.svg)
Hajlamos vagyok függőségek kialakítására. Miután elolvastam az Ondrok gödrét és kiderült, hogy lesz második kötete is, annyira vártam a Kaliforniai fürj megjelenését, mint ahogy kedvenc sorozatom új évadját szoktam várni. Mindig lestem az itt-ott megjelenő regényrészleteket, ezek alapján próbáltam meg elképzelni, hogy milyen lesz maga a regény.
Míg az Ondrok gödrének helyszíne a 19. századi Szajla, szereplői Árvai István nagyszülei és szülei, addig a Kaliforniai fürj István és felesége, Anna életét követi tovább, akik a század végén kivándorolnak Amerikába már megszületett két gyermekükkel. A regény első egyharmada Toledóban játszódik, majd Dél-Kaliforniába költöznek.
A regény szerkezete és technikái már ismerősek lehetnek az Ondrok gödréből. Minden regénybeli új helyszínt az Oravecztől megszokott pontossággal ismerhetünk meg: a hely történelme, majd pontos leírása égtájakkal, utcanevekkel, épületekkel, emberekkel, illatokkal. Így mire a szereplők megérkeznek egy adott helyre, ha kalauzolni nem is, de útjukat, beilleszkedésüket mindenképp követni tudjuk. Az Ondrok gödrében megtapasztalt ismerősség itt is tovább kísér, nem érezzük kényelmetlenül magunkat a kontinensváltás miatt. Mint ahogyan az író sem, hiszen a regény dokumentarista jellegű fejezetei hatalmas mennyiségű információt dolgoznak fel. Ehhez társul Oravecz saját tapasztalata, az író nagyszülei szintén Toledóba vándoroltak ki. Így az „amerikás” magyarok ezreiről szóló dokumentumok, levelek és a saját maga, illetve családja Amerikával kapcsolatos tapasztalatai beszivárognak a regénybe egy többé-kevésbé lineáris történetet alkotva.
A fejezetek mindig egy-egy kiválasztott szereplőhöz közeli nézőpontból mutatják be a család életében zajló eseményeket. Sokszor az elbeszélői szólam összemosódik a szereplői szólammal, amit akkor vehetünk észre leginkább, amikor a regény elején még tájszavak, majd egyre többször angol szavak magyarosított változatai keverednek az elbeszélői szólamba. Így a szereplők változása a regény nyelvében is tükröződik. Egyre bizonytalanabb identitásuk, hovatartozásuk jelképévé válik az a kevert nyelv, amelyet Kaliforniába költözésükkor már hunglish-nak neveznek.
A család tagjainak történetei archetipikusan ismétlődnek. A beavatás helye ebben a regényben is az erdő lesz. Mint ahogy az Ondrok gödrében István is eltéved az erdőben, úgy Imruska is ráijeszt szüleire, amikor Toledóban először merészkedik el a távolabbi Kiserdőbe, majd a maga során Jancsika is, István kisebbik fia, fedezi fel a Fagen-kanyont. Istvánnak szokása volt „világgá menni” Dolyinába az apai szigor elől – fiai is rendre elszöknek otthonról. Ugyanakkor a regény utolsó harmadában a hangsúly áthelyeződik Imruska életére, ugyanúgy, ahogy az Ondrok gödrében János nagyapja, majd az apja élete kerül háttérbe István felnőtté válásával.
A különálló szálakat a szülők története fogja össze, akiknek egyetlen céljuk a pénzszerzés, amivel otthon már emberhez méltó életet lehet élni. Talán a legkedvesebb rész a regényben a szereplők hozzáidomulása az amerikai életformához. A családban István kezdeményez minden változást, ő ismeri fel ezek szükségességét, egészen addig a pontig, amíg Imruska fel nem nő: akkor az ő autója válik annak jelképévé, hogy apja már nem bírja követni az újításokat. A sorban születő gyerekeknek egyre kevesebb közük lesz Magyarországhoz, általában mire elérik a kamaszkort, mind a lányok, mind a fiúk fellázadnak a számukra teljesen érthetetlen és idegen ország ellen.
