„Minden, ami pennánk alól kikerül, tűz…”

Casanova: Levelek. Szerkesztette és fordította Kányádi András. Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár, 2025.

Giacomo Casanova a jelenkori olvasó számára mitikus hírű, regényéletű világirodalmi alak. Elsőre levelezése is csak az Emlékiratok egyszerű adalékának tűnhet, ennél viszont jóval többről, az irodalmi fikción túllépő alkotásokról van szó, egy olyan egyén (ön)rep­rezentációiról, kit látszólag személyes sajátosságai és korának szélsőségei mozgatnak. Latin sententiákkal teletűzdelt, néhol ördögi számítással, de mindvégig mesteri logikával megírt levelei nem csupán életműve felől olvasva érdemelnek figyelmet, de egyben a 18. század viszonyait, az ancien régime omladozó világát is közelebb hozzák az olvasóhoz.

Kányádi András válogatása – hogy hűek legyünk a szerző önmeghatározásához – „kötéltáncosként” egyensúlyoz Casanova néhol ellentmondásos (ál)arcai között; a nagyravágyó és kortársai sikerén sértett irodalmár, a sarlatán kalandor maszkja mögül a figyelmes olvasó számára elősejlik a felvilágosult gondolkodó, az ókori irodalom és filozófia (szerelmes) értője, aki mégis „mindvégig a monarchia híve”, és akit „a feudális hierarchia feltétlen, már-már paradox tisztelete” jellemez.

A „világirodalmi fenegyerek” nem retten vissza attól, hogy hosszabb eszmefuttatást közöljön arról, Voltaire miért is „a libertinizmus szószólója és apostola”, sőt előszeretettel bizonygatja, hogy „őt a kezdet kezdetén agyon kellett volna ütni”. Egyébként Rousseau-t sem kíméli: odaadóan helyesli, amikor egy levélpartnere az Héloïse-t botrányos regénynek vallja. Pénzszerzés okán gazdasági és politikai értekezéseket ír, máskor minden alkimista álmát, az aranycsinálás módszereit lebegteti meg (remélt) patrónusa előtt. A Velencébe való visszatérés lehetőségét megragadva pedig önként adja fejét kémkedésre.

Kései, a század utolsó éveiben kelt levelei egészen máshogy szólalnak meg: már nem a vágyaktól és szenvedélyektől fűtött kirohanások uralják pennáját, gyakoribbá válik a reflexió, saját halandóságának rezignált tudatosítása. A nagy vállalkozás, az Emlékiratok megkomponálásának kísérlete, életének tanulságai idővel leveleinek központi gondolataivá válnak.

Casanova levelezése igazi útvesztő; olyan, a korabeli Európa városain, udvartartásain és szellemi mozgalmain átívelő barangolás, melyet mindvégig egy egészen különleges egyén szólamai kereteznek. Kérdés, hogy hiszünk-e neki, amikor így jellemzi önmagát: „jól mulatok magamban, amikor jóravaló emberek tudósnak tartanak; mindennek csak a fonákját ismerem”.

‍