.svg)
Kolozsvár fennállásának hétszázadik évfordulóján a Helikon irodalmi folyóiratnak is megjelent a hétszázadik lapszáma, ezáltal belépve a város köré épülő idei számmisztikába. A Helikon a kolozsvári folyóiratkultúra hagyományának huszonhat éve gazdagítója, ez idő alatt meghatározó szerepet játszott egész Erdély irodalmi és kulturális életében. Világnézeti, ideológiai és politikai nézettől függetlenül törekszik a befogadásra, nyitott az egész magyar nyelvterületről érkező szerzők felmutatására, a különböző társművészetek (film, színház, zene, képzőművészet) bevonására, viszont hangsúlyt fektet az erdélyi irodalom ismertetésére és releváns kritika megfogalmazására, a provincializmus tudatos elkerülése által.
A hétszázadik lapszám tematikája maga Kolozsvár, igyekeztek a szerkesztők a város irodalom- és kultúrtörténetére fókuszálni. Ahogy Karácsonyi Zsolt főszerkesztő vezércikkében is olvasható, főként a láthatatlan történetek kerülnek előtérbe ebben a lapszámban, a Kolozsváron születettek és Kolozsvárra költözők ambivalens viszonyulásmódja a városhoz. Nem idealisztikus perspektívából szólalnak meg a szerzők: kétségekkel telve latolgatják, hogy ez a város mennyország-e, purgatórium vagy épp Dante Cluj-NaPokla (André Ferenc szóhasználatával élve).
A bemutatón a tematikus számban publikáló szerzők közül Papp Attila Zsolt és André Ferenc Kolozsvár-verseiket olvasták fel, Márton Evelin prózájában a Kolozsváron-születettségét ragadta meg, Gaal György a volt kolozsvári egyetemi tanárok házsongárdi nyugvóhelyeiről írt tanulmányáról és annak létrejövéséről mesélt a nagy számban összegyűlteknek, majd Demeter Zsuzsa a folyóirat felépítését és főként kritika rovatának törekvéseit ismertette. A hétszázadik lapszámot Soó Zöld Margit képzőművész alkotásai illusztrálják.
Karácsonyi Zsolt főszerkesztő és Mile Lajos főkonzul moderálása az est végén arra a kérdésre futott ki, hogy egy térhez, otthonhoz való viszonyulás meghatározása mennyire lehet frusztráló az egyén számára, és mennyire kötött ez az erdélyi létmódhoz, netán univerzális-e. Az ezt követő irodalmi eseményen erre választ kaphattunk.
A Bulgakov irodalmi kávéház esőtől ázott terasza adott teret a miskolci Szöveggyár szerzőknek: Polák Péternek, Vida Kamillának és Purosz Leonidasznak. Zemlényi Attila a Műút főszerkesztője moderátorként úgy mutatta be a miskolci vasgyár maradékait, mint egy traumatizált teret, ahol a volt vasgyári munkások személyes traumáit lenyomatként hordozzák a romok. Épp ezért inspiráló lehet ez a közeg a 2011-ben indult Szöveggyár tábor résztvevői számára. A meghívott fiatal költők szerint fontos egy felülről szerveződő műhely létrehozása, mint például a Szöveggyár vagy a sárvári írótábor, mert ott találhatnak rá arra a közösségre, akikkel később alulról szerveződve létrehozhatják a saját szerzői körüket, segíthetik egymást az alkotásban.
