Forgassunk Romániában pedofilfilmet!

Mit szabad megtennie egy rendezőnek a színészeivel? Különösen, ha azok gyerekek. Izgalmas volt látni, ahogyan egy rendező – Ulrich Seidl – feszegeti a társadalom által felállított határokat – különösen úgy, hogy alkotása az égvilágon semmit nem nyert ezzel a feszegetéssel.

Seidl egyik filmje, a Sparta volt az első film, amit az idei, 2023-as TIFF-en megnéztem. Tanulságos volt, egy hosszú-hosszú estén át lehetett aztán róla beszélgetni. Előzetest nem néztem, kritikákat nem olvastam a filmről, elegendőnek éreztem, hogy a TIFF felhozatalában szerepel, a témája pedig izgalmasnak ígérkezik. A főszereplő, az osztrák nemzetiségű, negyvenes éveiben járó Ewald (Georg Friedrich) jó pár éve Romániában él, amikor szakít barátnőjével, és új életbe kezd: helyi fiúk segítségével új életet lehel egy falusi iskolába, ahol a gyermekek élvezik a felhőtlen szórakozást, de a helyi felnőttek bizalma Ewaldban hamar meginog.

Nagyjából ennyit árult el a TIFF filmajánlója az alkotásról. A fenti néhány mondat pedig a film teljes története, egyetlen hiányzó részlettel: Ewald ún. non-offenzív pedofil (non-offending pedophile), azaz szexuális vonzalmat érez gyermekek iránt, azonban nem szánja rá magát ilyen irányú cselekedetre. Nem ez a rendező első filmje, ahol a pedofília (egyfajta Spárta-ideával karöltve) megjelenik: A remény paradicsoma szintén erre építi konfliktusát.

A Sparta filmnyelve realista, amit megerősít a tény, hogy forgatókönyve valós események, egy gyermekpornográfiával foglalkozó nemzetközi bűnszervezet 2010 és 2013 között lezajlott lekapcsolásának története¹ alapján íródott. Seidl az ügy német résztvevőjére húzta rá a filmbeli Ewald karakterét, igaz, jelentősen átdolgozva azt. A mintául szolgáló Markus Roth német állampolgárt egyszer már letöltendő szabadságvesztésre ítélték gyermekpornográfiáért, s szabadulása után döntött úgy, hogy tevékenységét Romániában folytatja. Ezzel ellentétben Ewald karaktere a filmben nem rendelkezik priusszal: látszólag rendes munkavállaló, talán egy erőmű külföldről Romániába delegált mérnöke, valószínűleg normális kapcsolatban él román barátnőjével.

Mert igazság szerint semmi nem derül ki róla a legcsupaszabb tényeken kívül: indusztriális környezetben dolgozik, van egy román barátnője, román rendszámú terepjárót vezet (ami talán céges autó, ugyanis fel van matricázva – igaz, nem tudjuk elolvasni, mit ír az oldalán). A néző radikálisan információhiányos környezetben találja magát. A filmnyelv – azon túl, hogy realista – borzasztóan szikár és szegényes. Ennek pedig a néző issza meg a levét: nemcsak ő nem tud semmilyen kapcsolatot kialakítani a főszereplőkkel (ennek a funkciójáról, azaz a semleges, objektivitás felé törekvő elbeszélői stílusról Sztercey Szabolcs ír kritikájában),² de a szereplők egymás közötti kapcsolatai sem nyilvánvalóak. Ez viszont a film alapgondolatát ássa alá: nemcsak Sztercey, de Babos Anna is utal rá,³ hogy a film fő motívuma a magányos, önmagával vívódó ember küzdelme. Azonban mi a vásznon csak a küzdelmet látjuk, a körítést, a kontextust, a miérteket nem. Miért olyan fájó elhagynia Ewaldnak a barátnőjét? Alig beszélnek egymással, nem látjuk őket valós interakcióba lépni. Együtt látogatják meg a lány édesanyját, ahol azonban szintén nem történik valódi kommunikáció, hiszen Ewald nem beszél románul. Alig pár román szót ismer, azokat is sután ejti, párjával németül beszélnek otthon – a teljes filmben talán ha féltucat mondatot. A családlátogatós jelenet azonban utat enged az alapkonfliktus kibontakozásának: Ewald itt érzi meg először, hogy a gyermekekkel való játék ingerlőleg hat rá – ezt azonban a nézőnek utólag kell felépítenie, konkrétan csak akkor történik látható és ezáltal befogadható utalás a pedofíliára mint problémára, amikor a terepjáróját egymagában vezető Ewald megáll egy játszótér mellett, ahol próbál setesuta módon együtt játszani az ottani gyerekekkel, egy másik jelenetben pedig sikerül önfeledten hógolyóznia egy csapat fiúval. Hogy honnan tör elő ez a fene nagy önfeledtség (a fiúk birkóznak, nevetnek, játszanak Ewalddal), nem tudni: az említett két jelenetben senki (!) nem szól egyetlen értelmes szót sem senkihez, semmilyen nyelven. Ugyanígy alig kerül sor verbális interakcióra Ewald és a falubeliek között,⁴ miután főszereplőnk elhagyja barátnőjét (legyünk nyugodtak, ők sem beszélnek két szónál többet), majd falura megy, felújítani egy iskolát, melyben aztán ingyenes dzsúdóleckéket tart a falubeli fiatal fiúknak. (Az sem derül ki, hogy hogyan viheti el a céges autót, hogy felmond-e a munkahelyén vagy szabadságot vesz-e ki – Ewald kiszakadása eddigi környezetéből tézis- és ezáltal klisészerű, nincsenek következményei: látjuk, ahogyan a rendező Markus Rothtá akar változtatni egy olyan karaktert, akivel empátiát kellene éreznünk, s ezt butául egyszerűen teszi.)

