.svg)
Matei Mielica kiugrott az ágyból, kitárta a szobája ablakát, a beáramló hidegben guggolt, hajolt, nyújtózkodott. Az ég palaszürke volt, és szürkék voltak a hegyoldalak is, kékesek és itt-ott zöldesek, a hegytetőhöz közel, ahol megmaradt a fákon a hó, ott világosszürkék, szinte fehérek, a konyhából és a központi kazánból pedig sötét, barnásszürke füstcsíkok szálltak fel kelet felé, mert aznap, mint december elején arrafelé szokott, nyugatról fújt a szél. Matei felöltözött, megitta a hideg feketekávét, amit Ida a konyhapultra készített, és leakasztotta a karám kulcsát. Ida és Elma kora reggel elindult, friss mergezt szállítottak a városba, a karácsonyi vásárba. Néhány éve még morgott emiatt, minek olyan messze menni, másfél óra oda, másfél vissza, mikor eladhatnák itt helyben is, lenne, aki eljön érte a tanyára, a hentes is örömmel bevenné, de Ida megmutatta neki a számolását, kockás papíron vezette, hogy mennyit adnak érte a Superwurst nevű grillstandon, és mennyit adna Jonas, az altdorfi húsbolt tulajdonosa. Attól fogva Matei nem vitatkozott. Adventkor hidegen itta a kávét, mielőtt kiment almozni a karámba.
Belépett a keletfríz anyák hodályába, és bekapcsolta a hangszórót. Schumann Rajnai szimfóniáját indította el. Rabin a hodály túlfeléből futott felé. Nem csaholt, csak a farkát lengette, és amikor odaért, a bokájához dörgölőzött. A kutya is tudta, hogy a juhoknak nyugalomra van szükségük, akkor tejelnek jól, ha a zenekari összhangot nem zavarja más, csak a fejőgép halk szörcsögése. A Mielica-farmon jól megvoltak egymás mellett a fejősjuhok és a húsukért nevelt ile de france bárányok. A munkások, Augustin és Gabriel a növendék bárányok hodályát tisztították, kezükben villogott a vasvilla. A fejőnő, Melisa Ovan pedig épp akkor parkolt le a szennyes hó borította udvaron. Készen állunk, gondolta Matei. Jöhet az inspekció.
Egy hete járták a környező falvakat a fővárosból érkező állatorvosok. Két napja Empfingenben látták őket, előző reggel Altdorfban, a vén Nicol Wiesénél, délután a Dunkel-féle nagygazdaságban, ma pedig már biztosan eljutnak Waldbrunnenbe, a Mielica-farmra. Matei számított erre az ellenőrzésre. Ha egész évben nem küld embert se a mezőgazdasági minisztérium, se az állatvédelmi vagy a fogyasztóvédelmi főfelügyelőség, akkor karácsony előtt biztosan megjelennek az állatorvosok, hogy rajtaütésszerűen végigszaglásszák a juhok lábát, és belecsepegessenek a könnyes birkaszemekbe. A főfelügyelőségek figyelmeztettek, a minisztérium beadványokat és igazolásokat követelt, az állatorvosok azonban nem restelltek komoly pénzbírságot kiszabni, ha valamit nem találtak rendben. Matei nem tartott tőlük. Nála mindent rendben fognak találni idén is. Nagyobb rendet, tisztaságot tart, mint a helyben született szomszédai, akiknek már a nagyapja, dédapja is sváb-albi juhász volt.
A környéken azt beszélték, Matei Mielicának fontosabbak a juhai, mint a családja. Nem vette rossz néven. Ő a juhokat nem a család helyett, hanem a családban szerette, ez volt az ő fészekalja: a felesége, Ida, a lánya, Elma, két pásztorkutyája, Rabin és Rapaz, meg a lábasállatok, úgymint nyolc kecske és ezerhatvankilenc juh. Hogy is lehetne másként juhokat nevelni, ha nem családtagként gondol rájuk az ember?
