.svg)
kétszer is
Fekete Vince Vonat. Haza. Stop. című verséhez
mit mondjak erről a nőről,
akiről már annyi mindent elbeszéltél.
szerelmek vágóképei konyhákban, viaszosvászon mellett.
idegyűlnek a legyek a császárkörtére
(tudnom kell: ezt a lehető legjobban szerette).
milyen nő legyek én hozzá képest,
kinek a történetébe tudnám kényelmesen befészkelni magam.
hogyan hordjam a hajam, kontyban a tarkómon,
vagy lófarokban – kit kell utánoznia annak, aki másik időben
érkezik.
hogy majd vonat-haza-stop, a tó mellett a nő és férfi (lány és fiú) sosem érhetnek össze a fekete-fehér képen, nem moshatja őket eggyé a papírt veretesre rágcsáló enyészet, az idejétmúlt szavak közös használata – milyen passzusokból nő ki egy kétszemélyes nyelv.
s amikor ez a sokat emlegetett nő reggel szomjasan ébred – álmában beszélt: medvékről, borvízforrásokról –, tagadja, hogy emlékezne a villanypásztoros szemeteskert és a barakkok közötti részre, ahol egy nagy edényben várja már az állatokat az aznapi szemeteszacskókból, kukákból, lacikonyhákból összegyűjtött kenyérmennyiség,
mellkasa meztelen, tojást süt, olajos kezét combjába törli – ebben a mozdulatban akár hasonlíthatnánk is –, elsiklom afelett, hogy kiről tudok többet: róla vagy magamról.
a tó mellé égszínkék daciát képzelek, tűzrakást, őzek nyomát a cserjésekben – már megint az őzek és a szarvasok, furcsa, túlbeszélt vonzalom a tovaillanó mozgás iránt –, csíkos frottírtörölközőt, paradicsomszeleteket, irritáció piros foltját a bőrön, ahol egy melltartó merevítőpántja átszúr az anyagon, kicsatolt szandálokat.
csípős megjegyzések arról:
– kinek kellett volna tónak születnie (egy elnéptelenedett bányászfalu peremén, nem javallott alacsony autóval megközelíteni, gyalog és biciklivel esélytelen),
– kinek macskának, kutyának, tyúknak, disznónak stb. (olyan állatnak, ami az elnéptelenedett bányászfalu egykori háztartásaiban fellelhetőnek bizonyult)
– ki ütött el egyszer egy borzot kettejük közül (a bekötőúton, áprilisban, ittasan, a falu hátárától négyszáz méterre),
– ki hogyan a tojást, a kávét, teát stb. milyen bort, sört, rövidet (egy kétszemélyes nyelvnek nincsenek szavai a rutinokra, amiről beszélni szoktak, egyszerűen nem ismétlődik)
aztán: vonat – haza – stop.
ami itt marad: konyha – olaj – tojás.
valaki más szerelmeinek vágóképei: meszelt konyha,
viaszosvászon, császárkörte.
nem tudom, kinek kellett volna tónak születnie,
macskának, tyúknak, hogy fogjam össze a hajam,
ki hogyan a kávét, teát stb.,
nincsenek szavaim arra,
ami kétszer is megtörténhet.
variációk előzményre
Fekete Vince Északi fény című verséhez
a) a keresztneve betűibe botlom mindenhol: unalmas indukció. Utólag tűnik fel, amikor a medence peremén megcsúszik a lábam.
b) egy zöld, veretes spanyolfal két oldalán hallgatnak: a tárgy és az árnyéka. A fényben pintyek cikáznak, a tollak gyökere bizsereg.
c) nem készülünk hosszú beszéddel – a kétszemélyes nyelveknek meggyűlik a baja az igeidőkkel. Parkolók, kékszínű autók képe egy síkra szorul azzal, amit nem merünk elképzelni.
d) magyar bábafilm a szocialista Romániából – gyermekszerelmek nagykorúvá érett manifesztációja.
e) mindet hallani akarom, egészen a tejfogaktól.
f) indokolatlan vonzalom víztömegek iránt – heartbreak egy európai nagyváros klórszagú uszodájában.
g) mindegy, hogy mi történt a tejfogaktól idáig.
h) közös rajongás a sötéthúsú, füstös ízű gyümölcsökért.
i) minden furcsa véletlen az anyajegyekben sajog fel – saját bőröm szinkronicitások térképe lesz, átvillan a fürdőruha anyagán.
j) későre veszem észre, hogy a medence peremén megcsúszik a lábam.
