Kinek a szabadsága

Megpróbálok valami részben érvényeset megállapítani egy olyan konceptkötetről, amely látszólag (?) a folyamatos (ön)érvénytelenítés játékát űzi, a szétírásét; amely – ahogyan Visy Beatrix jellemzi – „a szubverzió szubverziója, főleg irodalmi értelemben”.¹

Irodalmi értelemben elsősorban a Cervantes Don Quijote de la Manchájából vett – fiktív életre keltett – főhős, Dulcinea révén, aki Kemény Istvánnál az otthon maradó hipochonder lovag helyett indul el kóborolni. Másodsorban a magyar költészeti hagyomány szubvertálása által, olyan költőelődök megidézésével, verseikre való rájátszásokkal, mint Ady, Kosztolányi, József Attila, Petri, Weöres, Illyés – amint azt a kritika már szépen feltérképezte. Lovag Dulcinea évszázadok közt mozgó alakja felidézi bennem még Virginia Woolf Orlandóját mint távoli és persze másféle tétekben érdekelt rokont. De bármennyire high brow szórakoztatás (többek közt, és ez itt csupán leíró címke) Kemény István e legutóbbi verseskötete, eszembe jutnak róla a kortárs női szuperhősfilm-remake-ek, szerintem van kacsintás/gúny ezek irányába is, már csak a Lovag Dulcinea Első könyvét a Második Könyvtől elválasztó Előzetes megléte és hangvétele is igazolni látszik ezt a feltevést. És ha már filmek, a könyv kapcsán folyamatosan az a cím jár a fejemben, hogy Everything Everywhere All at Once, azaz ’minden, mindenhol, egyszerre’.

Lovag Dulcinea alakjában ugyanis, néhány alapvető sajátossága mellett – „Egy tizenkilenc éves / Fősereg” (Fősereg, 22.), hetyke, igazságért lángoló – „kvantumsága” tűnik meghatározónak. Lovag Dulcineának nincs ideje, mert 1. lefoglalja a küldetése (és az elé gördített akadályok), 2. időn kívüli (fiktív) alak, 3. valamiért a kvantumfizika szabályai érvényesek rá: „Aki egyszerre csak egy helyre képzel / A síromat ássa” (Kvantumsága, 68.). Emellett a kötetkompozíció és annak előre-visszamutatásai révén szerre és egyszerre többféle regiszter, modalitás, téma, fókusz hat és teszi instabillá a jelentéseket és nézőpontokat. A mindennapi és a fennkölt, a komolyság és a blöff, a humor és a keserűség, az irónia és az odafordulás dinamikái azonban a kvantumrészecskékhez képest fontos szerepet játszanak abban, hogy a korpusz minden törmelékességével együtt is egyensúlyban maradjon. De minek a kvantumfizikázás (meg néhol a klasszikus mechanika hatás-kölcsönhatás elvéhez igazodás), mi ad alapot hozzá? Önkényes poétikai eszköznek látom, mely persze leleményes módja a kronológia, az ok-okozat megbontásának (a kötetben darabokban lelhetők fel, ha egyáltalán, az összefüggések Lovag Dulcinea motivációit illetően), a figura mozgathatóságának (találkozás a hatalommal, az űrrel, a radikálisokkal, a pokollal; száz évvel a kora előtt jár, de 1944-ben is; Sancho Panzája egy robot, majd az MI), a racionalitás (és az irracionalitás) felé dobott fricskáknak, és talán az alkotói fantázia szabadon engedésének. Az ellentmondások megengedetté válnak így (például hogy Dulcineának hol ennyi, hol amannyi fia-lánya van; hogy megszületett-e vagy sem), az így létrejövő narratív paradoxonok egy szintre kerülnek a társadalomban érzékelt (referencializálható) paradoxonokkal, mely utóbbiak kritikájaként is olvasható a kötet. Ha a kvantummechanikát próbáljuk mezei ép ésszel vagy intuitívan megérteni/elképzelni (ami a fizikusok zöme szerint is lehetetlen), rájövünk, hogy ez a kötet annak egyetlen aspektusának mintegy rendkívül megszelídített színrevitele is lehetne. De Lovag Dulcinea kvantumságában, azaz biztos megragadhatósága lehetetlenségében persze nem ez az illusztrálás tűnik a tétnek – szerencsére –, hanem sokkal inkább egy régebbi Kemény István-i probléma újra megkörnyékezése: az igazságé.

