Identitáskeresés betontömbök között

Hittem, hogy megvigasztal / a látvány. / De nem.

                          (Borsodi L. László)

A kolozsvári Vault One galéria békés elszigeteltsége, csendje mintha magába foglalná mindazt, amit a Q (kódolt, képlékeny, koszlott) című kiállítás láttatni akar: egy letűnt korszak kikerülhetetlen utózöngéit, materializálódott múltat és kiüresedett formákat, melyek nem ébresztenek bennünk kellemes nosztalgiát. Mira Marincaș és Havadi-Nagy-Dávid István munkái tematikusan rezonálnak egymással, miközben két külön optikán keresztül vezetik be az érdeklődőket Erdély – de főként Kolozsvár – posztkommunista betondzsungelébe. A két alkotó nagy érdeklődést tanúsít az urbánus terek, az indusztriális tájképek iránt, és tagadhatatlanul szenvedélyük a különböző analóg fényképezési technikákkal való kísérletezés. A tárlat kontextualizálásának érdekében fontos lenne megemlíteni, hogy a közeljövőben egy Nophto nevű fotómagazin is indul, melynek szerkesztői többek között a fent említett művészek – izgalmas lehet eltűnődni azon, hogy mennyire fog majd rímelni a lap arculata, tematikája vagy hitvallása a kiállított munkákkal.

A kiállítóterem levetkőzi konceptuális tér mivoltát, és magára ölti a szürke külvárosok disztópikus valóságát. A helyiségben folyamatosan zúg a VHS-videóinstalláció, Havadi-Nagy-Dávid és Marincaș posztmodern, neoexpresszionista esztétikájú, túlnyomórészt analóg fényképei kísérletiek – parallax technikát, szándékos fényszivárgást, különböző előhívási módszereket alkalmaznak. Az ipari múlt architektúráját, városi strukúráit nem rekonstruálni akarják, nem emlékművet szeretnének emelni annak, hanem nyíltan, szinte aktivista jelleggel hirdetik szavatosságuk lejártát. Kopár fák, tűzfalak, üres parkolóházak és gyárak visszhangozzák kritikusan és tárgyilagosan azt a kollektív tapasztalatot, amit a délkelet-európai ember urban landscape-jénak nevezhetünk.

Hogyan értelmezhetjük újra az identitásunkat rozsdázó kerítések, száraz bokrok, élettelen közterek szorításában? Havadi-Nagy-Dávid István médiumformátumú analóg diptichonja, a The Fool’s Parallax a fent említett terek egyikébe helyezett (ön)arckép. Kérdéssé válik, hogy a metaironikus fehér maszk mögött ki lehet az identitáskereső: a fotós, a modell vagy egy meghatározhatatlan személy? Az önreflexivitás témakörében Mira Marincaș más megoldást, nyelvezetet, médiumot keres – videóinstallációján, és az abból kimerevített Blue Fall triptichonon egy hideg színekben pompázó, ismeretlen síző jelenik meg. A síző egy hóbuckákon gondfeledten sikló hegyivadász nagyapa. Önazonosságunk folyamatos megkérdőjelezése, újragondolása, vagy egy „egyszerűbb világ” nemzedékeinek mimézise lenne a helyes út? A műalkotások a lehetőségek széles skáláját vázolják fel.

Semmi sincs túlmagyarázva – a művek alá nem került cím vagy kontextualizálás. Aki kíváncsi, beleásná magát, elolvashatja a prospektust, megnézheti a teremtérképet. Ezek az alkotások nem esztétikai élményt kívánnak nyújtani, erre nem is nagyon tűnnek képesnek – dekonstruáltságuk, a szürkében való tobzódás és a kompozíció (látszólag) teljes hiánya aligha engedi meg nekünk, hogy gyönyörködjünk bennük. A képek mindezek ellenére nincsenek zavaróan túlstilizálva vagy „túlgondolva”. Bár egy-egy mű önmagában talán nem állná meg maradéktalanul a helyét, a Q (kódolt, képlékeny, koszlott) következetes kurátori és alkotói koncepciója erős keretet ad, melyben a képek összhatásukban mégis meggyőzően működnek – vizuálisan és gondolatilag egyaránt.

Q (kódolt, képlékeny, koszlott). Vault One Gallery, Kolozsvár. Alkotók: Mira Marin­caș és Havadi-Nagy-Dávid István. Kurátor: Teff Hășmășan. Megnyitó: 2025. május 13. A kiállítást a Vault One Gallery és a Korunk a Nophto fotómagazinnal együttműködésben szervezte.

‍