.svg)
Október 22-én ismeretlen helyre távozott lakásáról, majd október 25-én reggel tudósított a Telex arról, hogy meghalt Kabai Lóránt költő, szerkesztő, vizuális művész. „Mélyen megrendülve, megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett testvérünk, Kabai Lóránt költő, író, szerkesztő és vizuális művész, életének 45. évében tragikus körülmények között elhunyt. Búcsúztatásáról később adunk tájékoztatást. Gyászoló édesanyja nevében is fivérei, Zoltán és Csaba” – írják a haláláról szóló bejelentésben fivérei.
Kabai Lóránt (művésznevén k. kabai lóránt) 1977-ben született Miskolcon. A kilencvenes évek óta rendszeresen publikált verset, prózát és műfordítást. Tíz évig volt a miskolci Műút szerkesztője.
1995-ben a miskolci Időjelek folyóirat szerkesztője; 2006–2007-ben a József Attila Kör kortárs irodalmi könyvsorozata, a JAK-füzetek egyik sorozatszerkesztője (szerkesztőtársa Mizser Attila volt); 2007 és 2017 között a Műút folyóirat szépirodalmi és képregényrovatát, illetve a Műút portált szerkeszti; 2007–2013-ban a Szoba Kiadó, 2008–2012-ben a Palatinus Kiadó külső munkatársa.
2006-ban, majd 2013–2017 között a Deákpoézis és a Málik Roland-díj zsűritagja; 2011–2017 között vezetője a Műút Szöveggyár-táborának.
Számtalan hazai és külföldi csoportos kiállításon szerepelt grafikákkal, fotókkal, festményekkel, kollázsokkal és mail art munkákkal; számos önálló kiállítása volt.
Saját és az ÜljLeBélaSzedekLevest Munkacsoporttal, illetve Béki Istvánnal közös akciókkal, happeningekkel és performanszokkal jó néhány kiállítás megnyitóján, művészeti fesztiválokon és önálló esteken szerepelt. Diafilmjét, videóit önálló esteken és kiállításmegnyitókon mutatta be. Kocka és a haverok című comic strip-sorozatát 2007-ben A Hét közölte, 2011-től A Vörös Postakocsi Online-on, 2012-től a KULTer.hu-n folytatódott a sorozat.
Tagja a Bruthalia Alkotókörnek (1997-től), a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ, 1999–2002; 2016–), a József Attila Körnek (JAK, 2002–2007; 2014–), az Erőmű Kortárs Művészeti Egyesületnek (2004-től), a Szépírók Társaságának (2007-től), és a Bázis magyar irodalmi és művészeti egyesületnek (2020-tól).
2016-ban a Fiatal Írók Szövetsége Csáth Géza-díjjal jutalmazta, 2019-ben Sziveri János-díjat kapott, 2020-2021 között Erzsébetváros irodalmi ösztöndíjasa. 2022-ben a Miskolci Nemzeti Színház Miskolc 200 drámapályázatának megosztott első díjasa Zemlényi Attilával közösen.
A Helikon 2018/23-as lapszámában megjelent verseivel búcsúzunk tőle:
én írni járok a kocsmába. feltenni a pontot az ı-re.
remegni. élni. volt egy sor a fejemben még reggel,
eleresztettem végül, minek forogjon bent feleslegesen.
el kellene indulni, gondosan dokumentált ámokfutás,
meg kéne érkezni, úton lenni mégsem mindig boldogság;
elengedni erény, megnyugodni se bűn — de ebben az álmatag,
fásult közegben nem is lehet mást tenni, csak hasonulni
vagy meghasonlani. milyen tétova ez a nyár is. mire visz
mindez pontosan. eltévedni vagy megkerülni
járok ebbe az emlékkórházba. nem vezetek sehová.
„én már csak nevetek vállat vonva;
tudatosítottam, ez van, így van, kicsiben és nagyban,
és vállat vonok nevetve, mert mégsem sírhatok
a kárpátok alatt; majd megszokjuk” – pár napja,
valami optimista levesben főve, arra gondolva,
immár képes vagyok nem engedni, hogy bármi is
megérintsen a nyilvánosság ügyeiből, írtam e sorokat,
bár inkább tűnnek föl ostobának most, amikor
nem csak mert mégis megérintenek mindig –
épp a másik oldalon pácolódom zavaros
kilátástalanságban, kétségbeesésben, motivációk
nélkül, kiégve. rossz az ízem, elönt a szégyen,
negyvenegy évesen ugyan hová, mivé lettem,
mi minden tett és tesz beteggé, hogyan vagyok
probléma, miért nem tudok tanulni vagy változni.
hogyan találkoztam egy csodával, melyet mintha
megtartani nem tudnék. mitől lettem hülye.
itt fetrengek a legnevetségesebb önsajnálatban,
és nincsenek válaszaim, felismerhető
megoldáslehetőségeim, csak épp széteső életem.
próbálom egybefogni, bár minek, kérdezem;
de még nem engedem el. még nem engedem.
