.svg)
Gothár Péter A részleg (1995) című filmjéről
A részleg főcímét Selmeczi György és Orbán György zenéje kíséri. Ahogyan a vesztőhelyre szokás valakit. Ütemes pengetés a tekergőző dallamot. A zene egyszerre illusztratív és atmoszferikus: ott van benne összesűrítve a film, a novella, a Weisz Gizella nevű nő története. Ő a főszereplőnk, akit rögtön a nyitójelenetben megismerünk. Gothár Péter nem késleltet – ahogyan Bodor Ádám sem –, egyből a lényegre tér. A nézőben beindulhat a kiskacsaeffektus: elköteleződhet az iránt, akit először lát közelin. Attól a pillanattól fogva, hogy meglátjuk Weisz Gizellát, addig a pillanatig, amíg meg nem érkezik küldetése céljába, kísérni fogjuk, mint a szereplők többsége – nehogy véletlenül letérjen a számára kijelölt útról, eltévelyedjen, nyoma vesszen. Megismerjük a munkahelyét, és az indoklást, amellyel eltávolítják: „Megvalósíthatja elképzeléseit, amiket tanulmányában szépen megfogalmazott Franciaországban.” Weisz Gizellával először koccintanak a története során, ezután még kétszer. Áldomást vagy siratót – minél előbbre haladunk térben és időben, ez annál kétesélyesebb.
Aztán azt látjuk, amint lakásában készülődik, meg is fürdik, hogy méltó legyen a kiküldetéséhez. Ez a készülődés csak utólag lesz nevetséges és megrendítő, az állomások és a végső megérkezés tükrében. Ahogyan Weisz Gizella mondata is: „Pályázatot nyertem.” A szénporos ujjal falra rajzolt halálfej alatt a felirat – „Még mindig szép vagyok” – ugyanennek az akasztófahumornak a kivirágzása. A katasztrófahumor, amellyel a románok Frații Petreuşnak nevezték a kettesével csomagolt, alultáplált gosztáti csirkéket. Bodor novellája 1982-ben jelent meg az Utunkban, majd áttelepülése után, 1983-ban a magyarországi Kortárs folyóiratban, azokban az években, amikor Ceauşescu elkezdte tudományos alapon etetni a népét, vagyis üresek voltak a boltok. Weisz Gizella kenderzsákjából megtudhatjuk, mit lehetett kapni: paradicsomos és hagymás halkonzervet, köményes és narancsos likőrt, cigarettát.
A részleg történetének idején, Sztálin halálának évében Bodor éppen a szamosújvári börtönben ült röpcédula-terjesztés miatt. Gothár átteszi a cselekmény idejét a rendszerváltás utánra, és ez akár azt az értelmezést is magával vonhatja, hogy Weisz Gizellát azért internálják, mert hithű kommunista maradt. Szeret dolgozni, mondja egy munkatársának, aki arra is reflektál, hogy Weisz Gizella kívül-belül az új típusú ember megtestesítője, a származása is tökéletes: nem ismerte a szüleit. Vagyis az állam neveltje. De a történelmi kontextus kevésbé fontos, mint az, hogy a diktatúra logikája szabja meg a történet menetét, a kontraszelekció elve. Gothár él a Bodor adta lehetőséggel, és a román nevű szereplőket magyarul beszélő románokká teszi. A beszélt nyelv ugyanúgy töredezett, mint a műhely falán látott felirat: az összkép ugyan emlékeztet egy propagandafeliratra, de a betűk nem állnak össze jelentéssé. Gothár elbizonytalanítja a nézőt, ezzel átérezhetővé teszi Weisz Gizella bizonytalanságát.
