Nyárdélután a tóparton

Augusztus elején határozta el újból, hogy megöli magát. A parton ült, a lebetonozott szegélyen. Napok óta áttetsző takonyfelhők borították az eget, időnként sírósan csepergett az eső, bávatag szél kavart lankás hullámokat. Vagy száz méterrel arrébb a fizetős majdnem üres volt, ám a szabadstrandon ilyen időben is nyüzsögtek az emberek. Helyet legalábbis alig lehetett találni. Leparkoltak sorra az út szélén, a murván, lezárták az autót, és már dobták is le a kitaposott, elsárgult fűre a plédeket. Két motoros is érkezett, lengyel rendszámmal, a szocializmusból itt maradt nyikorgó, rozsdás láncú kempingbiciklik közelében megállították a napsütés nélkül is fénylő, agyonpolírozott járműveiket, azoknak dőlve bámulták némán a tavat és az embereket, nem vetkőztek, csak a sisakot vették le és helyezték el nagy műgonddal az üléseken, meg a cipzárakat húzták le a sörhasig, a csizmákat már lusták voltak lerúgni. A felhők ellenére meleg volt, amolyan langymeleg, de pára nem, tisztán látszottak a giccses nyaralóktól tarkálló túlsó parti hegyek. Azt vette az utóbbi hetekben észre, ezen a nyáron nem zavarja a forróság, holott korábban rendszeresen hőgutát akart kapni. Lehet, hogy öregszik? Vagy már meg is öregedett? A picsába ezzel is. Fasz kivan, de tényleg. Egy nyuggerpár napernyőt állított, nyilván csak a fíling kedvéért. Szisszent a citromos sör, ütemes sóhajok töltötték meg az idétlen formájú, neonszínekben rikító úszógumikat. A matrac már kiment a divatból? A nyuggerekhez hasonlóan nem vetkőzött le, bár eredetileg azt tervezte, bemegy a tóba, legalább egyszer ezen az elbaszott nyáron, azonban ameddig ellátott, ott is legföljebb combközépig ért a víz, ahhoz is sokat kellett volna gyalogolnia, hogy nyaldossa a térdnadrágja alját. Csak a lábujjait tette be kicsit a part menti kövek közé, aztán gyorsan ki is húzta, annyi volt ott a csikk, a csokipapír meg az egyéb szemét, egy koton is lebegett a sziklák közé szorult, félig rohadt döglött hal mellett, tartalma már bizonyára javában a tóban úszott. Ezek után végképp nem volt kedve vízbe menni. Leplezetlenül leste, ahogy három fiatal, vagy inkább fiatalos nő fürdőruhára vetkőzik pár lépésre tőle. Letolták, majd akkurátusan, mintha a kölkük után raknának állhatatos rendet, a pléd szélére hajtogatták a szakadt, foltos farmereket, naptejet is vettek elő, arra gondolt, ez valami vududolog lehet, tutira így akarják előcsalogatni a Napot. Észrevették, ahogy az orrára tolt karcos és kitágult, ferde szárú napszemüveg mögül nézi őket, kis kuncogást leszámítva nem törődtek vele, vagy úgy tettek, mintha leszarnák, hadd bámuljon a lúzer, a kis köcsög, ha már egyéb öröme nincs. Az járt a fejében, oké, nem is annyira jó csajok, mégis jó figyelni őket, akár bármiféle szexuális célzat nélkül is. Különben ebből is meg az ehhez kötődő baszakodásból is baromira elege volt. A hozzá legközelebb eső lépcsőnél mentek be a vízbe. Lassan, ráérősen gázoltak a tetkós bokájukat nyaldosó hullámok között, egyszerre pillantottak hátra, majd egymáshoz hajoltak, hallani vélte a nevetésüket: „A pasi a seggünket bámulja”. Egyikük talán hozzá is tette: „Hülye fasz”, miközben előrehajolt, mintha a karját akarná bevizezni, de igazából neki pucsított. Gúnyosan. Utána megint vihogtak. A szandálját a betonon hagyta, lement a lépcsőn, mégis beledugta a lábfejét a vízbe: meleg volt, döglötthal-, húgy- és sörszagú. Egy kisfiú folyamatosan fagyiért nyafogott, az