mozdulatlan zászlók

Székely Ian: cím nélkül.

‍
1994. a forma1-es szezon nyolcadik versenyén a silverstone-i

brit nagydíjon is úgy lengett a világbajnoki éllovas michael schumachernek

a kizárást jelentő fekete zászló mint annak a szürke panelháznak a rajtszáma felett

azzal a különbséggel hogy akiért felhúzták nemcsak két futamra került eltiltásra

mint a német pilóta. amikor gyerekként megláttam az elsőn

csak annyit tudtam hogy jól kell viselkedni. legalábbis magamhoz képest.

az egyik szomszéd bácsi szerint ilyenkor szivárog ki a panelmelegből

a lélek és fent a magasban szilárdul bele az égi mezőkbe.

általában kaptam egy gombóc citromot amit akkortájt húsz forintban mértek

és a fagyi valósággal betakarta az arcom akár a szuzukai nagydíjon a versenyzők

sisakrostélyát a hűvös eső. hazafelé a kopott lépcsőfordulókon ritkán látott seregek

toporogtak megtudni a szomorú igazságot majd végül lomhán elnyűtt overálokban

visszatértek az imolai boxba fellélegezni a tükörsima haláltól.

a papa jutott az eszembe. órákon keresztül töltötte a cigiket szintenként emeletesre.

úgy tartotta ez az öregek sportja beindítja a vérkeringést ha pedig mellé kanapéig húzza

a kisfröccsöt akkor konkrétan házimunka. amikor már dohányba kötegelte a csendet

végleg kihúzta a gyufát így nem maradt más: meggyújtottam neki.

köszönöm apukám – mondta miközben a füstkarikák árnyékában a fiatalságom méregette.

napjainkra a kényelem szimbóluma a tévétávirányító a kilencvenes években azonban

a gyerekek mozgókapcsolásként sugározták a lustaság kultúrtörténetét. amikor

a formula egyes monzai nagydíjon elidőztem kicsit – nem nyomtam tovább manuálisan –

rám förmedt: zúg-búg és amúgy is csak körbe-körbe mennek. így történhetett

hogy nekem már három évvel korábban eltűnt damon hill.

egy régi fekete-fehér filmet néztünk végül.

kutatások szerint az 1940-es években az emberek 75%-a álmodott fekete-fehérben.

én is azt hittem jó ideig a család a születésemmel lett színes.

bearanyoztam az életüket. pezsgő himnusz ujjongó szurkolók.

csodálkoztam is ezen mert a papa gyűlölte a változást.

szegény ha tudná: szinte minden változik.

a kádárkocka már nem menő leáldozott a tipikus szoci magyar sors a munkások már

nem rohannak haza a panelbe a határról bányából gyárból piacról reménytelenül

megöregedni útközben nem gyűlnek a dani borozóba meginni amennyit csak bírnak

ma ugyanezek a panelek tizenöt milliós lakások vidéken is a dani borozót pedig

teljesen kicsinálta a gazdaság a szomszéd cuki helyén már a nyolcadik vállalkozás

a pandémia idején pedig hetente közvetítik a királykategóriát. ahogy zúg-búg az egész világ

úgy rohangálnak céltalanul körbe-körbe az emberek. schumacher már nem száguld

egy síbaleset miatt valószínűleg mozdulatlan akár az a fránya zászló az emlékeimben.

Nagy-Benus Viktor (Salgótarján, 1988) egy tartalmas egri kitérő után Pécsett találta meg a számításait. Főszabályként: jogász, azonban fenntartja a jogot az írásra. Versét eddig a Bárka online közölte.