Nem annyira az igazság kereséséről van szó, hanem az igazság nevében cselekvésről és az ennek során előfordulható tévedésekről. Lovag Dulcineának – derül ki már a legelső versekből – küldetése van, amelyet az indít el, hogy talál egy ledöntött Don Quijote-szobrot: „Itt radikális feministák jártak / Nemes antirasszisták / Eszmények lovagjai / Kolumbusszal téveszthették össze” (Aldonza Lorenzo talál egy ledöntött Don Quijote-szobrot, 11.). Dulcinea Aldonza Lorenzo feltett szándéka lesz ezekkel a lovagokkal megküzdeni és szerelme lába elé küldeni őket, innen aztán elburjánzanak a dolgok. A kötet mintha egy komplex, közvetett, több nézőpontot ütköztető „kommentár” volna: a moralizálásról, az igazságkeresésről és -harcról, a közhelyes gondolkodásról, de egyben az esendőségről, a társadalmi működés problémáiról, a hatalom mindent magába kebelező logikájáról, a mainstream, felszínes kultúráról, a traumákról. A lovaglány olykor szintén lelepleződik: „De első az igazság – / Biztosan / Amíg azt nem tudom / Kik a rászorulók / A gyengék / Addig csak vaktában / Vigasztalom a reményvesztetteket / Emelem fel a megalázottakat / És csak körülbelül nincs / Kőből a szívem” (Körülbelül, 42.), máskor közvetlenül szegeződik neki a kérdés szeretetteljes-atyai iróniával az igazság mibenlétéről: ha a hatalom és a társadalom éppen téged tesz meg aktuális szörnyetegnek, „Az igazságért halsz-e meg / Lovag Dulcinea / Ha egyszer ez lesz az igazság?” (Labirintus, 39.)

Utóbbi helyzet pedig könnyen előfordulhat, Lovag Dulcineát méltatlan támadások érik „a demencia társadalmában”, amelyben maga is vergődik. A demencia társadalma című vers avantgárdosan-rapszodikusan sorolja, milyen szimptómák vezetnek a diagnózisra: az információs-megfigyelő társadalom és a reagáláskultúra, az emlékezet és a bizalom elvesztése, az ideológiák megkövesedése stb. A Lovag Dulcinea álmában bolondnak neveztetnek azok, akik megállnak segíteni a járdán fekvőnek (de persze van itt csavar, ami elbizonytalanít: „Csak annyit szeretnék elérni / Hogy ne ez legyen / Lovag Dulcinea álma”, 61.). Olyan világ ez, ahol „Összefog a társadalom / A tudomány / Az erkölcs” az olyan öntudatos lények ellen, mint Lovag Dulcinea, szerelmet, szülést, azaz nevelési gondokat küld rá, majd kárörömmel kérdi: „Na még mindig szabad vagy / Lovag Dulcinea?” (Az első koalíció, 50.)

Kiderül, hogy még egy ilyen kvantumszerű irodalmi figura sem szabad. Lovag Dulcineának nincs kontrollja afölött, hogyan van kisajátítva – a mainstream, az igazságosság harcosai, de a szerző által is. A főhős szabadságáról könnyen átirányítódik ugyanis a kérdés a szerző szabadságára: már a fülszöveg előrejelzi, ez „egy nagy költészet felszabadult-felszabadító játéka”, és úgy látszik, Kemény István itt sziporkázik, mindent megenged magának, olykor roppant vicces agymenéseket is (lásd például az elhagyott és indokolatlan írásjelekből álló A Császári Oktatásügyi és Kulturális Minisztérium egyszeri, vissza nem térítendő hozzájárulása Lovag Dulcinea történetéhez című darabot), ömlenek a szójátékok, rímjátékok, váratlan metaforikus megfeleltetések, közhelyek vagy szokványos megfogalmazások kifordításai, de az értelmetlen versikék is. Konszenzusosnak tűnik a recepcióban, hogy a kötet verseinek zöme önmagában, a könyv kontextusából kiragadva nem működik jól. Természetesen van, ami igen, főleg a hosszabbak, ám a ciklusféléket megszakító Pihenőhelyek némelyike is hatásos „kisverssel” ér fel, ahogyan például az Állástalan táncosban nevezi meg a néhány soros verseit a szerző. A kötet olykor magába írja a kritikáját is (lásd az írásjelhasználat kapcsán: „Mert így olyan / Mintha demens lenne a szerző”, A császár a krónikáshoz, 107.), de mintegy épp a fokozott költői tudatosságot igazolja ezzel (értsd: dehogy demens, tudja jól, mit miért csinál).

