.svg)
Incze Mózes: Déjá vu
megpöccenti kalapját, udvariasan köszönt,
bemutatkozik: én vagyok a jövőd.
felöltője illatos,
szerecsendió- és kardamomillatú.
szerintem szereti az érlelt sajtokat.
jövőm hanyagul elegáns nő
képében mutatkozik meg,
haja a zöld és kék árnyalataiban játszik,
piros válltáskája van,
övén hálóban kristálygömb fityeg.
kabátját kérem, hátat fordít,
folyik lefelé a ruhadarab.
fogasra akasztom, közben ő hajába túr.
ígéretes, gondolom.
ígéretes jövő.
foglaljon helyet!
otthonosan teszi.
teával megkínálhatom?
inkább vizet kérek, hideget.
pohár vagy zuhany?
a zuhanyt langyosan szeretjük.
ők a zuhanyt langyosan szeretik.
hallgatom, mondom.
inkább én magát.
de hát nem…?
nem, nem. dolgozzunk a dolgon.
ez majdnem pleonazmus, mit tegyek,
hát dolgozzunk a dolgon.
elővenném ezt a golyóbist. nézzünk bele.
nézzünk, nézzünk csak.
hát akkor figyelje.
behunyt szemmel hatékonyabb.
ez volna hát a révület, ez.
a kezdet és a kezdet.
vég nélkül.
írni fogsz, mondja, vég nélkül.
írni fogtok, vég nélkül.
fogunk?
fogtok.
mit?
amit. írj egy verset, mondja.
rögtön?
igen.
mert az érintésed hiánya
indítja legrosszabb irányba
megbicsakló gondolataim
most töprengjek el valamin?
ne töprengj semmin. szeress
téged?
persze, engem is. de leginkább őt,
mert ő jelenti számodra a jövőt.
most már rímelsz is? én volnék a költő.
ne tévesszen meg a komoly felöltő.
most komolyan? te rímekkel szívatsz?
ne csináld, nem szeretem e grimaszt.
ó, jövőm, te kurkuma- s kardamom-,
és mi mindenre rímel még dalom,
csak azt ígérd: majd lassan teljesedsz,
hogy minden szerelmem belélegezd.
