.svg)
Az Aktionsgruppe Banat létrejöttének 50. évfordulója okán a jelenséget próbáljuk körüljárni egy lapszám erejéig. Mi történhetett ezelőtt 50 évvel, ami a jelenséget, az Aktionsgruppe-jelenséget lehetővé tette? Számos izgalmas, jelentéses válasz létezik, melyeket említeni illik, érdemes. A számomra leginkább jelentős kérdés az: miért fontosak ők nekünk? A lázadó hang bátorsága okán? A létrehozott művek minősége okán? A siker okán? Mindhárom kérdésre igenlő választ adhatunk. Igen, ezen okok miatt fontosak ők, mert ékként fúródnak az akkori világ irodalmi és társadalmi meghatározottságainak dimenziói közé, hogy átformálják azokat.
A kamaszkorból éppen csak kinőtt fiatal csapat néhány év alatt beírja magát az irodalomtörténetbe, mint kiderül, nem csupán a romániai német irodalomba, de a többségi nemzet irodalmába is. Előkészítik mindazt (megszólalásmódban, határozottságban), ami a nyolcvanas évek román irodalmi beszédmódját is meghatározza. Bizonyítják azt, hogy a fővároshoz képest peremvidéknek számító Bánság, néhány kisebbségi író lendületének, hajthatatlanságának köszönhetően felkerül az adott ország irodalmi térképére, majd a német irodalom egészének térképére is, hogy néhány évtized múltán a világirodalmi kartográfusok is tudják, éppen egy irodalmi Nobel-díj kapcsán, a Bánság és a fél évszázada onnan indult akciócsoport fontos tájékozódási pont az irodalmat kedvelők, olvasók, kutatók számára.
Mi történhetett? Fél évszázaddal ezelőtt éppen olyan volt a Kárpát-medencei, a romániai széljárás, hogy lehetőséget adott a romániai németség kisebb csoportjához, tehát nem a szászokhoz, de a svábokhoz, a bánsági svábokhoz tartozó íróknak, akik a regionalitásból és a vidékiségből való kitörést tűzték ki célul, hogy e célok megvalósításának nekiláthassanak, hogy e célokat el is érjék. Az akkor éppen a kommunista diktatúrákban, így Romániában is néhány évig tartó enyhülés elég volt ahhoz, hogy a Kárpát-medence, az akkori Európa (?) talán egyik legjobb és leghatékonyabb irodalmi csoportosulása szél- és célirányba fordíthassa az Akciócsoport hajóját.
Lapszámunk első oldalán néhány derűsen lubickoló fiatalembert láthat az olvasó, az erős vitorlákat, amiket megnyilatkozásaikkal, műveikkel ők fordítottak célirányba, az irodalomtörténet, az olvasók, a hírnév felé, a vitorlákat nem látni. De ha a lubickoló csapatra nézünk, kellő tisztelettel, mégis barátilag, ugyanazt mondhatjuk róluk, amit Ion Bogdan Lefter mondott a román irodalmi közeg felől közelítve: ők „a mi németjeink”. A mi németjeink is. Teszem hozzá.