anyját nem érdekelte, nyomkodta a telefonját megállás nélkül. A hangot mondjuk levehette volna, kurvára idegesítő volt a pittyegés. Az út túloldalán vonat zakatolt. Mindenki megfordult és bámulta, mintha még nem láttak volna narancspiros svéd dízelmozdonyt. Igazuk volt, legalább történik valami. A lépcső tetején állva ő is alaposan megnézte, néhány pillanatra a gyerekkori nyarak jutottak róla eszébe, amikor a tanácsi üdülő erkélyének rozsdás rácsán könyökölve figyelte az akkor még sűrű nádas előtt elhúzó gyorsvonatot, majd visszaült a szegélyre, a szandált egyelőre nem húzta vissza, azon morfondírozott, vegyen-e sört. Ahhoz vissza kéne menni a vasútállomásra, amely a fizetős strand túlsó végénél van. A dohánybolt közelebb esik, de ott mindig kurva sokan szoktak lenni. Amúgy is, annyira elcsépelt sörözni a vízparton. Tele a töke a végletekig megunt dolgokkal. Utána meg majd hugyoznia kell. Akkor pedig mégis le kellene venni a térdnadrágot, igaz, fürdőgatya van rajta, de ebben a sekély vízben majdnem a túlpartig kéne gyalogolnia ahhoz, hogy belehugyozhasson. Addig viszont többször megmártóztathatja a gizda lábszárait a másoknak a víznél nem sokkal melegebb pisájában, az egyébről nem is beszélve. A nem annyira jó csajok is már majdnem a tó közepén jártak, a seggüket ilyen távolságból nem látta rendesen, de azt igen, hogy a hullámok a combjuk közét nyaldossák. Jól van, hagyjuk inkább a sört. Megfordult, a csajok plédjét nézte. A strandtáskáikat letakarták törülközővel, a foltos farmerek kikandikáltak a szegély alól, egy dobozos energiaital kigurult a fűre, vagyis annak a helyére. Egyébként nem volt sok cuccuk. Talán itt nyaralnak a közelben? Vagy itt is laknak? A helyiek állítólag unják a tavat meg a nyaralókat is, bár ilyenkor utóbbiakból élnek. Mostanság csak úgy-ahogy. Lehet, hogy a csajok csupán leugrottak a vonatról csobbanni egyet, ami a bokáig érő vízben kissé lehetetlen kívánságnak tűnik. Arra gondolt, neki is ezt kéne, leugrani. Vagy menjen biztosra? Az interneten állítólag tiltva vannak vagy nem elérhetők a tippeket tartalmazó oldalak. Milyen nap is van? Szombat? Vasárnap? Mindegy. Előbb-utóbb megérkezik a hétfő. Az is mennyire közhelyes és unalmas már, hogy a hétfőt utálni kell. Ő nem utálja, csak már nincs kedve sokadszorra újrakezdeni az átlagéletét. Visszavette a szandált. Az egyik tépőzár elkopott, már nem tartja meg a pánt másik végét, a szandál folyton le akar a lábáról esni. Fölállt, csattogó léptekkel elindult a betonon. Kerülgette az embereket, a legszívesebben rájuk ordított volna, húzzanak már a retkes picsába, miért nem mennek arrébb. Lehet, hogy mégis az állomás esik közelebb, nem a dohánybolt? Nem mindegy, merre indul el. Észrevette, hogy a két motoros csávó őt sasolja. Egyáltalán nem lengyelnek néztek ki, inkább skandinávnak, a szakállukkal úgy festettek, akár a vikingek. Mi a faszt bámulnak rajta? Érezte a tekintetüket akkor is, amikor az útszéli murván gyalogolt a vasútállomás felé. Most mi van, ő is riszálja a seggét? Szembejött egy ütött-kopott Audi, majdnem elsodorta. Kurvaanyázott, ebből tudta, hogy ezúttal se fogja megcsinálni. Csak sajnáltatja magát ezekkel a gondolatokkal. Elővette a térdnadrág zsebéből a telefont. Meg kéne nézni, mikor jön a legközelebbi vonat. Meg hova megy egyáltalán. Az is lehet, hogy felhív valakit, vagy dob egy üzit. Mindjárt itt a hétfő. Utálta a hétvégéket, ilyenkor nem történik semmi, az ember kinyírni is unja magát.

‍