No items found.

Gaal György szemüvege

XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 04. (738.) SZÁM – FEBRUÁR 25.



Gaal György: A Házsongárdtól a Kismezőig. Kolozsvári sírkertek a XIX–XX. századból.Exit Kiadó, Kolozsvár, 2016.

Nemrég egy magyarországi ismerősöm afelől érdeklődött, mit tudok Imre Erzsinek, a Sárga csikó című film forgatásán tragikus balesetben elhunyt színésznőnek a sírjáról, áll-e még a síremléke. Mi sem természetesebb, hogy precíz és tömör válaszra Gaal György munkáiban leltem. A kolozsvári sírkertekkel foglalkozó, legújabb, A Házsongárdtól a Kismezőig. Kolozsvári sírkertek a XIX–XX. századból című könyvét is bátran felüthetik azok, akik a kevésbé monumentális síremlékekre is kíváncsiak: a 2013–2014-ben összegyűjtött adatok ezúttal a történelmi temetőn túli részek, a Házsongárdi új temető, a Kismező utcai sírkert, valamint a négy zsidó temető síremlékeit rendszerezik, s mint a könyv Utószavában a szerző megjegyzi, a „feljegyzésre érdemesek többsége az erdélyi vagy kifejezetten kolozsvári művelődéstörténetbe írta be nevét. Írók, tudósok, művészek, politikusok.” Mindez azonban még nagyobb feladat elé állította a szerzőt, hiszen szaktudására volt bízva, a fentebb említett sírkertekből melyek lesznek azok a sírok, sírfeliratok, amelyeket feldolgozásra/kiemelésre méltónak vél: a szerény megállapítás mögött (miszerint a név „ismerős csengése”, illetve a sírköveken feltüntetett „szerepkör” segített a válogatásban) ugyanis Kolozsvár történetének egyik legnagyobb krónikása és ismerője áll. A névmutatóval, kép- és térképmelléklettel ellátott, míves kivitelezésű kiadvány azonban nem csak rendszerez (az adott sírkert története, a temető tájegység szerinti bejárása, a sír kivitelezése, a sírfeliratok adatai): a tájékoztató, rendszerező jellegű adatok mellett Gaal György emberi életpályákat villant fel, s a lexikonszerű összegzés mellett egy-egy sírkő kapcsán az emberi élet tragédiái is felsejlenek: a Kismező utcai temető 1-es parcelláját bemutató részben például Fodor Sándor és lánya, Fodor Évike sírja kapcsán olvashatjuk: „Élete nagy keresztje lehetett leánya korai halála. Emlékére írta a Megőrizlek (1973) című kisregényét. A sírszobrot Puskás Sándor készítette.” Mindössze három mondat, amelyek azonban kellőképpen szemléltetik, Gaal György nem pusztán rendszerez, hanem kultúr- és irodalomtörténeti kontextust is teremt. Mindezt úgy, hogy adatgyűjtése nem kizárólagos, a magyar mellett a román személyiségeket is nyilvántartásba veszi. A zsidó sírkertek fejezetben egyben a város zsidóságának történetét is összefoglalja a szerző, hiszen, mint írja: „Ezek a sírkertek természetes tükrei, kőbe vésett dokumentumai maradtak a kolozsvári, sőt az erdélyi zsidóság történetének.” Ezeknek a dokumentumoknak, történelmeknek a megismeréséhez azonban Gaal György szemüvegére van szükségünk.





Összes hónap szerzője
Legolvasottabb