Mikor a hópárduc vackán aludtam (versek)

Mikor a hópárduc vackán aludtam

Mikor a hópárduc vackán aludtam,

nem féltem.

Agyarai közé helyeztem bizalmam.

Szálkás-vékony teste végignyúlt az ágyon,

álmában beszélt,

de már nem emlékszem, mit mondott.

Túlságosan lekötött a vágy,

hogy megszelídítsem,

hogy hozzáérjek.

Gondolataimat olyan hangosnak éreztem,

hogy elővett a rettegés:

netán meghallja őket, 

vajon megrémült volna?

Hagytam hát, 

hogy a párna nyeljen el mindent,

piros szemfestékem foltnyomait.

Azért bozontos fejét megsimogattam,

reggel úgy loptam ki szeméből az álmot.

De szájában ott felejtettem bizalmamat.

szomorú szadista

a tetves magány

harapdálja cserepes ajkaimat

nyög az eső 

hagyom magam felemészteni

karmok egy kígyón

egyedül is boldogul

tojást nyel

s körben nyakadon kék foltot hagy

szeretetnyelv ez

nem kötélnyom

emlékezz, kutya

pár száz éve felakasztottak volna

a varjak ma már kekszet csipegetnek

nem kell félned

húsod biztonságban

húsom csipegeti ez a tetves magány

karmok nőnek egy kígyóra

de nem gyík

tojást eszek

s nyakadon karmolásokat hagyok

szeretetnyelvemre

emlékezz, kutya

Vérhold

meleg ez a márciusi éjszaka

mint szeretett nő öle

vérholdat jósoltak mára

de a hold sárga

képe bújócskát játszik a felhőkkel

azt mondták ma mindenki ingerültebb lesz

sérülékenységet rejt a levegő

de a hold sárga

csak a holdudvar pereme narancs

korondi tányér a falon

minket néz

megtelik a szembogár

dobermann fényes szőrén

sárga takaró a hold

nem vörös

nincs vér

Neszek és villanások

Részegen mindig azon kapom magam,

hogy érted imádkozom,

úton hazafele.

Micsoda szégyen!

Szárnyak és zöldre váltott jelzőlámpák hangja kíséri a hajnalt.

A szemben lévő blokkon varjak libasorban,

várják a nap vörösét.

Némán.

Szemlélődöm, iszom világom látványát,

mint valami önjelölt Isten, aki a negyediken lakik.

A hátsó bejárat előtt fekete macska játszik egy egérrel.

Tűfogak hatolnak vékony csontok közé:

haláltusa egy cincogásban.

Aztán csend, hosszú, hosszú csend.

Valaki a szemétben motoszkál.

Hallom,

mikor pilláim alatt visszajátszom 

a három órája történt eseményeket.

A konyhafal a vászon:

rajta látok mindent.

Csak a falióramánusok kaszabolása

tud visszavezetni a jelenbe.

‍