A pecsenyebárányok takarmányozását jól meg kell tervezni, így elkerülhető a túlzott elzsírosodás. Augustin és Gabriel nekilátott tápot keverni. Gabriel nem tartozott Matei Mielica családjához. Gabriel családja a juhok voltak. Közöttük érezte magát otthon, ha nyírni, körmözni, billogozni kellett őket, ha almozni, kihányni a túl nedves szalmát, frisset teríteni az állatok alá, vagy beszórni fertőtlenítő szuperfoszfáttal a régit, friss szalmával tüstént eltakarni, nehogy az állatok a vegyszert megegyék, legeltetni, terelni, elzárni, abrakoltatni, abrakhoz sörélesztőt keverni, szembe fertőtlenítőt cseppenteni, vitamint adagolni, fület tisztítani, szájat ecsetelni, kisbárányt az anyjától elválasztani, fejni, fejőgépet megszerelni. Gabrielnek arra is volt gondja, amire Matei Mielica nem gondolt. Homokkal beszórta a hodály előtti pocsolyákat, nehogy az állatok csüdig belesüppedjenek, és a nedves körmök között megtapadhasson a büdös sántaság. Ventillátort eszkábált a hodály kijáratához, hogy csökkentse a páratartalmat és megelőzze a kórokozók elterjedését. Legeltetés közben kifordította a földből a kikericset és a fehér zászpát, leszaggatta a fák törzséről a borostyánt, kiásta a jakabnapi aggófű gyökerét, mert az állatokra mérgező növényeket ismerte és pusztította, még ha a saját egészségével nem is sokat törődött. Mikor a juhok elnyugodtak éjszakára, Gabriel felült a biciklijére, és legurult Altdorfba, ahol a vén Nicol Wiese közvetlen szomszédságában, egy családi ház legfelső emeletén bérelt szobát. Az ablakából a százszorszéppel és katánggal pettyezett legelőkre látott. A Mielica-farm többi munkása, Augustin, Dragos és Melisa Ovan esténként a pizzériában vacsorázott, utána bowlingoztak, esetleg autóba ültek, és lementek egészen Talheimig, ahol volt mozi, sőt karaokebár is, de Gabriel nem tartott velük. Próbálta korábban, de nem érezte jól magát a szórakozóhelyeken. Nem tudott elég jól németül, minden nevetésre összerezzent, és hiába igyekezett meggyőzni magát az ellenkezőjéről, belefészkelt a gyanú, hogy rajta nevetnek a szomszéd asztalnál ülők, a szőke lányok a bárpult előtt, őt gúnyolja a kidobóember és róla énekel Melisa Ovan, amikor kapkodva, ügyetlenül követi a képernyőre írt német szavakat. Így aztán Gabriel inkább otthon maradt a ferde mennyezetű kis szobájában, és magolt. Egy könyvcserélő szabadpolcon talált egy nyelvkönyvet, Themen neu ez volt a címe, abból is a második kötet, ez az egy zavarta Gabrielt, hogy az első nem volt meg neki, ezért nem tudta az alapoknál kezdeni, hanem egyből a másodikkal indult. Nem is értett benne mindent. Szóról szóra tanulta a példamondatokat, párbeszédeket, még a feladatok szövegét is, Hören Sie zu und ordnen Sie, mert még ha nem is értette pontosan, mit jelent, legalább tudta, hogyan kell mondani.
A juh általában tíz, tizenkét évig él. Az ember hetvenig, nyolcvanig. Gabriel harmincéves volt, Melisa Ovan harminckettő. Eddig kétszer volt férjnél, az elsőt szívinfarktus vitte el, a másodikat egy szőke nő, azóta Melisa nem keresett tartós párkapcsolatot, szabad lélek vagyok, mondta, és telt dekoltázsára szorította a tenyerét, engem nem lehet már többé lekötni. Gabriel halálosan szerelmes volt belé. Figyelte, ahogy a fejőgépet kezeli, lemossa az anyajuhok tőgyét, fülükbe duruzsol, simogatja az oldalukat. Néha segíteni próbált a nőnek, átvenni a nehéz vedreket, kisöpörni a szalmát a gépek alól, de Melisa mindannyiszor meglegyintette az arcát, ne hülyéskedjél, Gabriel, ez az én dolgom, meg tudom csinálni, nem vagyok én harmatos rózsabimbó. Hova gondolsz, még elkényeztetel.
