Itt a tavasz, hol az áldozat?

A Tűzmadár és a Petruska után a Le Sacre du Printemps (Tavaszi áldozat vagy Tavaszszentelő) volt a harmadik balettzene, amelyet Igor Sztravinszkij a Szergej Gyagilev vezetésével Párizsban működött, nagynevű Orosz Balett számára komponált. Bár bemutatásakor hangos botrányba fulladt – nem utolsósorban Vaclav Nyizsinszkij formabontó koreográfiája miatt –, később számtalan előadás révén a 20. századi zenetörténet egyik legjellemzőbb, óriási hatású zeneművévé „nőtte ki magát”.

Sztravinszkij nevét fonetikusan írom, hiszen a Sacre komponálásakor a szerző még javában oroszországi időszakát élte (s a magam részéről a nem latin betűs nevek magyar átírásának hagyományos szabályát tartom szem előtt). Csakhogy kompozícióját 1947-ben, sőt 1967-ben is átdolgozta – ekkor viszont már Stravinskyként tarthatjuk számon, hiszen 1939-től amerikai lakos, 1945-től pedig amerikai állampolgár is volt.

„Képzeletemben ünnepélyes pogány szertartás jelent meg: bölcs öregek, körben ülve, egy magát halálba táncoló leányt figyelve. Feláldozták, hogy kiengeszteljék a tavasz istenét.” – Erről a különös, a primitív világba visszagyökerező látomásáról számolt be memoárjában Sztravinszkij, mégpedig egy 1910-es tavaszi naphoz rendelve. Akkoriban azonban épp a Tűzmadár befejezésén dolgozott, így csak 1911 nyarán – mintegy a Petruska finomítgatásaival párhuzamosan – láthatott hozzá a Sacre munkálataihoz. 1913 májusában készült el, és alcímként ezt írta az első oldalra: Jelenetek a pogány Oroszországból. Bár pogányságot említ, művének ihletessége jellemzően nép(zene)i – és némileg elkerülhetetlenül pravoszláv lelkületű, még ha a szerző nem vesz is tudomást róla. Ő maga azt vallotta: egyetlen népdalt – egy litvánt! – idézett meg az első rész kezdő fagottszólójában, a tüzetesebb elemzés azonban fényt derít azokra az „öntudatlan népi emlékezetből” táplálkozó zenei gondolatokra, amelyeknek egyike éppenséggel egy Rimszkij-Korszakov által gyűjtött orosz zenei anyaghoz is visszavezethető lenne. Kétségkívül elemien egyszerű, a szó kultúrtörténeti értelmében primitív, pár hangból álló motívumokról van szó, amelyeket ostinato módra ismételgetve-variálva nem volt nehéz megteremteni azt a „pogány hangnemet”, amelyet egy kiváló amerikai balettműhely nemrégiben valósággal tribális (afrikai) karakterű, táncmágiát idéző, de persze a kortárs mozgásművészet elemeiből építkező produkcióban valósított színpadra.¹

A törzsközösség vénei és bölcsei által kiszemelt szűznek halálba kell táncolnia magát ahhoz, hogy a tavaszistennek felajánlott áldozatával fölébressze a földet. A tánc és a halál, a természet zöldbe öltözésének és a végkimerültségnek az összefonódása – bármilyen kontrasztív is – a ciklikus állandóság modelljévé válik. De a morbid sorsszerűség drámai tanulsága is ott van ebben a képletben. („…Soha nem jön el a tavasz, szünet nélkül tart a halál felé vezető szertartás” – olvashatjuk a Kolozsvári Magyar Opera 2015-ös Tavaszi áldozatának műsorfüzetében.) Stravinsky orgonaátirata és Chichava koreográfiája – a MüPa hangversenytermi orgonájának rendkívül gazdag diszpozíciójával kiegészülve (a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra és a stuttgarti Mühleisen Orgelbau közös munkája)² – megdöbbentő összhatású. Az L. A. Project táncjátékának túlnyomólag ugyanaz az ostinato-technika az alapeszköze, mint a kétrészes Sacre zeneszerzőjének, miközben az eredeti, nagyzenekari verzió változatos ütőhangszer-használatát az orgonisták játéka (!) és a táncosok makacsul menetelő, olykor csoszogó, máskor kurjongató, „belegajdoló” processziói sikeresen reprodukálják – a maguk módján. Témák és effektek, szürreális harmóniák és motivikus sejtetések bonyolódnak tarka, de egységes szövedékké, amelynek minőségi biztosítéka az előadók autonóm szakmai tudása, művészi víziójuk koherenciája.

Jegyzetek

¹                  A nagyzenekari Tavaszi áldozat Stravinsky által orgona-négykezesre átírt változatát Olivier Latry (a párizsi Notre-Dame vezető orgonistája) és felesége, Shin-Young Lee játszotta, közben pedig az Egyesült Államok-beli L. A. Project hét balett-táncosa a mozambiki Idio Chichava koreográfiáját táncolta a budapesti Művészetek Palotájában (2025. február 14-én). Latry és Lee egyébként a cannes-i Notre-­Dame de Bon Voyage plébániatemplom Mühleisen-­orgonáján 2013-ban kiváló hangfelvételt is készített Sztravinszkij/Stravinsky művéből. Budapesti koncertjük első részében a Bach-féle C-moll Passacaglia és Fúga hangjaira Benjamin Millepied koreográfiája került színre (orgonán: Latry), illetve Borogyin Igor hercegének Polovec táncok részére (orgonán: Lee) Jobel Medina koreográfiáját láthattuk az L. A. Project előadásában.

²                  A 6804 sípból álló, 92 regiszteres, ötmanuálos hangszert 2006 májusában adták át.

‍