Nem látjuk azt sem, hogy a polgármester (aki eleinte körbevezeti Ewaldot az elhagyott iskolában) vagy bármely szülő a faluból gyanakodna Ewaldra furcsa ötlete miatt. A szülők úgy engedik el a fiaikat a cselgáncsedzésekre, hogy Ewalddal nem tudnak értelmesen beszélni. Tegyük ezen a ponton azt is hozzá, hogy a főszereplő karakterének alapjául szolgáló Markus Roth szintén sportedzéseket tartott falusi környezetben fiúknak, akikről azután pornográf videofelvételeket készített – ám eközben közelebbi, pénzbeli támogatáson alapuló viszonyt épített ki az egyik kizsákmányolt fiú édesanyjával. Ezzel szemben Seidl nem törődik azzal, hogy Ewald kapcsolatai, akár érzelmiek, akár szociálisak, rendelkezzenek bármilyen, a néző számára értelmezhető alappal. Ehelyett hosszú snitteket kapunk arról, ahogyan a főszereplő különböző helyeken vezet, táblákat néz, plakátot ragaszt, háttal a kamerának elsétál stb. Hihetetlenné, ezáltal hiteltelenné válik így a felkavarónak és elgondolkodtatónak szánt realista történet.

Nem merülnek ki azonban ennyiben a film hibái: a rendező jónak látta ugyanis beleszőni a filmbe Ewald apjának történetét is. Az idős, emlékezetvesztéssel küzdő apa öregotthonban él, Ausztriában, s lassan ki-kiderül róla náci múltja. Sztercey említett kritikájában úgy véli: „A Riminit [Seidl előző, a Spartához előzményként viszonyuló filmjét – a szerző megjegyzése] és a Spartát »összeolvasva« szépen látható, hogy a két film közös motívuma az apa. Mi több, a bukott apák és a torz életű gyerekekből lett felnőttek motívuma.” Ennek ellenére úgy vélem, az apamotívum beemelése nem bír magyarázó erővel Ewald személyiségfejlődése terén: Ewald törődik az otthonban élő apjával, szeretetteljesen beszél vele, kiviszi a helyi temetőbe, eteti, régi dalokat hallgattat vele, sőt, még az ágyába is ledől apa mellé, ha nem is aludni, de éreztetni vele közelségét. Nem nyilvánvaló, hogy miként van ennek köze ahhoz az apaszerephez, amelyet Ewald vesz magára a faluban, s amelyről Sztercey így ír: „[N]agyon torz és kifordított módon, de Ewald jobb és gondoskodóbb apa lesz, mint a falubeli szülők. A gyerekek számára a Spártában (így nevezi el Ewald az iskolát) töltött idő valóban játék lesz és felszabadulás: olyan élmény, amiben otthon nem lehet részük.”

Még bosszantóbb, hogy bár nyilvánvaló (s ezt mindenik kritika hangsúlyozza is), hogy Ewald őrlődik, vívódik önmagával, a film végpontja negatív, cinikus katarzisban végződik – bár nem is bizonyos, hogy beszélhetünk-e egyáltalán katarzisról. Miután láttuk Ewaldot sírni hajlamai miatt, visszafogni magát újra és újra a gyerekek jelenlétében, miután a falubeliek majdnem megverik azért, mert „elrabolja tőlük” a gyerekeiket, nem következik be a szembenézés pillanata, amelyet Ewald ártatlan, jóindulatúnak láttatott, faktuálisan bűntelen személyisége indokolna. Ehelyett újabb romos iskolaépületet keres, és egy másik, eddig nem látott helyszínen (amelynek forgatási helyszíne urbánus környezet, a szatmárnémeti közepén található Nagypiac) újabb plakátokat ragaszt ki a falakra.