A juh kérődző állat, és olykor kérődzött Gabriel is. Esténként a Themen neu fölött görnyedezve fel-felböfögte a nő szavait, most akkor szeretné, ha kényeztetném, vagy nem szeretné, ez a kérdés, de honnan lehetne ebből a csökevényes mondatból ezt eldönteni. Was is richtig? Korrigieren Sie die falschen Aussagen. Hogy miért ilyen talányosak a nők? Aznap Melisa fehér síoverallt és fenyőzöld kabátot viselt, fürtös-göndör haját szoros kendő alá kötötte. A juhok szinte kizárólag füvön is képesek megélni, gondolta Gabriel, amikor szűk, bélelt nadrágjában a nő elvonult előtte, de egyedül nem, a társaság, az mindenkor kell nekik. Itt vannak már az inspektorok, kérdezte Melisa. Nem Gabrieltől kérdezte, inkább Augustin felé nézett, és még csak nem is ő, hanem Matei válaszolt: hamarosan eljönnek! Ünnepélyesen mondta, mint egy kinyilatkoztatást. Ahogy az angyal jelentette be Krisztus születését.
Gabriel ezután órákig nem látta Melisát, mert aznap délelőtt még a megszokottnál is szorgalmasabban dolgoztak. Nem akarták magukra haragítani Mateit, és tudták, hogy ha egyszer ideérnek az inspektorok, órákig moccanni se lehet tőlük. Sietniük kellett, ha nem akartak késő éjszaka is abrakolni. Gabriel maga mellé füttyentette Rapazt, és kiterelték az anyajuhokat a legelőre. A hóolvadás feláztatta a talajt, a juhok csüdig beleszakadtak a sárba. Gabriel átkozódott. Nyomás ki a töltésre! Ott szárazabb. A juhok nem mentek ki, nem hallgattak sem Gabrielre, sem Rapazra, össze-vissza gomolyogtak, mind az ötszázan másfelé akartak menni. Mi van veletek, kiáltotta Gabriel. Was würden Sie eigentlich machen?
Matei az irodában ült, és háromszor is úgy érezte, hogy mindjárt megérkeznek az állatorvosok. Kétszer még motorzúgást is hallott, de mindkétszer csalódnia kellett. Elsőre Ida és Elma ért haza a karácsonyi vásárból, másodszor pedig a postás kisteherautója pöfögött be az udvarra. Ajánlott küldemény a Földművelésügyi Minisztériumtól, süvöltötte vércsehangon. Matei átvette a levelet, és felbontatlanul a zsebébe gyűrte. A juhokra figyelt, vajon nem riasztotta-e meg őket a postás kiabálása és a dudálás, amivel az országútra kifordult. Az állatok békésen rágtak. Igazán jöhetnének már az állatorvosok, gondolta Matei. Meglátta Idát a nagykonyha ablakában. Intett neki, az asszony visszaintegetett. Karjai könyékig véresek.
Dragos déltájban szólt, hogy az egyik vemhes jerke elleni kezd. Gabriel a fejét vakarta. Ő ugyan észre nem vette rajta, hát hogy lehet ez? Pedig az elleni kész fiatal állatot máskor egy héttel előtte elkülöníti, tőgyét megvizsgálja, száraz szénát tesz alá, ezen a jerkén viszont még reggel sem látta a jeleket, evett, ivott, kerekedett, mint a többi vemhes anya, és Gabriel azt gondolta, még két-három hete van. Elrekesztették, hívták Melisát, mosná le az állat hátsó felét, Gabriel azalatt fertőtlenítette a fekvőhelyet, Augustin meg elszaladt Mateiért. Jól van, jól, mondta, amikor megérkezett, nem kell kétségbe esni. Ha ellünk, akkor ellünk. De mit vagytok ti ennyien itt? Az állatokra meg csak a kutyák figyelnek? Valaki álljon ki az udvar közepébe is figyelni, jönnek-e az állatorvosok végre.
