Novemberi zsákutcában

(Kihez beszélek)

‍

Mentsétek meg ábrándjainkat.

Mentsétek meg köveinket és

tégláinkat a salétrom pusztításától.

Mentsétek meg a fehéret az elszennyeződéstől.

De kihez beszélek,

hiszen a felhők mögött nem figyel rám egyetlen arc se,

a felhő vastagon áll és sütkérezik a napon,

a klorofilra vágyó növényzet felett.

‍

(Egri platán)

‍

Hová hulljon el koronám?

(Szélbe sírja az egri platán.)

Az ég kékje az otthonom,

még elidőznék az avaron.

‍

(Skarabeusz)

‍

A ganajtúróbogár csak görgeti a földet,

körbe szaladgál, fel-le, szuszog, szöszmötöl,

nagy nyugalommal serénykedik, és tűri,

hogy előtte göngyölődjön léte értelme,

kíméletlenül hajtja magát,

el kell végeznie a munkát,

és megveti Sziszüphoszt, akitől elleste

ezt a gyönyörű ember-mesterséget.

‍

(Zord reggel a buszmegállóban)

‍

Zord reggelre ébredt az ég házában lakó,

bűzös üvegek s üvegszilánkok között.

Kifolyt sör-lé keveredett a korai párás hidegbe,

ázott kartonokon szétterülve.

Őszreggeli ébredés. Csak a sztetoszkóp

érzékelte a különbséget a levegő párája

és a torokból fölszakadt lehelet között.

Berregett a buszok motorja. Elindult a nap.

‍

(Strasbourgban a temetőben)

‍

Guy nem vett részt a társalgásban. Hamvvödre

hermetikusan le volt zárva, levegő

nem kért helyet a hörgőkben, elpukkantak

az alveoluszok, a rút hasnyálmirigy

éhesen fölfalta a megehetőt, a

mozgást segítő sok kilokalóriát,

elszíntelenítette a lófarokba

kötött hajat, az arcot bölccsé recézte.

‍

Guy most nem vett részt az üde társalgásban.

A barátok kiszálltak a kocsiból, Guy

is használta régen, a csomagtérből egy

fonott, füles kosarat vettek ki, benne

egy palack jófajta francia borral, egy

üveg Courvoisier-val, száraz süteménnyel,

jöttek a vidám barátok koccintani,

Guyhez jöttek csevegve, hátha hallja a

hamvvödörben, módjával ittak a borból,

a konyakból, ropogtattak, emlékeket

meséltek egymásnak, Guy is bennük volt, a

földre is loccsantottak, itatták borral

meg konyakkal, gyors sercegéssel felitta,

verebek kapkodták a földről a morzsát,

s a hónapok óta összecsuklott napok

utánuk nyúltak, mikor az urnatartó

fülkék előtt felröppentek a magasba.

‍