Sipos Sándor: Moral Death
No items found.

Horváth Eve versei

XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 1. (807.) SZÁM – JANUÁR 10.
Sipos Sándor: Moral Death

Sipos Sándor: Moral Death


Hollócsőr kisasszony




nézem, ahogy előbújik a kredenc alól, csőrében

elgurult parafa dugó, meddig van nyitva a bolt?

egy kis bikavért kellene hozni. száraz torokhang,

úgy tesz, mint akinek végül is egészen mindegy.

hogy szesz lesz, vagy irtózatos józanság, amitől

égnek állnak a tollai. inkább jógázni kellene.

sóhajtja átszellemülten, micsoda ászanákat

gondolt ki még a nyáron! de azóta megint

megváltozott a klíma, ide hidegek jönnek,

idegesítő, monoton körkörösség. hétfőnként

ki kell rakni a kukát. kedden hajnalban ürítik.

mindig ide lyukad ki, az élők és holtak között

oldalog óvatosan, semmiről sem dönt, mindenben

inkompetens. az esték bensőségesek, a hajnalok

őszinték. a nappalt valahogy kibekkeli, amennyire

a becsületéből telik. „mintha meghaltál volna,

és mégis élnél, és egyszerre élveznéd mindkét

állapot előnyeit.” olvassa dosztojevszkijnél, ó

ez milyen találó. vagy ez: „van itt valaki? ki kopog?

én vagyok, mondta findlay. takarodj, senki sem

hívott! ugyan már, mondta findlay.” nézem,

ahogy elbújik a kredenc alá, csőrében papírokkal.

kiborítom a hamutálat, a poharat elmosom.


Jéger




kicsi kicsiszolt kő vagy, átlátszóan tiszta üvegtőr,

élesen lágy, lány. nő. metszően meleg, az évszakhoz képest.

lampionégők a kálvinon, két felespohár a padon.

az égre nevetsz, nézem a profilodat. még bármi lehet.


távolról közelítünk, ahogy a verssoroknál, mintha fókuszt

keresnénk, de minden elmosódik, esetleges, ha bemozdulunk.

nem lehet tudni, mi lesz, megint te álltad a cechet. tartozni

hozzád vagy nem tartozni? egy fecske nem csinál nyarat.


a fényes, mogyorókrémes hajadat szeretném simogatni.

vajon elrontaná az érintésem? annyira selymes így messziről.

olvassuk a téren a szoborfeliratot, elmennek a buszok, a trolik,

de marad nálunk az idő, odaadóan alánk csúszik, akár a kígyó.


hallod a sziszegést? ahogy a blúzod mélyére nyúlok, persze,

csak képzeletben. itt még semmi sem biztos, bármikor

átszaladhat rajtam egy kisgyerek, akit elütsz. próbálok

komoly lenni, kinőni csalódásaim, amikről nem tehetsz.


felszállunk, lyukasztunk, szinte már csókolózunk,

a nyelvem megoldódik, túl sok rövidet ittam, kibogozlak

valaki más karjából, aki még fogva tart, te elnézést kérsz,

de múltkor is megbüntettek, amikor nem volt jegyed.



Szerelem




álmodtam veled. még sohasem láttalak.

egymásra néztünk egy kórházban, majd

mellém feküdtél a hordágyra. tudtuk,

hogy összetartozunk, nem is beszélgettünk.

még a nevedet sem mondtad, csak mosolyogtál.

cseppet sem kételkedtem, mint ahogy annyiszor –

értem jöttél, én meg téged vártalak, ez tiszta sor.

olyan, mintha az ember angyallal találkozna.

szárnyairól ismeri fel, pláne, ha fényt nevet.

az orvosi ellátás után vettünk egy kólát

az automatából, belém karoltál, kiléptünk

a kapun, a vakító város felé, magabiztosan.



Horváth Eve 1984-ben született Nagykanizsán. Jelenleg Dunavecsén él. Megjelent kötete: Konzol (Mersz Könyvek, 2019.)




Összes hónap szerzője
Legolvasottabb