Dragost küldték a juhok után, mert neki nem vették hasznát az elletőben. A bárány gyorsan, könnyen született, de eltartott egy ideig, míg az anya elfogadta, letisztogatta és a tőgyéhez lökdöste. Gabriel leporolta magát, és szusszant egyet a személyzeti konyhán. Tejeskávét ivott, és a Themen neut lapozgatta. Wo gibt es Umweltprobleme? Odakint kisütött a nap. Melisa friss gomolyasajtot sütött egy serpenyőben. Amikor elkészült, Gabriel elé is odatett egy tányért. Bár nem beszélgettek, Gabriel fülében kérdésként és feleletként hangzott a sült gomolya nyikorgása a fogaik alatt.
Közben Matei is megebédelt, véres kolbászt evett lilakáposztával. Nemigen szerette. Ida szemben ült vele a nehéz parasztasztal túloldalán, alig evett, csak tologatta a tányéron az ételt. Beszélnünk kell, Matei, mondta végül. Nem eszel? Beteg vagy, kérdezte. Nincs semmi bajom, rázta a fejét az asszony. A beeső fénypászmában aranyló porfelhő gomolygott a feje körül. Akkor egyél, zárta le a beszélgetést Matei. Megtörölte a száját, felállt az asztaltól és megropogtatta a hátát. Épp a kabátját vette, amikor megszólalt a telefonja. Olli hívta, az önkéntes tűzoltók parancsnoka.
A juhok remekül tájékozódnak, és ritkán tévednek el, legalábbis addig a napig így tudták a waldbrunneni tanyán. Aznap azonban nem egy, hanem ötvenkét állat szakadt el a nyájtól. Nekiindultak, és Altdorfig meg sem álltak. Végigkocogtak a főutcán, feldöntötték a karácsonyfát, letaposták a betlehemet a községház előtt, végül berontottak a Normába. Olga Wagner videózta az egészet, fel is tette, megnézheted, ahogy mennek befelé, türelmesen soroltak egymás után, míg a legutolsó is be nem jutott a fotocellás ajtón. Most a pénztárok előtt csoportosulnak, fosztogatják a müzlivel és kávéval rakott gondolákat. Jó vicc, hogy a birkáidat küldöd bevásárolni, Matei, de most már gyere értük, mielőtt még nagyobb kárt okoznak.
Dragos, az anyád keservit, ki vagy rúgva, meg vagy halva, ki vagy belezve, de előbb összeszedlek a mezőn, és elviszlek Altdorfba. Te fogod őket befogni, te fogod őket a mezőn át hazahajtani. Rajtad röhögjenek az emberek, ne rajtam. Rajtad röhögjön a vén Nikol Wiese meg a Dunkel.
Ida házipapucsban szaladt ki a verandára. Hova mész, Matei? Már megint semmibe veszel engem? Beszélni akarok, erre itt hagysz? Akkor haza se gyere! Hatalmas hangja volt Idának, a hajfürtjeit is rázta nyomatékképpen, de hiába, Matei bevágódott a traktorba, és elrobogott, mielőtt a felesége befejezhette az átkozódást.
Gabriel, Melisa és Augustin egy szót sem értett az egészből. Összeveszett a gazda meg a felesége? Ideje volt már, bólogatott Melisa, a környéken mindenki tudja, hogy Ida kijárós, meg is vetik Mateit, amiért hagyja felszarvazni magát. De miért ült traktorba, töprengett Augustin. Ha inni akar, mégiscsak jobb lenne a dzsippel mennie. Megnézem, hova tart, mondta Gabriel. A végén még árokba fordul.
Augustin kiment a juhokhoz, hogy felváltsa Dragost, Gabriel pedig felült a biciklijére, és a traktor nyomát követve elindult Altdorf irányába. Száraz napokon fél óra alatt odaért, most, az olvadt jéggel borított úton óvatosabb volt, így fél óra csak arra volt elég, hogy a Dunkel-féle bekötőútig elérjen. Még egy kanyart megtett, jobb keze már zsibbadt az állandó fékezéstől, amikor meglátta a traktort, mellette az árokban egy fehér Opelt, körülötte három embert piros egyenkabátban. Az inspekció. Matei a vezetőfülkében ült és Dragost irányította, úgy, nyúlj alá, akaszd be, most jó, állj félre, félre mindenki, gáz. Gabriel is megállt, tisztes távolból figyelte, ahogy a motor felbőg, a traktor és az autó között a kötél megfeszül, az autó megrázkódik, de nem mozdul egy tapodtat sem, végül a motor elhallgat. Másik szögből próbáljuk újra, süvölt Matei hangja. Ne féljenek, megoldjuk.
