No items found.

Kreativitás, kiégés, újratervezés – 4. Irodalmi Karaván Csíkszeredában

Negyedik alkalommal került megszervezésre az Irodalmi Karaván az Erdélyi Híradó Kiadó és az Erdélyi Magyar Írók Ligája szervezésében június 22. és 24. között. A karavánon három fiatal erdélyi szerző olvasott fel köteteikből a hallgatóságnak, beszélgetett irodalomról, inspirációról, írói válságról. A csíkszeredai megálló helyszíne a Kájoni János Megyei Könyvtár volt, a meghívottakkal Codău Annamária beszélgetett. Az esemény felolvasással kezdődött, majd a beszélgetés kezdetén arról kérdezte Codău Annamária a meghívottakat, hogyan tudnak megfelelő időt és figyelmet fordítani az írásra. Varga László Edgár megosztotta, hogy egy kétéves szünet után mostanság kezdett el újra írni, és több elkezdett projekten is dolgozik jelenleg, elmondása alapján nem egy tervező típus, azt szereti, ha a folyamat és az eredmény számára is meglepetésszerű. Láng Orsolya úgy tapasztalja, hogy számára az írás folyamatában csak az írás létezik, André Ferenc pedig azt találja hatásosnak, ha időnként papírra ír vagy jegyzetel a digitális gépelés helyett, szerinte ez teljesen másképp irányítja a figyelmet.


A három egyébként nagyon különböző szerző megegyezett abban, hogy a művésznek kíváncsinak kell lennie, és hogy az írói válság sokszor pont, hogy beindíthatja a kreatív folyamatokat. Láng Orsolya például úgy küzd meg a kiégéssel, hogy egyéb területeken is tevékeny és ezeket folyamatosan váltogatja.
Az írók a jövőbeli projektjeikről is beszéltek, Varga László Edgár a jelenleg elindított vagy félbehagyott szövegein, ötletein tervez tovább dolgozni, André Ferenc nem tartja kizártnak, hogy egy újabb gyerekkönyvet írjon. A szó ezután a címtelen föld antológiára került, André Ferenc röviden felvázolta a közönségnek, hogy a kötet 26 erdélyi kortárs, fiatal szerző szövegeit tartalmazza, többek között a mindhárom meghívottét is, akik úgy gondolják jó érzés az ilyenfajta befogadás, mint ahogyan ez az antológia is összesíti az erdélyi fiatal írók egy részét.

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb