.svg)
Mircea But: A méregfa
Kávéidő
S. Á.-val arról vitáztam
megrohad-e mint túllocsolt
búzavirág a befele indázó
szerelem és kinek ártok kitől féltem
rontott rám dühével én akkor
féltékenyen a nyargaló szelekbe bíztam
és legalább nyolc fogpiszkálót
darabjaira zúztam így végzed te is
hűvös szavain rágódom lehet hogy
földet cserélek vagy kertészt hívok
napok óta figyelem a kirakatok
papírból hajtott gesztenyefáit
mondanom kéne neked valamit
Időnként
megkérdezed marad-e idő magamra
közömbös ajakbiggyesztés –
első pillanatra aztán
arra gondolok mi más lehetnék
mint dolgaim összessége
szalmakazalban szalma írnám
de ez már régészeti megszólalás
s a hosszú hallgatás után
megilletődve állok hát csakugyan
eszedbe jutottam
ha nálad tél van hát elmondom
nekem a hideg az otthonom
és ezért félek és időnként
bűnösnek érzem magam
