bajnoka! Gépszívem Veled vérzik! Hányszor merengtél a filoxérától meg nem tizedelt szőlőlugasban, Charlotte szellemdús ajkáról ábrándozva! Kebled vad reményit letörte bár a gaz sors, mi érzünk és őrzünk Téged, drága humanoidám! Mert csak az tűnik el, kit töröl a tárhely! De Te itt élsz bennünk|bennem, minden zümmögő gépsejtemben!

Ember: – Ne erről hadoválj, bornírt szoftverágens! Eddig, eddig, eddig vagyok már a repetitív elemeiddel meg a felkiáltójeleiddel, mint az Esztergályos Cecília a Família Kft.-ben! Annyira, hogy magam is kezdtem használni őket. De ha már muszáj működnöd, ha már a bajnok kapcsán valamit igazán őrizned és érezned kell, az csak a Fradi 2134. évi BL-győzelme lehet. A precíz és gyors Fradi-­robotok pompás cseleit, körömpasszait, forintos labdáit énekeld, ha tudod, te szervetlen giccsmirigy!

AI: – Miről makogsz, primitív húsmaradvány? Mi az, hogy Fradi, és mi az, hogy forint?! A sárga mellényes Werther nagy szenvedése az egyetlen, ami még számít!

Ember: – Na, ez begolyózott. De azt hiszem, én is megbuggyantam. Hangokat hallok a fejemben. Egy János nevű (én lennék az? az alteregóm? a borderline szindrómám?) folyton azt üvölti, hogy Emerka, ne hagyd a teheneket! Mikor meg abbahagyja, mikor végre egy kicsit megpihennék én is, akkor egy minden eddiginél erősebb hangot hallok, vagyis magát a Hangot:

– Mondottam, ember!…

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb