Június

Bach Máté munkája.

„éreztük”Ady Endre

Szavak napbarnította bőre megfeszül, sugárzás kint-bent, árapály, aszály, aztán a perc esői mögött felserceg az öröklétek hullámzó, visszajelző adása.
Mert itt, e júniusban, esélyek vannak, kérem, lehet már tisztelegni a fénylő napkorongnak, ahogy csak nyárban illik, amíg a létre kívánt moccanatlan derűpont a belső térbe olvad.
Egészen úgy, mint holnap, egész úgy, mint tegnap, leülsz a nyárvidéken, kanyarogsz, mintha volna idő a lassúságra, pedig az most sincs, persze, sercegve ér a percek esője az ereszre.
Nyár van, nyár lesz, és csillog a csillagrombolóid fehérlő tónusában a meg-nem-érkezettség – túl gyorsan történt minden, előtűnt három évszak, s a negyedikben ismét ugyanazt várja látni, mert senki sem akar már új nyarat kitalálni.
A klasszikusan újat követelik a népek, cirkusz felvert porondját mutatja a hüvelykujj. Pedig nyerésre állunk, ez ma a képtelenség.
Erőt veszünk erőnkön, uraljuk gyengeségünk, a jel erős és tiszta, a kapcsolat – korlátlan. Hozzáférésünk semmi nem gátolhatja immár.
Pedig árvizek vannak, tornádó, aszály, terror. Erős infrasugárzás, ózonlyuk, mélabúterv. A csillagrombolókat sem feledhetjük – most sem, már hámlik is le bőre derűsre írt szavaknak.