Ferencz S. Apor: Ismerős jelképek 9.
No items found.

Hospital Drama (Versek)

XXXIV. ÉVFOLYAM 2023. 16. (870.) SZÁM – AUGUSZTUS 25.
Ferencz S. Apor: Ismerős jelképek 9.

Hospital Drama

„Nem a te hibád” – olyan mondat, amit gyakran hall az ember

         egy szakítás után.

Nem gondoltam, hogy az én hibám, köszi.

Tartozik hozzá egy bizonyos hangsúly is.

Ahogy minden reggel megkérdezte tőlem egy asszony, akivel valamikor

         megosztottam egy termet:

„Mit csinálsz, kicsike?”

Teltebb volt, hangja lágy,

én be voltam kötve, mintha autóbalesetem lett volna,

valójában megfertőzött egy fülbevaló, és csak rosszabb lett,

         mert ez az én tehetségem.

 

Jól vagyok, mondom az embereknek, mintha súlyos beteg lettem volna.

Nem mintha azt mondhatnám,

hogy sorozatokat nézek orvosokkal és szép lányokkal,

hogy tudom, hogy Meredith szarul játszik és van egy idegesítő nevetése,

de vagy 6 évad után kezdem megkedvelni őt,

mindegyik rész mintha két dologra épülne:

 

Mindig valaki meghal és valaki más nem tudja megvallani a szerelmét,

valakit elüt az autóbusz, vagy meghal egy repülőbalesetben,

és úgy dönt, hogy élete utolsó perceiben elmondja,

„Szia, akartam, hogy tudd, hogy iszonyúan szerelmes vagyok beléd

         tíz éve”,

és akkor a címzett sír.

Ő is szerelmes, csak ő férfi, és nem jött rá.

Gyere, vegyünk egy házat és egy kutyát, legyen egy tavunk töltéssel,

mondja könnyek között,

és egy olyan autógumiból készült hintánk

(amely autógumi és amely kutya egyszerűen ott várja őket,

         amikor megvásárolják a házat).

 

Jól vagyok, tudom, hogy a valóságban az emberek nem rontanak be egymáshoz a kórterembe és nem tartanak 10 perces, szenvedélyes beszédet, amelynek a végén csókolózva hozzátapadnak a terem összes falához, miközben a kollégák mosolyognak az üvegajtó másik oldalán.

 

Azt hiszem, a valóságban az emberek szakítanak, és lehet,

         hogy középszerű kapcsolataik vannak évekig,

miközben valaki másnak lesik a facebookját,

és orosz honlapokra lépnek fel,

hogy titokban nézzék meg az instagram-sztorijait,

és amíg beírják a felhasználónevet a keresőbe, ujjaik remegnek

         és ver a szívük,

szinte úgy, mintha berontanának egy kórterembe,

hogy megvallják az érzéseiket valakinek, aki haldoklik.

 

A valóságban az emberek repülőjegyeket vesznek, ultimátumokkal, amik nem teljesednek be,

és utána szenvednek egy kicsit minden nap a képernyők mögött.

Ha felébredsz reggel, és látod az arcát, és ez nem elég, hogy egyszerűen megszakadj a boldogságtól, akkor semmit nem is ér, mondta egy barátom egy részeg bukaresti reggelen, a pályaudvarhoz közel, egy szálloda piros fényében, ahonnan mindig magányosabban léptem ki, mint be.

 

Jól vagyok.

 

Háromszor kerestelek már google-ön,

érzem, hogy kezdek megőrülni,

szörnyülködve gondolok arra,

hogy ha meghalok egy repülőbalesetben,

nem lesz meg az a három percünk sem, hogy elmondjam,

milyen gyakran álmodom azt, hogy reggel a konyhámban vagy.

 

 

Mrry xmas evry1

 

Én is olyan akarok lenni mint a lányok a blokk előtt

Akik próbálják megcsinálni a worst street performance evert

We have no talent, we just need money

Nekem sincs semmim de akarok mindent

Akarok egy szupermarketet mai ieftin mai aproape1

Meg akarok tanulni biciklizni mint egy bátor kislány

Fel akarok ébredni reggel és beleszagolni a tarkódba

Vissza akarok menni egy évet a múltba és nem hagyni hogy a falhoz nyomj

Hogy ujjadra tekerd a ruhapántot

Jól nézel ki feketében

Come see the worst street performance ever!

Gyere nézz meg

Itt

Nézz meg engem reggel

Ahogy legalább ötször kinyomom az ébresztőt

Ahogy felkelek az ágyból és kitöltöm a tegnapi kávét

És müzlis joghurtot eszek miközben sminkelek

Akarom hogy nézz engem ahogy félig felöltözve ülök az ágy szélén

Félig boldogan

Félig szépen

Félig a te szeretőd

Félig a másé

Hogy fellépjek a netre és ellenőrizzelek

És megkérdezzem magamtól

Vajon nem néz ki jól mindenki feketében

 

Jegyzet

1              A romániai Profi üzletlánc szlogenje: Mai ieftin, mai aproape – olcsóbb, közelebb.

 

 

Cătălina Stanislav (1995) a szebeni Z9 Magazine és a Z9 Nemzetközi Költészeti Fesztivál szervezője. Verset és prózát ír és fordít. Az Utrecht Universityn szerzett mesteri diplomát gendertanulmányokból. Első verseskötete 2021-ben jelent meg Nu mă întrerupe (Ne szakíts félbe) címmel az OMG kiadónál, a fentebbi versek is innen vannak. Jelölték a rangos Eminescu-díjra, az online díjátadón felolvasott versét (Gwyneth Paltrow și cu mine) utólag kicenzúrázták a felvételen, ami nagy botrányt kavart a román irodalmi közösségben.

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb