No items found.

Hesteg nyaralás, hesteg mi

Frissítem a profilom.

Mert utazom, és nekem jó. Ülök fel a repülőre. Mutatom, milyen. A repülő. És aztán az, amikor ülök rajta. A repülőt a váróteremből fényképezem, még nincs ott a lépcső, úgy mutatom. A légitársaság nevéből ki lehet következtetni, hogy hová utazom. Nem akarok vagánykodni, hogy kiírjam. Hesteg utaznijó, és kész. Esetleg még hesteg bybyworld. Egy képhez csak egy-két hesteg.

A minimalizmus híve vagyok.

Nekem a konyhám is ilyen, hogy sima felületek, még fogantyúk sincsenek. Amikor anyám meglátta, majdnem elájult, hogy főzés közben hogy össze fogok mindet tapogatni, sikálhatom napestig. Bár szerintem inkább attól félt, hogy ő fogja sikálni, amikor hozzám jön, mert nem bírja nézni, milyen – mindig házimunkázik, amikor meglátogat. De nincs nagy gond, összeütök valamit, jó színeset, hogy mutasson az a kaja, posztolom, utána letörlöm a szekrényeket, havi egy-két alkalom igazán belefér. Hesteg szimplavacsora. Csak ennyit írok a poszthoz, többet minek is.

Na, de vissza a nyaralós képekhez. Amikor a repülőn ülök, az ablakból a szárnyat fotózom, mögötte a kéklő éggel, esetleg bárányfelhőkkel, ezt teszem ki, szintén minimalizmus. Ebből rögtön lehet tudni, hogy a repülő repülőn vagyok. Repülő repülő, jó mi? Igaz, a fotót akkor szoktam lőni, mielőtt leülök, de ez tényleg részletkérdés.

Amúgy lehet, hogy nem jönne ki jól kép rólam ilyenkor, az van, hogy rettegek a repüléstől.

Szoktam bevenni növényi kivonatos natúrnyugtatót, hármat, és rá egy felest is, ha jut idő a becsekk után. Na jó, mindig jut, hehe. De nem érzek semmit, tovább rettegek. Felszállás után meg alig várom a piát, kerül, amibe kerül. Kortyolgatok, valamivel jobban telik, de nem az igazi. Ezért csak hesteg airplane, kár a szóért.

Ki tudja, milyen az arcom, amikor belém fagy az ütő, egyszer meg is kell nézzem, csak félés közben eddig nem is jutott eszembe. Olyan lehet, mint azé a szürke hajú, kényszeredetten vigyorgó mémpofájé, őt egyébként nagyon élvezem. Magyar. Nem azért élvezem, mert magyar, csak mondom, na, hogy milyen érdekes. Amúgy nem bánom, ha megjelenik az arcom a képeken, ha felülről fotózom magam, miközben kicsit jobbra fordulok, szerintem egész jó lesz. Ha figyelmesen megnézed a profilomat, mind ilyen szögből posztolom magam. Profilomom a profilom, hehe. Hesteg én.

Mint például amikor azt mutatom, hogy fürdőzöm, és az milyen jó. Én és a tenger. Tengerben fürdőzöm, távol, ezt mutatom.

Szerintem ezért ilyen jó nekem, mert távol. A közeli tenger hullámos, hideg és sötét, de ez más. A távoli tenger. Vize sima. Átlátszó. Látszik, hogy meleg. Szerintem ez átmegy a képeken. Ez a simaság. Ez a melegség. Hogy ez másik tenger. Melyhez én el bírtam jutni, ez nekem olyan jó. Hesteg jajúgyélvezem.

Gyakran megmutatom a tengert. Pontosabban magamat a tengerrel és a tengerben, mert különben a tenger, az csak tenger, nem? Posztolok olyant, hogy a lábam látszik, amint fekszem a parton, közelben a tenger, és nekem jó. Aztán olyant, hogy lábam benne a homokban, mellette sör, mert nekem jó. Én és a homok. Hesteg sandybeaches.

Aztán olyant, hogy térdig állok a tengerben, és látszik rajtam, hogy nekem akkor is jó. A csajom is mögém áll térdig a tengerben, és láthatóan így is nagyon jó. Mert tényleg. Aztán olyant is posztolok, hogy derékig állok benne a tengerben, és a csajom mögöttem, kicsit félek is, amíg elkészül a kép, nehogy valami váratlan hullám mégis megpaskolja a telefont. Sietve posztolok: hesteg mi. Ja, a csajom. Velem van ő is, felvett egy kis kölcsönt a nyaralásra, a tavalyit is elég könnyen visszafizette.

