Érzékek – Dantét olvasva

Gy. Szabó Béla: A szörnyeteg hátán

‍

‍
„Tovább szólnék, de tovább menni bajt hoz

 és nem lehet tovább beszélni; látom

 a homokon már új tűz lángja nyaldos.

Új nép jön, mellyel tilos szóba állnom,

 vedd gondjaidba Kincsemet, a könyvet,

 amelyben élek még: csak ezt kivánom.”

‍

A Pokol tizenötödik énekének ezeket a (Babits Mihály fordította) sorait küldtük el kortárs magyar költőknek – továbbgondolásra, inspirációs forrásként, mert kíváncsiak voltunk: hogyan hat Dante költői műve a mai lírára, hogyan képes megszólítani újabb korok újabb poétáit. Lapszámunk versanyagát a „válaszul” érkezett költeményekből állítottuk össze.

           A szerk.

Érzékek¹

– Dantét olvasva

„O, imaginativa che ne rube

tal volta sí di fuor, ch’om non s’accorge,

perché dintorno suonin mille tube,

chi move te, se’l senso non ti porge?”

‍

(Nem rettentheti már a csőcselék:

hazája bölcsek csillagszavú éje,

Léthe-örvény, felizzó napkerék,

döntéseit hogy pontosabban mérje,

ideje csönd – teremtő messzeség,

„bár száz trombita harsog is feléje” –)

‍

Bice, te vagy? Ilyen volt szőkeséged.

Bolyongó fények, mintha, mint… Elillan!

Rajongás szült s a rajongás eléget,

hiába árad könnyünk itt benn, itt lenn,

végső okokban véltünk menedéket,

„s kilopsz körünkből, hogy fülünk se billen”:

‍

Kísértő kép! Megtagadtalak – hányszor?

Végtelen versem térdedig sem érne.

Új életút. Hiányzol, nem hiányzol:

„ó, képzelet, ki úgy vonsz néha félre –”

‍

¹Dante Isteni színjátéka (Purgatórium XVII., 11-13.) eredeti és Babits Mihály fordította sorai felhasználásával.