Papírsárkány újévkor (versek)

Papírsárkány újévkor

Hidegen virágzó szavaid közelednek,

jeges szél hozza felém őket. Japán

selyemtapéta fedi el a repedéseket —

kitartanak emlékeid. Miként a tűzijáték

fényei, úgy látlak percenként újra

és hallom hangodat, aztán papír-

sárkányokat keresek az égen, hátha

elszáll legalább egy felettem, miközben

eliramlik a köztes idő. Egy gém

gyalogol a vízbe. Árnyékod, mint

egy homokba fúródott rák. Az után kutat.

Így figyelem a tiszta hiányodat.

Hógömb mint afázia

Egy naiv világba helyeztelek, ahol

a napokat műanyag rizsszemek,

az idő változását újrahasznosított

konfetti hullása zavarja meg —

nyilván kitaláltad, egy hógömb

figurája lettél. Ugyanis idővel

minden az idealizáció csapdájába esik.

Ahogy az egyedi és emlékezetes

találkozásokból szinte minden

megfakul, ahogy a felhők formái

sem jelentenek többé semmit. És

vajon hogyan kell írni erről a semmiről?

Teaszertartás

A konyhában állva éppen arról beszélsz,

miért szereted a gyömbért, és közben

macsa teafüvet kanalazol, leforrázod,

aztán folytatod:

az Uránusz és a Mars lesz látható

az égbolton egy időben

és az ázsiai növényeidről elmélkedsz,

amelyeknek a nevét sose fogom megjegyezni,

ilyenkor megsimogatod a macskát,

rám nézel, én pedig rád mosolygok —

amíg a tea megszínezi a vizet,

megtanulok izgatottan figyelni,

mert bármiről is mesélsz,

teljesen más hatást gyakorol rám.

Aztán felállsz, miután megittad,

gyakorlatilag kitolsz az ajtón.

Azóta se ittam teát, bár sosem kedveltem,

csak ha havazott, de akkor ott

olyan volt, mint egy utazás, amit

próbálok azóta is megemészteni.

‍