.svg)
„Ah! ti csendes szellők fúvallati, jertek, / Jertek füleimbe, ti édes koncertek”– írta Csokonai Vitéz Mihály Az Estve című versében a tavaszi-nyári természet gyönyörű hangjait emlegetve a riasztó zörejként érzékelhető társadalmi problémák ellenében.
De idézzünk most két kolozsvári hangversenyt.
1836 szeptemberében Schodelné Klein Rozália (1811–1854), az ekkoriban Bécsben, Pozsonyban, de Európa más színpadjain is hírnevet szerzett énekművésznő zenekari kísérettel adott koncertet szülővárosában (a Farkas utcai úgynevezett Kőszínházban) a Hídelve városnegyedi tűzvész sújtotta családok megsegítése céljából. A helyi újság tudósítása szerint végül e szavakkal fordult a közönséghez: „Most érzem tanulásom’ becsét, midőn tapasztalom, hogy általa kedves hazámfiai’ elégülésöket megnyerhetém!” A jótékonysági hangverseny műsora is ismert, népszerű részletek hangzottak el benne híres operákból, zenekari darabokból. (Az énekesnő egy pesti német színházbeli fellépése után aztán meghívást kapott a pesti Magyar Színházba – a későbbi Nemzeti Színházba –, annak művésze lett 1837-től 1841-ig, majd 1843-tól 1849-ig, visszavonulásáig.)
Idén június idusán a székelyföldi árvízkárosultak (köztük a parajdiak) támogatására szerveztek jótékonysági koncertet, amely a rövid szervezési idő ellenére sikeresnek bizonyult, a Kolozsvári Állami Magyar Színház nagyterme csaknem megtelt, és az átlátszó perselyekbe hulló pénzadományoknak az előadás végén bejelentett összege is megfelelt a várakozásoknak. E rendezvényen a bevezetők, felvezetők, összekötő és búcsúzó szövegek szintjén kevés szó esett a bajbajutottakról, az esőzések miatt megáradt Korond-patakának a parajdi sóbányába való beömlése, így a bánya és a gyógyulási célokat, illetve szórakoztatást egyaránt szolgáló helyszíne alkalmatlanná és veszélyforrássá válása miatti – nem is csak helyi – természeti katasztrófa közvetlen érintettjeiről; annál több a koncertút támogatóiról, szervezőiről. A választási kortesbeszédnek is beillő konferálás helyett szükség lett volna a tények akármilyen rövid ismertetésére, hiszen az írott és elektronikus sajtó tele van gyakran egymásnak ellentmondó hírekkel. („Odalett az emberek vetése” – foglalt össze valaha Vörösmarty országos gondokat.) A zenei egyvelegbe a közönség is bekapcsolódhatott két népdal erejéig, A csitári hegyek alatt kezdetű dal, zárásként pedig a Kossuth-nóta révén. „Ha még egyszer azt üzeni, mindnyájunknak el kell menni…” – dalolta a közönség felszabadultan. Nem háríthatók az aktuális asszociációk – júniusban sem, amikor ünnepelnek az iskolák. Maradnak-e Erdélyben magyar fiatalok, hiszen egyre nehezebben és kevesebben szánják rá magukat az ország hivatalos nyelve, az érettségin is kötelező román nyelv megtanulására. „Éljen a magyar szabadság…” – szólt a színház termében a dal (mit is jelent ez 2025 nyarán a globális szintű politikai érdekkonfliktusok idején?), „…éljen a haza!”
Olvasom, hogy több mint tíz települést érintett súlyosan árvíz, Nagyborosnyót, Kökösbácsteleket, Dobollót és Márkosrétet érintette leginkább a folyók áradása, s hogy 2025. június 13-án megjelent a romániai Hivatalos Közlönyben a két miniszteri rendelet „a parajdi bányakatasztrófa károsultjainak megítélt 200 millió lejes, illetve az idegenforgalmi vállalkozásokat működtetőknek szánt összesen 100 millió lejes állami támogatásról”.
Víz, só, környezet, ember? Pénz? Felelősség? Jövő? (Kulcsszavakat keresek.)