Weisz Gizellát első perctől fogva sodorják, kézről kézre adják, járműről járműre ültetik. Az utazás perceiben a képsorok lelassulnak, a mitikus időbe oldódnak. A főhőst állomásról állomásra juttató járművek egyre primitívebbek – a terepjáróból, vonatról, buszról, hajtányról és szekérről végül gyalog jut fel a kunyhóhoz. Útja beavatás és purgatórium egyszerre, ironikus felemelkedés, amely a létminimumig juttatja az előléptetett egyént. Vivi Drăgan Vasile sejtelmesen gomolygó párái, kékes fényű tócsái és dagonyás sara pont olyan, ahogyan Bodor egymondatos tájleírásait képzeli el az ember. A közelik pedig pont olyan tolakvóan intimek. Egy hernyósan hurkás száj, pár szál szemöldök, egy zsírtól feketéllő szénporos ránc pornográf. Aztán: esszencialista kizoomolás, és a végtelen tájban porszem lesz az ember. A képek keretekkel, képkivágatokkal emelik el a történetet, egy metaforikus tér-idő kontextust hozva létre. Tarkovszkij nemcsak a Sztalker Zónájával való analógiában van jelen, hanem a Tükörrel is. A tükröződések mellett a női test ipari kulisszák közötti kiszolgáltatottságát is hasonlóan ábrázolja (Weisz Gizella fürdőszobát keres a telep romjain, a Tükör-beli anya megpróbálna lezuhanyozni a gyárban, amikor elveszik a vizet).
Weisz Gizella utazását férfiak felügyelik: a főnöke, a kollégája, a telepvezetők, a buszsofőr, a hajtányosok, a szénégető és a másik internált. Társaságuk nem kellemes, erős fizikai kisugárzásuk van – penetráns jelenlétükkel feszegetik Weisz Gizella szolid körvonalait. A nőnek szóló „apró figyelmességek”, amelyekkel ellátják a civilizációból hozott kellékeiért cserébe, egyszerre jelentenek degradáló gondoskodást és szelíd erőszakot. Minden állomáson megfosztják valamitől, mintha a kitartását, lojalitását kóstolgatná a hatalom. A filmből kimaradt, hogy a telepvezető A leninizmus kérdéseit adja oda neki, „betevő falatnak” nevezve Sztálin művét. A Weisz Gizella körül szimatoló-szaglászó-lihegő férfiak vágyakozása a kézihajtányos jelenetben eszkalálódik, amikor a ritmikusan pumpáló mozdulatok a nemi aktus imitációjává válnak. A novellában ez a jelenet kevésbé erotikus töltetű, viszont Gothár itt szerzi vissza, amit Bodor erotikától fűtött tájleírásaiból elvesztett az adaptáció során.
A Nagy Mari által megformált Weisz Gizella a föltétlen hit és a létbevetettség tudatának hordozója. Elszántan megy előre, amerre irányítják, „ha holnap, akkor holnap”, mert érzi, hogy feladata van. S még akkor sem látja át a helyzetet, amikor megérkezik. „Azt majd én megmondom, hogy holnap mit csinálunk”, mondja az Öcsi vagy Petya nevű férfinak, hiszen ő a frissen kinevezett részlegvezető. Weisz Gizella rendíthetetlen mosolya ugyanúgy nem illik környezetébe, ahogyan a Párizsban vásárolt Dior selyem alsónemű vagy Camay szappan. Úgy is mondhatnánk, ebben a közegben nem habzik. A férfiaknak iróniája és cinizmusa van, a nőnek mosolya. Át is alakul a végére hisztérikus nevetéssé. „Úristen, azt hiszem, nevetek”, mondja, amikor a földre köp a pipába való beleszippantás után. Komplex karakter, aki megtisztul, miközben lealacsonyodik. Megszabadul mind haszontalan (hozott), mind hasznos (kapott) kellékeitől. Miután női méltóságától is megfosztják azzal, hogy visszautasítják közeledését, hideg zuhanyként éri a felismerés: „ez most már így lesz egy darabig”. Az Öcsi vagy Petya nevű férfi az előző részlegvezető (férfi) távozása után már csak a menyétek közelségét hajlandó elviselni. Weisz Gizella tehát önmagáért szépül meg, nem a voyeur kedvéért. Nőisége nem tárgyiasul, cserébe viszont egy igazi emberi kapcsolat perspektívája villan fel. Egy barátkozás lehetősége. A film utolsó jelenete szinte teljes sötétségben játszódik, mivel a részlegen nincs szükség sem melegre, sem világításra. Tudható, hogy a forgatáskor mínusz harminc fok volt Balánbányán. A Bodor-novellában szereplő menyétekből a filmben görények lettek. A menyét ugyanis nem idomítható. Ezt jól jegyezzük meg. Az Öcsi vagy Petya nevű egyén társai menyétek, nem görények.