Gabriel közelebb ment, integetett, hogy felhívja magára Matei figyelmét. Jó, hogy itt vagy, kiáltott, amikor végre észrevette. A juhok. Menj el a Normába a juhokért. Mit csináljak? A juhok a Normában vannak, Altdorfban. Hozd haza őket, kiáltotta Matei. A mezőn át menjetek, ne az úton. Gabriel bólintott. Nem értett egyetlen szót sem az utasításból, de az inspektorok előtt nem mert értetlenkedni. Ha Mateinek épp elmentek otthonról, azt jobb, ha a hatóság nem tőle tudja meg. Visszaült a biciklijére, és továbbgurult Altdorf felé.
Mire odaért, a juhokat már kikergették a Normából, csak a potyadékok maradtak ott utánuk a bevásárlókocsik előtt. Most a főút túloldalán, a játszótéren legeltek. Megszállták a kisházat, befeküdtek a csúszdák öblös teknőibe, körbeállták a mérleghintát, és az állványnak dörgölték az oldalukat. Nem tűntek különösebben riadtnak, csak akkor ugrottak meg és tapadtak csomóba, amikor a kíváncsiskodók közül egy gyerek közelebb ment, és bottal piszkálta a legszélsők bundáját. Unsere Kinder würden nie Limonade aus der Dose trinken, gondolta Gabriel, és letámasztotta a biciklijét. A juh társas állat. Gabriel átlépte a kerítést. Amikor megismerték a szagát, a juhok köréje gyűltek, és hálás bégetésbe kezdtek.
A fagyott, felolvadt, visszafagyott mezőkön mentek haza Matei utasítása szerint. A juhok fáztak és idegesek voltak, lábukat vágta a beszakadó jég. Egy szájfájásos jerke minduntalan lemaradozott, így Gabriel kénytelen volt félúton a nyakába venni. Csizmája kilyukadt, nadrágszára combközépig elázott, mire felértek. A juhok gyapjából csavarni lehetett a sáros vizet. Rég véget ért a munkaidő, de a személyzeti konyhában még égett a lámpa. Na végre, jött elé Augustin és Melisa. Azt hittük, elvesztetek.
Megtisztogatták, megtörölgették a szökevényeket, és beállították föléjük az infralámpákat. Már majdnem elkészültek, amikor imbolygó léptekkel, erős zseblámpával a kezében Matei is megjelent. Gabriel, kiáltotta, arany Gabrielom! Augustin! Koccintsunk a mai győzelemre. Az állatorvosok zöld kártyát adtak nekünk. Mindent rendben találtak. Ezt meg kell ünnepelnünk! Eljutottak idáig, kérdezte Gabriel. Dehogy, súgta oda Melisa. Ki kellett hívni az autómentőt, ők meg vonattal mentek haza a városba, de előbb látatlanban beírták az inspekciót, hogy egy évig ne kelljen erre járniuk. Megyek a konyhába, töltök nektek, kurjantott Matei. Augustin felvonta a vállát, sarokba állította a vasvillát, és elindult a kijárat felé. Gabriel tápot szórt az etetőbe, aztán gondosan bezárta a karám ajtaját. Ahogy kifelé mentek, Melisa megállt, hogy ellenőrizze az újszülött bárányt. Kicsit hideg, mondta. Remélem, megmarad. Gabriel is lehajolt, a bárány szőrében egy pillanatra összeért az ujjuk. Amíg a hodály ajtaját zárta, Gabriel már erősen didergett. A nagy házban sötét volt, csak a személyzeti konyha ablaka világított. Látom, csupa víz vagy, a bringád meg Altdorfban hagytad. Ha nem akarsz inni, hazaviszlek, mondta Melisa, azzal elindult a szennyes hó borította udvaron az autója felé.