Ha nagyobbra nyitjuk a látószöget, és elvonatkoztatunk a film fent említett narratív hibáitól, akkor egy újabb, a butasága és elcsépeltsége miatt fájó hibába ütközünk: a sztereotípiák megkérdőjelezetlen használatába. Arany Málna-díjra esélyes vágást látunk a film nagyjából egyharmadánál, amikor is főhősünk Erdélyből Ausztriába tart. Első snitt – bánffyhunyadi félkész „cigánypaloták” = Románia; második snitt – autópálya mellett, zöldellő termőföldeken magasodó szélerőművek = Ausztria. A film számos formáját hozza a neokolonialista attitűdnek: a romániai (ezen belül erdélyi) táj mindenütt ócska, poros, koszos, szedett-vedett, a közúti táblák rozsdásak, az utak rosszak, befejezett vagy jó állapotban lévő épületet nem látunk, a városi tájak pedig kivétel nélkül Szatmárnémetiben találhatók. (Tekintsünk el a ténytől, hogy e város összefüggő, szocialista-modernista „új” városközpontja település- és építészettörténeti kuriózum szinte egész Romániában.) Emellett a falusi gyerekek malacokkal játszó, szegényes érzelemvilágú „vadak” – hiszen nincs nyelvük, nem folytatnak értelmes kommunikációt senkivel! Tökéletes(en) szenvedő szubjektumai, alávetettjei a messianisztikus szerepbe ültetett Ewaldnak, a sztereotipikusan agresszív és alkoholista apáknak, s végül így magának a filmnek is – mondhatnánk metaforikusan.

Az a probléma, hogy ezt minden jel szerint nem csak metaforikusan mondhatjuk el. Miután ugyanis a rendezőt megvádolták a kiskorú szereplők kihasználásával, filmjét visszavonták a (torontói) TIFF-ről. Az ügyet rendőrségi nyomozás követte, amely arra jutott, hogy a stáb nem követett el törvény- vagy szabályszegést. A rendező maga is tagadta a vádakat, melyeket több sajtóorgánum által megkérdezett több tucatnyi érintett támasztott alá (erről átfogóan és kimerítően ír a film angol nyelvű Wikipedia-cikke). Azt azonban elismerte, hogy nem alkalmazott a forgatáson semmilyen szakpszichológust (a gyermekekkel való konzultációt nem szakképzett személyek látták el), és sem a szülőknek, sem a gyermekeknek nem említette, hogy a film témája nagyrészt a pedofília lesz. Ehelyett úgy fogalmazott, hogy ismertette a szülőkkel a film lényegi részleteit, beleértve Ewald karakterének és gyerekekhez való viszonyának ambivalenciáját.⁵ Pszichológust egyszerűen azért nem alkalmazott, mivel nem érezte szükségét – egy olyan filmben, amelyben kisgyerekek többször is alsóneműre vetkőzve fürdenek, miközben a főszereplő meg-megérinti őket, meztelen felsőtestükről a főhős fényképeket készít, majd a gyerekek együtt is zuhanyoznak a meztelen Ewalddal úgy, hogy annak nemi szervét a gyerekek és a néző is hosszasan szemlélheti.

Elkeserítő volt látni, ahogyan a film úgy beszél énképzavarról, belső konfliktusról, hogy annak alapját, a pedofil hajlamot nem kezeli helyén sem a forgatáson, sem a vásznon. Ewald története így elnyújtott, sokszor céltalan futamok együttese, melyek nem állnak össze koherens egésszé, s ezen nem segít sem a történetbe értelmetlen módon bedobott náci apa, sem a lepukkant blokkok és a „cigánypaloták”. Az ambivalens téma kínos feldolgozása feszengést és undort kelt a nézőben, a valós tétet kioltják a klisék, a sztereotípiák, és a gyermekek kizsákmányolásának a filmre vetülő árnyéka.

Sparta, színes osztrák–német–francia film, 101 perc, 2022. Rendező: Ulrich Seidl. Forgatókönyvíró: Veronika Franz, Ulrich Seidl. Operatőr: Serafin Spitzer, Wolfgang Thaler. Vágó: Monika Willi. Szereplők: Georg Friedrich, Hans-Michael Rehberg, Florentina Elena Pop.

Jegyzetek

1 Sam Pazzano: Crown wants 7-year sentence for child pornographer. Toronto Sun, 2014. június 19. https://torontosun.com/2014/06/19/crown-wants-7-year-sentence-for-child-pornographer

2 Sztercey Szabolcs Benedek: Apák könyve. Filmtett, 2023. június 16. https://filmtett.ro/cikk/apak-konyve-ulrich-seidl-sparta-kritika

3 Babos Anna: Védelem és kiszolgáltatottság a román Spartában. Filmhu, 2022. október 29. https://magyar.film.hu/filmhu/magazin/vedelem-es-kiszolgaltatottsag-a-roman-spartaban.html

4 Akik többsége nem képzett színész, hanem a forgatási helyszín, a Szatmár megyei Erdődhöz tartozó Lajosmajor falu lakói.

5 Sparta – A Statement by Ulrich Seidl. A rendező hivatalos honlapja: https://www.ulrichseidl.com/en/statement-sparta

‍