Nem keres olyan szinten, mint én, na, az az igazság. De kívánja a nyaralást ő is.

Azt mondja, mehetnénk közelebb is, de hova, bakker, Szovátára? A Fekete-tengerre? Horvátba?

Ott van az összes elcseszett kelet-európai súlyos család ezeken a helyeken, az ember nem talál egy esztétikus hátteret, tele minden velük. Ordibálnak egész nap, este pedig csak ülnek a házaspárok unottan a vendéglőkben egymással szemben, faarccal bámészkodnak, a gyermekek telefonoznak vagy nyávognak, közben tömik magukba az égett olajszagú kajákat. S a tenger is milyen.

Én azt mondom, ha nyaral az ember, maxolja ki, legyen élmény. Na, s az élmény manapság pénzbe kerül. Baszki, de mennyi pénzbe. Komolyan el vannak szabadulva az árak, nekem is szűkön üti a széle a hosszát. Szerintem a csajom ismerősei azt hiszik, én hívom meg. Na, de higgyék csak, irigykedjenek, hehe. Végül is hívni hívom, de meg csak néha egy koktélra, egy vacsorára. Tavaly egy vacsora fért bele a csajomnak tőlem. Idén azért kettőt tervezek, az szinte minden második nap a nyaralás ideje alatt, érezze, hogy haladunk. Úgyis csak egy fogást bírunk megenni, jó nagy adagokat adnak errefelé, nem, mint odahaza. S ha úgy vesszük, szinte nem is drágább. Egyébként szerencsére mindig fogyózik a csajom, épp csak csipeget. Az mondja, menjek ebédelni egyedül, elvan ő egy főtt kukoricával. Megyek, eszek egy-két pizzaszeletet ilyenkor, nem kell az evésből nagy ügyet csinálni. A vacsorákat mindenképpen posztolom. Vacsorázom, és nekem jó. Hesteg egzotikusvacsora. Hesteg mi.

Jó nő a csajom, remélem, nem kezd el hízni, ha sokáig együtt maradunk. Az anyja jó húsban van, sajnos. Posztolok pár olyan képet is, hogy hátulról átölelem, mögöttünk a tenger. Nem az anyját, na, a csajomat. Irigykedjenek otthon a haverok. Irtó csini a lesült lábaival a fehér csipkeruhájában, és jól takarja a pocakomat is, ha előttem áll. Ez a kurva szél a tengeren mindig úgy fúj, hogy ha ruhában fotózkodom, rásimul a póló a hasamra. Hesteg negyediknap. Hesteg mi.

A csajom a végére belefáradt a heverészésbe, azt mondja, hagyjunk ki egy napot a strandon, béreljünk autót, szívjunk magunkba egy kis helyi kultúrát, ha már itt vagyunk. Tavaly is így volt, emlékszem, valami romok között főtt fel az agyvizünk, de végül is jó fotók lettek. Ő fél itt vezetni, ezért én vezetek és benzint veszek, ő fizeti a bérlést. Nem akarok sokat autózni, férjünk bele a tankolásba, ráadásul egy csomó üzemanyag elmegy, amíg találok egy-egy parkolóhelyet. Sokat caplatunk gyalog szép régi helyeken, kánikula van, de olyan hangulatos. A csajom sajnos folyton szomjas, már kétszer vettem neki aranyáron ásványvizet. Már a hitelkártyámat használom. Lehetnének valami kutak az ilyen meleg helyeken. Na, de vigasztal, hogy olyan jókat posztolok:

ASzűkSikátorbanNekemJó. AKikötőiKorlátnakDőlveNekemJó. AHíresHelyiSzoborTövébenNekemJó. KisVendéglőElőttNekemJó. ATávoliDombokFeleNézekÉsNekemJó. CukiKisBéreltAutónkMellettNekemJó.

Jó nekem, na. Tényleg. Hát mutatom meg. De egy kép-egy hesteg, semmi cicó.

Hesteg óváros. Hesteg messzitájak. Hesteg nagyutazás. Hesteg vakáció. Hesteg hotel. Hesteg wellness. Hesteg távolitenger. Hesteg mutiholvagy. Hesteg beutifuldestinations. Hesteg helloworld.

Hesteg nyaralás. Hesteg mi.





Összes hónap szerzője
Legolvasottabb