Vajon erre a demenciára, a vele járó emlékezetkihagyásra való rájátszás volna, hogy a fülön, a roppant szűkszavú szerzői biográfia alatt egyetlen előző kötet sincs felsorolva? Ez egyrészt bosszantó. Másrészt azért érdekes és fontos, mert szakmán belül valószínűleg megválaszolhatatlan kérdés marad, hogy a szerző (eddigi költészeti teljesítményének) aurája nélkül hogyan olvasódna ez a könyv. Ennek az aurának a szimbolikus kiiktatása volna akkor a Kemény István-kötetek listájának elhagyása? Pedig folytonossági gesztusként értelmezhetően az említett, 2021-es Állástalan táncos. Válogatott versek és válaszok Hegy Katalin kérdéseire épp a Lovag Dulcinea akkor még készülőfélben lévő jó néhány versével zárul. Ez volna a „költészet pereme” (77.), a maximum, ahova a költő és a költészet szabadsága kiterjedhet? Innen már a visszafordulás következik oda, hogy „A madárdal legyen madárdal” (137.)?

Lovag Dulcinea történetének elbeszélője, azaz a Krónikása szerint – derül ki az utolsó előtti versből –, a Közönyös Nap Lovagja a főhős egyetlen méltó ellenfele (Közönyszűrő napszemüveg). Az utolsóba pedig bekerül az Isten is, akihez Lovag Dulcinea anyjuk sírját kereső gyermekei vergődnek el (Az Isten íróasztala). Mivel e két dolog nem igazán következik a mű belső logikájából (mondjuk sok egyéb sem), könnyű analógiásan belelát(tat)ni Lovag Dulcinea alakjába az alkotás sorsát, mint amelynek legszomorúbb változata a közönyös fogadtatás, az Istenébe pedig – az íróasztal említése miatt – szerénytelenül az alkotót magát, akin mindaz múlik, ami a versek világában végbemegy. De az is lehet, sőt valószínű, hogy ahány olvasat, ahány szövegkörnyezet, Lovag Dulcinea annyi metaforikus jelentéssel ruházható fel, hiszen az olvasás mint megfigyelés beavatkozás a kísérletbe – lásd a fizikában ismert megfigyelői hatás elvét. Domján Edit például „reményteli életigenlésként” olvasta,² Margócsy István érthetetlennek tartotta,³ Visy Beatrix idézett kritikája a játékszabályokra koncentrálva lelkesen fogadta a kötetet. Adott szögből mind érvényes interpretációs „állapotok” lehetnek, ahogyan – legyen ez akkor a kritikus szabadsága – jelen írás sem merítette ki távolról sem mindazt, ami Kemény István Lovag Dulcineájában elemezgethető, belátható.

Kemény István: Lovag Dulcinea. Magvető Kiadó, Budapest, 2024.

Jegyzetek

¹                  Visy Beatrix: Dulcineák és Demenciák. Élet és Irodalom, LXIX. évfolyam, 3. szám, 2025. január 17. https://www.es.hu/cikk/2025-01-17/visy-­beatrix/dulcineak-es-demenciak-az-es-konyve-januarban.html (utolsó elérés: 2025. július 15.)

²                  Domján Edit: Egy príma váltás. Szófa, 2024. december 13. https://www.szofa.eu/iras/egy-prima-valtas (utolsó elérés: 2025. július 15.)

³                  ÉS-kvartett – Kemény István Lovag Dulcinea című kötetéről – Károlyi Csaba Margócsy Istvánnal, Márjánovics Diánával és Visy Beatrixszel beszélgetet. Az írott változatott szerkesztette: Károlyi Csaba. Élet és Irodalom, LXIX. évfolyam, 19. szám, 2025. május 9. https://www.es.hu/cikk/2025-05-09/karolyi-csaba/es-kvartett-kemeny-istvan-lovag-dulcinea-cimu-verseskoteterol.html (utolsó elérés: 2025. július 15.)

‍