.svg)
Szentes Zágon: 4.0
„Kardvasak csengése a távoli kutyaugatásban.
Európa. A többi világrész hangulata néma.”
(Lászlóffy Aladár: Az éjszaka utolsó órája)
a hajnal szecessziós ornamentikái
visszafordítják a fényt a szemhéjak mögé
sirályok visítják szét a fellegeket
megint gyakorlatoznak a légriadóval
mint szilveszterkor rövid pórázra fogott tacskók
összerezzen a reggeli város
fáradt öregasszonyok kezéből kiesik a reklámszatyor
szívükben megcsörren a folyton késve érkező nyugdíj
megrázzák magukat a belső évszakok
és felcsikordul az első villamoskerék
*
országom partra vetett makréla
kopoltyújában gyűl a nedves homok
vergődéseit mi vezényeljük mi irányítjuk uszonyainak
kényszerű rándulásait azt mondjuk ez koordináció
azt mondjuk ez ritmika azt mondjuk ez bejáratott lendület
azt mondjuk ez kevély összetartás mert kapkodó tüdőnk
nem tud mit kezdeni a nyomáskülönbséggel
*
európa te vörös képű bajszos taxisofőr
országom egy másnapos zsíros hajú lány
megszédül mikor beül a hátsó ülésre
te mindegyre beszélgetni akarsz heló hová megyünk
nem figyelsz az útra folyton hátrafordulsz
amikor felnevetsz a saját vicceden
csípni kezd már téged is a szájszagod
*
európa tudom hogy szeretsz
hogy naponta ott vársz rám a szökőkútnál ötkor
kezedben egy csokor fonnyadozó populizmus
szemed rózsaablakából naiv gótika sugárzik
közben a háttérben lángnyelvek nyaldossák
a notre dame csonka tornyait
az elfutó kutyák lihegnek úgyis foguk között
ernyedten lóg a történelem a múltbanézés
kényszerű hibája többszáz tonna vizet locsol szét
a lángoló tetőszerkezet kiszáradt bordázata közé
*
kilakoltatni egy arcot nem restauráció
kilakoltatni egy országot mögüle úgyszintén nem az
besózni minden földjét befűszerezni
hogy a tehenek majd felnyalogassák
a szégyen elheverő tehetetlenségét
érdes nyelvük elsimogassa a karcolásokat
és azt mondjuk majd csillog tehát szép
akár a vízbefúltak kitartó tekintete
*
dokumentumfilmeket nézünk csernobil virágzó állatairól
azt mondjuk szép mert elég messze van
betakarózunk összebújunk lélegzetünk
visszatartjuk és részvétet színlelünk
mert tudjuk ha áttörik a képernyőt a farkasok
akkor kiesik a kezünkből a zakuszkás kenyér
*
összehúzzuk magunk néhány rothadó panelben
ha ránk terülnek férgesedő századok
fürdünk lubickolunk az állott rókatejben
hogy fenntartsuk még a kopott látszatot
nem vagyunk magunk ha űz a céltalanság
kóborlanunk muszáj kivásott éjszakába
arcunkat homályos tükrök megtagadják
bőrünket éhes nappalok szétharapják
és vámpírfogak feszítenek vigyort a szánkra
