.svg)
Amalia Crișan: Az emlék erdeje I
Színe-java libasorban
Cselényi Bélának és Zalán úrnak
Biztonsági okokból
a libasor eleje már
a Három püspök tér felé tartott,
amikor a vége még épp csak kilépett
a főtéri nagyvendéglőből.
És rendre befutott valamennyi
fiatal anyaországi költő a lakásba,
néhány percre még Ali bácsi is felugrott,
tán ő is egy rövid biztonsági szemlére,
hitte, hogy noha az apaszerep
részünkről már felmondódott,
s az ökölharc joga rég kifutotta magát,
az anyaszerep taslijoga még egyelőre az övé,
végigpillantott rajtunk
bozontos szemöldje alól,
el is kapta a sor végén befutó,
helytelenkedő Bélukát,
aki mint egy búbánatos, barna óriásnyuszi
a Ludas Matyiból
(csak épp vadászpuska nélkül),
utolsónak érkezett, ám alig jött meg,
már fordult is visszafelé,
a maga részéről azzal rekesztve be
az útnak indítandó vitát,
hogy órájára nézett
s közölte, mozijegye van,
western, amerikai,
tette hozzá mintegy bocsánatkérően,
renitensen oda hagyván
a magyar irodalom épp
felszárnyalni készülő
színe-javát.
Édesanyám
balsejtelmeinek hangot adva
csak annyit mondott:
a pincéből a ribizlibort
talán mégsem kéne egyelőre
megkezdeni, fiam.
Pogácsát, rengeteg pogácsát
sütöttem, tömjed tele
őket pogácsával.
A legtöbb pogácsát, úgy rémlik,
Zalán úr ette meg,
ami nem csoda, hiszen
neki tetszett a legjobban
a feleségem.
Tűnődve mentségen, versen, forradalmakon
Lajosnak és Lujosnak
És akkor leléptem a vonatról,
- március 16.,
kapkodtam a csomagokat,
zúgott a fejem,
feleségem, lányom adogatta le
dolgainkat, csak néhányan lézengtek
a Nyugatiban, meghökkenten és
meghatódva fedeztem fel
a Sváby-házaspárt és Kő Pálékat,
kis piros-fehér-zöld zászlócskákat
lengettek felénk,
az egyik lábam még a lépcsőn volt, a másik
már a peronon, egy szatyorból
kizuhant a nagy literes konyak,
nagyot csattanva fröcskölt
szanaszét, fogadóink ölelésre
tárt karokkal szaladtak felénk,
sírtunk és kacagtunk, sírtunk és kacagtunk,
majd bevágódtunk a kocsiba s
meg sem álltunk Kő Pálék lakásáig,
s aztán jöttek a piák, a konyak,
a vodka, a vörös borok, s attól
kezdve egy héten át mindennap
jöttek a piák, a vodka,
a konyak, a vörös borok, s aztán
egyszer csak mondták a háziak,
hogy te képzeld, délelőtt a Chrudinák
keresett téged a televíziótól,
engem, Chrudinák, hökkentem meg,
megmondom őszintén, nem volt
jó érzés, mert hogy nem azt generálta
bennem, ez az, most aztán
jól odamondhatok az elhagyott
világnak, épp ellenkezőleg, valami
riadalmat keltett bennem,
s azonnal a szívem közepébe
szúrt a gondolat, hogy de hiszen
én nem vagyok forradalmár,
mit akar velem Chrudinák,
valahogy úgy éreztem, a forradalmárok azok,
akik otthon maradtak,
persze, azt azért éreztem, hogy
bizony jó lenne, ide az illene,
ha inkább én is valami
nagy forradalmár lennék,
és a könyveimre gondoltam,
a mondataimra, szavaimra, betűimre,
hol a mentség bennük, arra,
hogy nem vagyok forradalmár,
illetve hol a bizonyíték,
ha mégis az „lennék”,
itt csupa-csupa forró forradalmárt vártak,
nem egy csomó szétdúlt lelkületű,
szerencsétlen erdélyit,
(nem sokkal később
megírtam első budapesti versemet,
és éppen ezt írtam meg benne)
de volt itt más hökkenet is,
hiszen egyszer Gizi megjegyezte,
hogy ő most nem volt kinn
a nemzeti ünnepen, a Hősök terén,
valami olyan tömegiszony-félével
magyarázván a dolgot, amin módfelett
elcsodálkoztam, hogy tömegiszony
itt, a magyarok közt, magyaroktól,
magyarok miatt, és épp
március tizenötödikén,
és aztán jött március tizenhét,
március tizennyolc, tizenkilenc,
húsz, ésatöbbi, majd huszonnegyedike,
a negyvenötödik születésnapom,
kódorogtunk szédülten
esténként az utcai lámpák
sugarába kapaszkodva,
miként néha ma is,
harminc évvel később,
tűnődve mentségen,
versen,
forradalmakon,
egy kétségkívül
vitézkötéses
korban.
Mesék népe
Schreiner Jocónak
Köszöntsétek csak a plüssjancsikat,
és köszöntsétek a sok plüssjuliskát,
ahogy – naaaaaagy veszélyeknek kitéve! –
állnak a mézeskalács házikók ajtajában,
lesben már a plüssbanya is,
működnek a vihargépek,
s teli az erdő futkorászókkal, fénymérőkkel,
a plüssfotósok és plüsszsurnaliszták
még időben, ím, éppen odaérnek.
Jacob Grimm otthon vacsorál,
s pohár boránál elmereng,
hogy elkurvult ez a világ,
hogy elkurvult, én istenem.