Anna jellemében zajlik le a legkiegyensúlyozottabban az asszimilálódás. Bár az elején minden új dolog ellen berzenkedik, lassan sok mindennel megbarátkozik. Ebben István is nagy szerepet játszik, hiszen már indulásuk előtt partnerként kezeli feleségét, együtt szánják el magukat a maradásra. Anna fokozatosan talál rá nőiességére, s ez az újfajta szerep talán legszebben az első kirándulásukkor teljesedik ki, amikor Anna hosszú idő múltán mer csak kilépni az öltözőből fürdőruhában: „István jött ki először a két fiúval, aztán Bözske Ilonnal, de Annára olyan sokat kellett várni, hogy már azt hitték, valami baj van. Nem volt, csak most húzott magára életében először fürdődresszet – még Toledóban vette –, és úgy szégyellte benne magát, hogy nem akart kint mutatkozni. Aztán kimerészkedett végre, fürödni azonban nem fürdött.” Ugyanekkor megy el egyedül sétálni, hiszen az egyedüllétre kevés lehetősége van, és ezt István egyből meg is érti: „Aztán Anna azzal állt elő, hogy ő most elmegy sétálni, és addig legyenek meg nélküle (...) István ezen nem ütközött meg, és váratlanul sem érte a bejelentés. Ismerte feleségét. Tudta, hogy néha egyedül is akar lenni, megszabadulni tőlük egy kis időre, még ha csak percekre is, zavartalanul átadni magát a gondolatainak, érzéseinek, annak ami éppen foglalkoztatja.”
A család kisléptékű, de folyamatos előre haladását közben tragédiák szakítják meg. Először Bözske hal meg, majd Jancsika. Gyermekeik halála már sokkal kevésbé magától értetődő, mint Szajlán volt a nagy gyermekhalandóság miatt Jánoska vagy akár György halála a családnak. Mindkét szülő értetlenül áll a tragédiák előtt, a két gyermek sírja is befolyásolja végső, az Amerikában maradás mellett szóló, döntésüket.
A kaliforniai fürj sorsuk metaforájává válik a regényben. Istvánt mindig felkavarja a madár látványa és „panaszos és örvendező” hangja. Azt a kettősséget érzékeli a madarakkal kapcsolatban, amit a család tagjai hordoznak magukban. A fürjek mindig a fontos döntésekkor vagy jelentős pillanatokban jelennek meg, mint például amikor munkahelyet változtat, amikor megtudja apja halálát vagy amikor először látja meg azt a farmot, amely később végső otthonuk lesz. A fürjcsapat látványa, hangja elmélkedésre készteti Istvánt, feloldódik szorongása, megszűnik zaklatottsága a fürjek hatására. Egy alkalommal furcsa dolgot vesz észre: „ […] különös jelenségre lett figyelmes. A sereghajtók egyike, az utolsó előtti madár galamb volt, fehér galamb! Elcsodálkozott. Ez nem létezik, mormogta, galamb a fürjek közt! Megdörzsölte a szemét, hátha káprázik, és jobban megnézte. Nem galamb volt, fürj volt, csak fehér, majdnem tiszta fehér. […] ugyanúgy mozgott, ugyanúgy tanulmányozta a földet. Fejét lesúnyva, meg-megiramodva, bogarászva, céltudatosan lépdelt előre.” Elég nehéz nem az asszimilálódni akaró vendégmunkást látni ebben a képben, amint idegenként, másként ugyanazt teszi, ugyanúgy él, mint amerikai társai, és mégsem tud teljes mértékben ugyanolyanná válni, mint ők. A különbségek ellenére, amelyek azonban a gyermekeik esetében már szinte nem is léteznek, a maradás melletti döntésük helyességét ugyancsak a fürjek „jelzik”: „A kántálás a régi, a megszokott volt, mégis mintha új lett volna, mert ahogy erősödött, ahogy közelebb ért, tisztára úgy hangzott, mintha ezt mondanák a madárkák: így lesz jó, így lesz jó.” Ekkor történik meg először a regényben, hogy nem kettős érzést közvetít a hangjuk, hanem egyértelművé válik az üzenet.
A széttartó történetek ellenére a regény hangulata egységes. Öröm olvasni. Függőséget okoz.
Oravecz Imre: Kaliforniai fürj. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2013.
